Jelenlegi hely

Waldorf nap Vekerdy Tamással március 1-én a Bánkiban

Waldorf Óvoda, Waldorf Iskola, Waldorf-nap

„Az ifjúságot nevelni ennyit jelent:
a holnapot a mában,
a szellemet az anyagban,
a szellemet a földi létben ápolni.”
 
Minden érdeklődőt szeretettel várnak a március 1. napján 11:30 órakor kezdődő Waldorf-napra. A nap folyamán több érdekes előadást hallhatunk. Vekerdy Tamás előadásának címe: "Mi kell a gyerekeknek óvodában, iskolában és kamaszkorban?" Természetesen a leendő tanítónénikkel is megismerkedhetnek a gyerekek. 
 

A Waldorf-óvodai és –iskola nevelés a gyerekben működő természetes erőket támogatja úgy, hogy a gyerek szabadon tudja azokat alkalmazni, fejleszteni. Az óvónők és tanítók szeretetteljes együttélést vállalnak a gyerekekkel, figyelnek a gyerekek egyéni szükségleteire, és a cselekvés, az érzés és a gondolkodás fejlődését figyelmes, tapintatos vezetéssel segítik.

A gyerek saját érésének és kibontakozásának tempóját követheti túlterheltség nélkül, a saját útját a megfelelő módon találja meg, s ezen egyre önállóbban járhat. A nevelő törekszik megérteni a gyerek világát, s tiszteli alakuló világképét, elvárások helyett érzelmi biztonságot, védettséget nyújt

A fej, a szív és a kéz iskolája
 
A Waldorf-iskolát a kéz, a szív és a fej iskolájának is nevezik, mivel a gyermek testi, lelki és szellemi lényét egységben fejleszti, megteremtve ezzel a mozgás, az érzelmek és a gondolkodás harmóniáját. A Waldorf-pedagógia nevelésművészet, amely emberképét Rudolf Steiner antropozófiai embertanából meríti. Módszere az ember megismerésén alapszik, és amit el akar érni ezzel a módszerrel, az az, hogy a gyerekből fizikailag egészséges, és erős, lelkileg szabad és szellemileg tiszta embereket neveljünk…
 

 
Waldorf-nap március elsején
 
Programunkon előadások keretében betekintést kaphatnak pedagógiánk hátteréről, a kisgyermekek játszóházban tölthetik az időt, az iskolások kézműves tevékenységekben vehetnek részt. Vendégünk lesz Vekerdy Tamás, aki előadásában a gyermek szükségleteiről beszél majd. Kiállításunkon a Waldorf-iskolások munkáit, füzeteit, festményeit tekinthetik meg. Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
 
 
További részletek: www.waldorfpecs.hu
Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Családi lelassulás: hogyan tegyük békéssé az estéket?

Az esti órák határozzák meg a másnap hangulatát. Ha kapkodással, képernyővel és feszültséggel zárul a nap, az alvás is nyugtalanabb lesz. Ha viszont kiszámítható, szeretetteljes ritmusban érkezik meg az este, az egész család nyugodtabban pihen. A jó hír: a közös alvási rutin nem bonyolult. Nem tökéletesség kell hozzá, hanem következetesség.
Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Fogyást akadályozó tényezők- nem azért, mert nem vagy elég fegyelmezett

Az év eleje a nagy fogadalmak időszaka, ilyenkor még mindenki lelkesen veti bele magát a mozgásba vagy igyekszik kialakítani egészségesebb szokásokat.
Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

Farsangi jelmez egyszerűen – poncsóból kártyalap, rája vagy sült tojás

A farsangi jelmeznek nem kell bonyolultnak lennie ahhoz, hogy látványos és szerethető legyen. A képeken látható jelmezek közös titka az egyszerű poncsó-fazon: kevés szabás, minimális varrás, maximális hatás. Ez az a forma, amit akár egy délután alatt is el lehet készíteni, és a gyerekek imádják, mert kényelmes, szabad benne mozogni. Nem drága, nem műszálas, nem egyszer-hordós megoldás, hanem fenntartható, újrahasznosítható és egyedi. Most nézzük a konkrétumokat.
Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Kényes fotó került ki rólad a netre? Tehetsz ellene!

Egy pillanatnyi meggondolatlanság miatt akár a jövőd is tönkremehet. Tippek és tanácsok, mit kell és érdemes ilyenkor tenni.
Ugrás az oldal tetejére