Jelenlegi hely

Megnyerte a szavazást a hős kisfiú

Kicsit több mint negyvenezer szavazattal Budavári Andor nyerte a TV2 Süss fel nap! internetes szavazását

Ahogy korábban megírtuk, a kilencéves pécsi kisfiú csontvelőt adott ritka genetikai betegségben szenvedő kisöccsének, hősies tette miatt pedig szülei benevezték a kereskedelmi csatorna programjába. A nyereményként kitűzött egymillió forintot annak a kórháznak szeretnék felajánlani, ahol Andor öccsét ápolják.

 

Az internetes szavazás meglehetősen szorosra sikerült, Andor után csak pár száz szavazattal maradt le a kaposvári Polgár Fanni, aki immár két éve a Kutyatár Egyesületnél önkénteskedik.

Végül azonban a sok barátnak, ismerősnek és ismeretlen támogatónak köszönhetően Budavári Andor végzett az első helyen a versenyben, több mint negyvenezer szavazattal.

A Budavári család tragédiája idén nyáron kezdődött, amikor teljesen váratlanul elvesztették legidősebb gyermeküket, a 17 éves Koppányt. A kamaszfiúról kiderült, hogy egy igen ritka genetikai betegségben szenved, és bár egész életében tünetmentes volt, amikor elkapta a nyállal terjedő mononukleózist, immunrendszere felmondta a szolgálatot.

 

A családnak alig volt ideje felocsúdni az őket ért veszteségből, máris jött az újabb szörnyű hír, egy másik testvér, a 3 éves Lacika szintén veszélyeztetett. A kisfiút az őssejt-beültetés menthette meg, de a műtétre csak azért kerülhetett sor szinte azonnal, mert a testvérek közül Andor alkalmas donor volt. A kilencéves kisfiú gondolkodás nélkül vállalta a műtétet és a beavatkozással járó fájdalmakat.

Andor tehát megérdemelten végzett az első helyen az online szimpátiaszavazáson. A végső győztes személye azonban egyelőre kérdéses, hiszen összesíteni kell még az applikáció eredményeit, illetve a Süss fel nap! program hét tagú kuratóriumának (amelynek többek között a pécsi Marsalkó Dávid is tagja) is fel kell állítania egy sorrendet a tíz fiatal között. Vagyis azt, hogy ki kapja az egymillió forintos nyereményt, egyelőre nem lehet tudni.

A kisfiú apukája ettől függetlenül már most nagyon elégedett, hiszen a legfontosabb céljukat sikerült elérniük.

– Először is nagyon köszönjük a kitartást, és a napi szintű szavazást támogatóinknak. Számunkra nem elsősorban a győzelem volt a fontos. Mi Andor történetén és személyén keresztül egy jó ügyre szerettük volna felhívni a figyelmet. Nevezetesen arra, hogy a véradással és a csontvelő-adományozással életeket lehet menteni – mondta el lapunknak a szavazás lezárulását követően Budavári Csaba.

Andor kisöccse jelenleg is a fővárosi Szent László kórházban fekszik, állapota hullámzó. Bár úgy néz ki, a rotavírust legyőzte Lacika szervezete, a műtét következményeiként felmerült problémák még koránt sem oldódtak meg. A kisfiú sajnos nincs túl jó – számolt be a jelen helyzetről az édesapa.

Forrás: www.pecsma.hu

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Válogatott segítség a nehéz napokra – válassz könyvet pszichológusi ajánlással

Válogatott segítség a nehéz napokra – válassz könyvet pszichológusi ajánlással

Egyre többen keresnek kapaszkodót a hétköznapi stressz, a bizonytalanság, a szülői kihívások vagy akár a belső feszültségek feldolgozásához – legyen az egy jó könyv, egy segítő társasjáték, ilyenkor jól jön egy megbízható forrás, ahol valódi szakértelemmel válogatták össze az ajánlatokat. Mostantól ilyen hely a Mindwell Pszichológiai Webshop is.
Fagyi napja: idén se hagyd ki!

Fagyi napja: idén se hagyd ki!

Az Élmény és Szakértelem Alapítvány idén is május 8-án rendezi meg a Magyar Fagylalt Napját. A csatlakozott cukrászdák és fagylaltozók 50%-os akció keretében várják a fagyi szerelmeseit. A kedvezményes fagyiár legalább 4 különböző fagylaltízre és az ezekből vásárolt összes gombócra vonatkozik.
Maxoljuk ki a kávézást!

Maxoljuk ki a kávézást!

Gratulálunk mindenkinek, aki sikeresen teljesítette a nagy húsvéti kihívást: takarítás, sütés-főzés, dekorálás, ajándékvásárlás, bájolgás a rokonokkal. És arra gondoltunk, a tipikus háziasszonynak most pont úgy hiányzik valami jó kis háztartási hack, mint egy nekifutásból hátbavágás. Így a héten arra adunk tippeket, hogyan találhatunk több élvezetet a hétköznapok legegyszerűbb élvezetében: a kávézásban. Mert kávézni jó, pláne, ha valaki szereti.
A digitalizáció változásával az agyunk is jelentősen változott

A digitalizáció változásával az agyunk is jelentősen változott

Nálatok sem csúszik le a kötelező olvasmány, mint kerék az olajos lejtőn? Nem véletlen! Megváltozott a gyerekeink agya a miénkhez képest: nem is egy területen és nem is keveset. Csak az elvárások nem változtak. 
Ugrás az oldal tetejére