Kedves Via, kérlek mesélj néhány szóban magadról magadról.
25 éves vagyok, Budapest belvárosában élünk a férjemmel. Az ELTE bölcsészkarán végeztem angol szakon, és 2008 óta szinkrondramaturgként dolgozom.
Mikor és miért kezdtél el a blog írással foglalkozni? Volt-e előzménye a mostani www.urban-eve.hu oldalnak? Kiknek ajánlod a jelenlegi weboldalt?
1998-ban készítettem az első honlapomat, 2001-ben pedig az első magyar blogolók egyike voltam (akkor még az "énblog" műfajában publikáltam). Valamilyen szinten mindig jelen voltam a magyar interneten, az engem érdeklő témákban éveken át tartottam fenn honlapokat (ezekből a blogomon kívül jelenleg már csak a www.charmed.hu működik). Az elmúlt 13 év során ezeken a honlapokon keresztül tanultam ki a webes publikálásnak nem csak a technikai oldalát, hanem azt is, hogy hogyan lehet a látogatók számára legátláthatóbban és legpraktikusabban szervezni az információkat egy adott témában (ami már egy közepes méretű honlapnál is elengedhetetlen). Ez a virtuális rendszerezettség pedig valamelyest megelőlegezte azt a fajta rendszer-központú szemléletet, amit utána az életem más területein, a munka vagy épp a háztartás terén is alkalmazni kezdtem.
A rendszerezettség, mint szempont, akkor kapott egészen új jelentőséget az életemben, amikor 2004-ben, az érettségi után Budapestre költöztem és saját háztartás vezetésébe kezdtem. Az Urban:Eve-et azért indítottam el 2008-ban, mert szerettem volna egy személyes hangvételű weboldalt, ahol megoszthatom másokkal mind a személyes tapasztalataimat, mind a bevált vagy nekem tetsző ötleteket olyan triviálisnak tűnő témákban, mint a háztartásszervezés, lakberendezés, öltözködés, szépségápolás vagy a kreatív ötletek és praktikák. A blog nyitása óta eltelt három év pedig azt mutatja, hogy sikerült elég széles réteget megszólítanom a blog témáival - az olvasóim között egyaránt találni kamaszokat, egyetemistákat, fiatal anyukákat és nagymamákat is.
Naponta több bejegyzést is olvasható nálad. Egy nap mennyi időt fordítasz írásra?
Teljesen változó. Van olyan cikk, ami sokáig formálódik a fejemben, aztán egyszer csak leírom, amikor úgy érzem, hogy elkészült. Van olyan bejegyzés, ami impulzusszerű, teljesen spontán. Mivel a blog a mindennapokkal kapcsolatos témákról szól, nem szétválasztható, hogy mikor foglalkozom a bloggal és mikor nem foglalkozom vele. Ha konkrétan a blogbejegyzések írásával töltött időt nézzük, az naponta 1-2 óra, a nap többi részében ugyanakkor nyitott szemmel járok, keresem az inspirációkat és ötleteket az életemben - legyen szó akár arról, hogy sétálok egyet a városban, akár arról, hogy kinyitok egy újságot, sütök valami finomságot, vagy megnézek egy honlapot. Bármiből születhet bejegyzés, az írásaim közös nevezője egyedül az, hogy az adott téma megihletett.
Feltűnt, hogy nagyon sok külföldi oldal és könyv inspirál. Már kiépítetted, hogy milyen oldalakról válogatsz vagy csak szörfölsz a neten és ha megtetszik valami, akkor arról is írsz? Vagy mi alapján döntöd el, hogy mi kerüljön fel a honlapodra?
Az internetes szörfölés valamennyire tudatos. Folyamatosan figyelem azokat az oldalakat, ahol általában érdekességre szoktam bukkanni, de ez nem csupán néhány forrást jelent, csak a Google Readeremben több, mint 600 különböző blogra vagyok feliratkozva (és ez a szám napról-napra nő). Nagyon fontos számomra ugyanakkor az, hogy még ha külső forrás inspirál is egy bejegyzést, azt saját tartalommal bővítsem, fejlesszem, interpretáljam. Ez alapvető ahhoz, hogy a bejegyzések tényleg az én hangomon szólaljanak meg, ne pedig egyszerűen külföldi tartalmakból készült válogatás vagy más honlapok magyar verziója legyenek.
