Jelenlegi hely

Ugye tudunk segíteni egy egyedülálló, uránvárosi anyukának?

Az alábbi levelet kaptam és nagyon bízom benne, hogy a segítségetekkel sikerül megoldást találni egy pécsi, két gyermekes család nehéz helyzetére!

Íme a levél:

"Kedves Nóra!
 
Látókörünkbe került egy család, akinek segítségre lenne szüksége, de meghaladja a mi lehetőségeinket. Szeretnélek megkérdezni, hogy hasonló ügyekkel találkoztál-e, és tudsz-e valamilyen megoldásban segíteni.
 
Egyedül élő anyukának "pótnagyi" kellene, aki iskolába, óvodába vinné reggel a gyerekeket, vagy délután elhozná. Fizetni is tudna valami keveset érte (max.15.000 Ft-ot havonta).
 
Anyuka ugyanis két műszakban dolgozik 6 órában, egyik héten korán megy, másik héten később jön, így nem tudja a gyerekek elvitelét/elhozását megoldani.
 
Olyan valakit kellene találnunk, aki rendszeresen, azaz naponta egyik héten reggel 5-re odamenne, ébresztene, reggeliztetne és elvinné a 3 éves kislányt az óvodába és a 8 éves kisfiút az iskolába, másik héten 4-kor elhozná őket, a kisfiút elvinné edzésre, a kislánnyal hazamenne és kb. 7-ig vigyázna rá. Mindezt Uránvárosban a Mecsek Áruház környékén, gyalogosan bejárható körben.
 
Nagyon köszönöm, ha segítesz megtalálni a legjobb megoldást.
 
Üdvözlettel: Márta (Otthon Segítünk Alapítvány)"
 
Ha ismersz valakit, aki segítene az egyedülálló anyukának: írj nekünk egy levelet az info@pecsimami.hu e-mail címre, vagy fordulj közvetlenül az Otthon Segítünk Alapítványhoz (otthonsegitunk@freemail.hu, 30/ 312 3989)

 
Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Vashiány a gyereknél – tünetek, okok, megoldások

Vashiány a gyereknél – tünetek, okok, megoldások

A vas az egyik legfontosabb ásványi anyag, amely nélkül a szervezetünk nem tud megfelelően működni. Különösen a gyerekek esetében lényeges, hiszen a növekedéshez, a szellemi fejlődéshez és az immunrendszer működéséhez is elengedhetetlen. De honnan tudhatjuk, ha a gyermekünk vashiányos, és mit tehetünk ellene?
Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Olcsó tippek és fortélyok az egészséges növényekért és a cserepes növények fagymentes átteleltetésért.
Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Sokan tapasztalhatjuk, hogy a takarítás nem pusztán házimunka, hanem lelki, pszichés folyamat is: nemcsak a lakóterünket tisztítjuk meg és rendezzük el, hanem vele a gondolatainkat, a lelkünket is. Ez pedig nem véletlen: a lakásunkhoz, a rendhez vagy éppen a rendezetlenséghez való viszonyunk ugyanis jóval többet mond el rólunk, mint gondolnánk. Az LG Fuller Bianka pszichológussal járta körül, miről árulkodnak a szokásaink.
Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Ugrás az oldal tetejére