Jelenlegi hely

Már csak három hétig jelölhetik a páciensek kedvenc orvosaikat az Astellas-díjra

A 2012-es Astellas-díj – Az év orvosa pályázat jelölési időszaka 2013. január 1-jén, 24.00 órakor lezárul.

Az addig hátralévő három hétben az info@astellasazorvosokert.hu e-mail címre még bárki beküldheti saját kezelésének, gyógyulásának történetét, s jelölheti ezzel orvosát a rangos díjra. A jelölési időszak zárását követően a beérkezett történeteket hét, korábban Astellas-közönségdíjat nyert orvos értékeli majd, a döntőbe jutottak pedig közönségszavazáson vesznek részt.

Az eddig beérkezett írások idén is számos nagyszerű orvos munkájába, áldozatos tevékenységébe engednek bepillantást. A www.astellasazorvosokert.hu weboldalon is olvasható személyes történetekben az orvosi helytállás, a jó orvos-beteg kapcsolatok igazi iskolapéldái bontakoznak ki. Ha Ön is elégedett orvosával és úgy érzi, a rendelőben, kórházban, vagy egyéb körülmények között kapott jót az Év orvosa pályázat keretében, a nyilvánosság előtt is szívesen megköszönné, itt az alkalom, hogy saját történetét megírja és beküldje az info@astellasazorvosokert.hu e-mail címre.

Az Év orvosa pályázat immár hatodik esztendeje a jó orvos-beteg kapcsolatok legszebb példáit, valamint a nagyszerű emberi és szakmai teljesítményt nyújtó orvosokat igyekszik felkutatni. Segítsen Ön is, hogy e kiváló orvosokat az ország valamennyi táján megismerhessük és munkájukat, teljesítményüket méltó módon, közösen köszönhessük meg.

A 2012-es Astellas-díj – Az év orvosa pályázatról további információk:

Morva Gábor pályázati programvezető
Tel.: (1) 9200 620, fax: (1) 700 1620, mobil: 06 30 330 3000
pályázati weboldal: www.astellasazorvosokert.hu

Facebook: www.facebook.com/astellas.azevorvosa
E-mail: info@astellasazorvosokert.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon. Persze ettől még a család enni szeretne – a "tátogó fiókák" nem fogadják el kifogásként a 38 fokot.  Akár a hőség, akár az energiatakarékosság, akár az egészségesebb étkezés miatt szeretnél változtatni, a nyár és a hőség erre tökéletes alkalom.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Július közepén a legtöbben nem nagy lakásfelújításra vagy bonyolult ruhavarrásra vágynak. Inkább olyan alkotásokra, amelyek gyorsan elkészülnek, hasznosak, és közben egy kis sikerélményt is adnak.
Ugrás az oldal tetejére