A blogod mottója: praktikus, modern, kreatív, ami nagyon jól tükrözi a lényeget. Az egyik legpraktikusabb segítség, amivel Magyarországon te kezdtél el először foglalkozni, a FlyLady program. Honnan jött az ötlet, hogy erről írj, mi a lényege, kinek ajánlod és miért?
A szükség hozta. Amikor az egyetem miatt 19 évesen Budapestre költöztem, szó szerint nyakamba szakadt az önálló élet. Ráadásul az egyetem mellett szinte kezdettől fogva dolgoztam is, így szükségem volt egy olyan szisztémára, ami segített logikusan rendben tartani az életemet. Az interneten bóklászva futottam bele az eredeti FlyLady oldalba, feliratkoztam a hírlevélre, és elkezdtem kiszűrni belőle a lényeget. 3 év gyakorlati használat alapján láttam, hogy tényleg működik, ekkor a saját tapasztalataim szerint újrarendszerezve, átgondolva, kibővítve készítettem el azt a jelenlegi programot, ami a blogomon található. Ez a rendszer már félig-meddig saját szülemény, hiszen a hozzáadott saját elemek mellett a program ilyen formában angolul nem létezik. Ezért is mindig nagy örömmel tölt el, amikor új emberektől hallom, hogy mennyire bevált nekik is.
Neked mindig sikerül FlyLady-sen élned? Szerinted gyerekek mellett is megvalósítható, fenntartható ez a program? Vannak ezzel kapcsolatban olvasói visszajelzéseid?
Ez a program nem egy dogma. Egyfelől nem fog senki fejbekólintani, ha nem sikerül valamit betartani, eközben azonban arra is tanít, hogy engedd el a görcsös maximalizmust, a tökéletességre törekvést, vagyis magadat se bántsd. Számomra ez a program egyik legnagyobb előnye, hogy pont, amikor nem sikerül betartani, akkor sincs semmi baj. Amikor kimarad egy-két-három-négy nap egy váratlan betegség, hirtelen határidő, vagy épp utazás miatt, az előtte folyamatosan fenntartott rutinok miatt akkor sem lesz őrült káosz és mocsok a lakásban, és a fokozatos lépésekkel néhány nap alatt újra vissza lehet rázódni a szokásos kerékvágásba. Ez a módszer így nem azért hasznos, mert amikor mindig be van tartva, akkor működik. Azért hasznos, mert ha nincs betartva, akkor sem vész el az eredmény, és bármikor vissza lehet hozzá térni és folytatni nagyjából onnan, ahonnan abbahagytuk. A rendszerezett lakásban nem az a jó, hogy reggel van tiszta bögre a kakaóhoz, hanem ha neadjisten kórházba kerül a gyerek, akkor rögtön tudjuk, hogy hol vannak az iratai, van tiszta alsónemű a szekrényben, és három perc alatt össze tudjuk készíteni a csomagját. Az unalmas hétköznapokban persze, hogy minden sikerül és minden a helyén van, de a "puding próbája" a vészhelyzetek, amikre nem számít az ember. Hogyha egyébként viszonylag rendszerezetten élünk, az már önmagában előre felkészít a váratlan helyzetkre, és ez így nem állandó pánikban élést jelent, hanem azt, hogy egy amúgy is stresszes helyzet nem lesz még stresszesebb amiatt, hogy nem találunk valamit, vagy nincs kéznél.
Nagyon sok kisgyerekes anyuka alkalmazza a programot, és a visszajelzések alapján nekik is bevált. Azt mondják, nem is a tiszta lakás a legmegnyugtatóbb, hanem a vállukról levett bűntudat: ha nincs meg, nem baj, majd meglesz holnap. A kis lépések sokkal nagyobb áldása a lelki nyugalom, mint hogy konkrétan nem lesz egy porszem se a lakásban.
