Jelenlegi hely

Minden patikában kapható a kullancsbeküldő szett!

Minden patikában kapható a kullancsbeküldő szett, amivel a bőrből eltávolított kullancsot laborvizsgálatra küldhetjük - így megbizonyosodhatunk róla, hogy az fertőzött-e Lyme-kórral (ami ellen sajnos nincs oltás...) Íme a részletek,

"Idén az összes magyarországi patikában elérhető az a szett, amely alkalmas rá, hogy a bőrünkbe fúródott, majd onnan eltávolított kullancsot laborvizsgálatra küldjük. Ezzel megbizonyosodhatunk róla, hogy a csípést a Lyme-kórt okozó, Borrelia baktériummal fertőzött állat okozta-e. Egyértelmű Lyme-kóros diagnózist ez ugyan még nem jelent, pozitív eredmény esetén azonban érdemes a vérből végzett ellenanyag-vizsgálatot végeztetnünk, 4-6 héttel az eredmény kézhezvételét követően.

A Lyme-kór kialakulásához a Borrelia baktérium vezet, amely ellen - a vírusos agyhártya- és agyvelőgyulladással ellentétben - nem létezik védőoltás. A Lyme-kór előrehaladásának megelőzésében ezért csak az segíthet, ha időben felismerik a betegség jelenlétét. Ezt nagyban nehezítheti, hogy a kórra jellemző egyetlen külső tünet a kullancscsípés körül megjelenő, körkörösen terjedő, kokárda alakú bőrpír, a Lyme-folt, amelyet égő, viszkető érzés is kísérhet. Ez azonban a fertőzött betegek mintegy felénél jelenik csak meg.

Ha időben meg akarunk róla bizonyosodni, hogy a csípést okozó állat fertőzött volt-e, érdemes laborvizsgálatra küldenünk a vérszívót. A kullancsok laborvizsgálatához nincs szükség az élő állatra, hiszen a Borrelia baktérium örökítőanyaga az elpusztított példányok maradványaiból is kivonható, elsősorban az állatok bélrendszeréből. Emiatt az sem jelent problémát, ha az állat feje esetleg beszakadna az eltávolításkor. Egyértelmű diagnózist persze az sem jelent, ha az állat fertőzöttnek bizonyul, hiszen korántsem biztos, hogy a csípést követően az állat a vérbe juttatta a nyálát, vele pedig a Borrelia baktériumot.

A kullancs postai úton történő beküldésére alkalmas egységcsomaghoz idén az ország összes patikájában hozzájuthatunk. A postai beküldésnél figyelni kell arra, hogy a kísérőlevél tartalmazza a beküldő nevét és címét, valamint a kullancscsípés földrajzi helyét. Amennyiben olyan kullancsbeküldő szett kerülne Önhöz, melynek az adatközlő lapján nem szerepel sorszám, kérjük, nevét és postacímét mindenképpen adja meg az adatlapon, hogy a kullancs vizsgálati eredményéről levélben tudjuk értesíteni!

A kullancs fertőzöttségének megállapítása

A Lyme-betegséget csak a közönséges kullancs (Ixodes ricinus) terjeszti Európában - ez a faj egy fél centiméternél kisebb, barnásfekete kullancs. Az Istenhegyi Géndiagnosztikai Centrumban lehetőség van az állatok laboratóriumi vizsgálatára, melynek során kiderül, hogy az adott kullancs tartalmaz-e a Lyme-kórt okozó baktériumot.

A vizsgálat eredménye nem diagnosztikus értékű, azaz egy negatív eredmény nem zárja ki a fertőzés lehetőségét (ennek okai lehetnek a kimutathatóság alatti baktériumszám, a kullancs kiszedés közbeni sérülése és egyéb más tényezők is).

Egy pozitív eredmény sem jelenti, hogy Ön biztosan Lyme-kóros lesz. Azt is érdemes tudni, hogy a kullancs pozitív eredménye nem helyettesíti a többi, Lyme-betegség megállapításával kapcsolatos vizsgálatot. A pozitív teszteredmény önmagában nem igényel antibiotikus kezelést, illetve erről mindenképpen csak a kezelőorvos dönthet.

Esetleges pozitív eredmény esetén javasolt egy 4-6 hét múlva, vérből végzett ellenanyag-vizsgálat.

A kullancs laboratóriumi vizsgálatával nem mutatható ki, hogy a kullancs fertőzött volt-e az agyvelőgyulladást okozó vírussal.

Gyakorlati tudnivalók

A vizsgálat költsége 4500 forint. Több kullancs egyben történő vizsgálata akkor lehetséges, ha azok egy személyről lettek eltávolítva.

A kullancs beküldésének lehetőségei:

- Előzetes egyeztetés nélkül személyesen, nyitvatartás: 8:30-16:00.

- Postán megfelelő csomagolásban (kis fiola, papírtasak körben leragasztva - a fiolát tartalmazó küldeményeket ajánlott légpárnás borítékba rakni). A kísérőlevél tartalmazza a beküldő nevét és címét, amelyre elküldhető az eredmény. A 4500 forintos vizsgálati költséget ebben az esetben belföldi postautalványon (rózsaszín csekken) tudja címünkre feladni vagy számlánkra átutalni. Számlaszám: 10700024-24039701-51100005. Kérjük, hogy az utalványon és a levélben ugyanazt a nevet tüntessék fel!

A személyesen hozott kullancsok esetében a vizsgálati eredmények egy kódszámmal ellátva kerülnek fel intézetünk honlapjára, a postán érkező kullancsok vizsgálati eredményéről pedig levélben értesítjük.

A vizsgálat ideje körülbelül 2 hét."

forrás: www.gendiagnosztika.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Vashiány a gyereknél – tünetek, okok, megoldások

Vashiány a gyereknél – tünetek, okok, megoldások

A vas az egyik legfontosabb ásványi anyag, amely nélkül a szervezetünk nem tud megfelelően működni. Különösen a gyerekek esetében lényeges, hiszen a növekedéshez, a szellemi fejlődéshez és az immunrendszer működéséhez is elengedhetetlen. De honnan tudhatjuk, ha a gyermekünk vashiányos, és mit tehetünk ellene?
Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Olcsó tippek és fortélyok az egészséges növényekért és a cserepes növények fagymentes átteleltetésért.
Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Sokan tapasztalhatjuk, hogy a takarítás nem pusztán házimunka, hanem lelki, pszichés folyamat is: nemcsak a lakóterünket tisztítjuk meg és rendezzük el, hanem vele a gondolatainkat, a lelkünket is. Ez pedig nem véletlen: a lakásunkhoz, a rendhez vagy éppen a rendezetlenséghez való viszonyunk ugyanis jóval többet mond el rólunk, mint gondolnánk. Az LG Fuller Bianka pszichológussal járta körül, miről árulkodnak a szokásaink.
Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Ugrás az oldal tetejére