Jelenlegi hely

Hírek

Gyermek agykontroll tanfolyam

Megtanulhatod a Földön már millók által használt, tudományosan megalapozott Silva-módszert mindennapi gondjaid megoldására.

Családbarát helyek

Családbarát helyeket díjazott a Három királyfi, Három Királylány mozgalom

Családbarát helyeket díjazott a Három Királyfi, Három Királylány mozgalom, a szervezet pénteken Budapesten, sajtótájékoztató keretében adta át az első elismeréseket egyebek mellett kávézóknak, éttermeknek,...

Levél a Jézuskának 2014 - Íme a nyertesek!

Levél a Jézuskának 2014 - Íme a nyertesek!

Rohamosan közeleg a karácsony, "Levél a Jézuskának 2014" játékunk is véget ért!

Ellenőrzik a gyermekvédelmi észlelő-, és jelzőrendszert jövőre

Ellenőrzik a gyermekvédelmi észlelő-, és jelzőrendszert jövőre

A gyermekbántalmazásokkal kapcsolatos bejelentéseket vizsgálják jövőre a kormányhivatalok szociális és gyámhivatalai, azt, hogy az ilyen esetekre utaló jelzéseket, észleléseket a gyermekjóléti szolgálatok hogyan kezelik.
Munkám visszavár pályázat 2014

Munkám visszavár pályázat 2014

A JÓL-LÉT Alapítvány és partnerei, a NÓRA-HÁLÓZAT tagjai közösen hirdetik meg a „Munkám visszavár” című pályázatot! Nevezd be munkáltatódat a GYES-ről, GYED-ről és GYET-ről visszatérő szülőként „Visszafogadó munkahely...

Egyedi karikatúra a gyermekedről

Ha már ellepi a lakást a sok játék, ami 3 nap múlva úgyis a szekrény alján landol, idén karácsonykor gondolkodj valami egyediben, amely örökké megőriz egy kis szeletet a gyermekkorból!

Aqua Dragon: víz alatti élővilág karácsonyra!

Még nem tudod mivel lepd meg gyermeked karácsonykor? Az Aqua Dragon víz alatti élővilág fantasztikus ajándék ötlet, melynek minden gyerek örülne!

Országos faültetési programot indított el a zöldombudsman

Országos faültetési kezdeményezést indított Szabó Marcel, az alapvető jogok biztosának helyettese Budapesten pénteken, amely azt célozza, hogy minden magyar állampolgárságú gyermek születésekor ültessenek egy fát.
Office 365

Ingyenes otthoni Office 365 használattal bővül a Tisztaszoftver program

Mától minden köznevelésben tanuló, vagyis közel 1,3 millió diák, januártól pedig minden, a közoktatásban dolgozó pedagógus 5 számítógépre, laptopra és további 5 mobil eszközre töltheti le jogtisztán és ingyenesen a...

Jön a Mikulás, de mikor és hova? A Pécsimami összeállítása

Jön a Mikulás, de mikor és hova? A Pécsimami összeállítása

Jön a Mikulás - a Pécsimami összegyűjtötte, hogy 2014-ben hol találkozhattok vele!

Keddig lehet jelentkezni középfokú központi írásbeli felvételire

December 9-éig jelentkezhetnek az általános iskolások központi írásbeli felvételi vizsgára. Az erre szolgáló jelentkezési lapot abba a középiskolába kell eljuttatni, amelyben a diák szeretné megírni az írásbeli...

Újra filmmaraton az Uránia moziban kedvezményes jegyárakkal

December 4-10 között film minden jegy egységesen 790 Ft.

Keller&Mayer társasjátékok - Élmény ajándékba!

A Keller&Mayer Kiadó 19 évvel ezelőtt, 1995-ben adta ki első játékát. Azóta a cég neve a kisgyerekes szülők és az óvónők körében egyaránt közismertté vált: az igényes kidolgozású, minőségi alapanyagokból készült,...

Hóbagoly Fesztivál a Zsolnay Negyedben

A Hóbagoly Mesefesztivál főképpen a családokat szólítja meg advent idején. December 6-án és 7-én a pécsi rendezvényen bemutatkoznak a hazai gyermekkönyvkiadók, ismert színészek, zenészek szórakoztatják a közönséget, a...

Mi kerüljön a fa alá? Segítünk!

Egyre közeleg a Szenteste...

Ilyenkor már lázasan gondolkodunk azon, hogy mivel fogjuk meglepni szeretteinket.

Hét nő vehette át a Richter Aranyanyu Díjat

Ebben az évben hét, elsősorban a speciális problémákkal küzdő és a hátrányos helyzetűek életét segítő nőket tüntették ki a Richter Aranyanyu Díjjal csütörtökön, Budapesten.
487 középiskola írt elő központi írásbelit a diákoknak

487 középiskola írt elő központi írásbelit a diákoknak

Idén a középiskolák több mint fele nem tart felvételi vizsgát, és 487 középiskola írta elő a hozzájuk jelentkező tanulók számára a központi írásbeli vizsgákon való részvételt - közölte az Oktatási Hivatal (OH) hétfőn...

Mosolymanó Egyesület karácsonyváró programjai Kertvárosban

December 3-13 közzött hétköznap és szombaton használt ruha, játék, ajándék, süti csere-bere börzére várunk minden érdeklődőt

Isten hozott! - Interjúkötet az apaságról, anyaságról

Az apaságról, anyaságról és gyermeknevelésről is vallanak az Isten hozott! című kötet interjúalanyai, akik között sérült gyermekekkel foglalkozó édesanya, író, szülész-nőgyógyász és cigány gyerekeket örökbe fogadó...

Egyedi fényképes naptár kedvezménnyel a Print Copy-nál!

Egyedi fényképes naptár A4-es méretben, 1990 forintért a PTE-ÁJK közelében. Tökéletes ajándék az egész családnak!

Egy gyermek? Két gyermek? Három? Vagy akár több?

A Pécsimami vasárnap (november 16-án) délután ingyenes információs napot tart a gyermekvállalásról a Tudásközpont konferenciatermében, melyre leendő és gyakorló szülőként is szeretettel várunk!

Péntektől benyújthatók az Otthon Melege Program pályázatai

Az Otthon Melege Program keretében kiírt lakossági energiahatékonysági pályázatok informatikai rendszereinek technikai problémái elhárultak, módosult határidőkkel, november 14-étől megkezdődhet a pályázatok beadása - hívta fel a figyelmet a Nemzeti...

November 7-én nyit a Pécsi Nóra Pont!

A Pécsimami Közhasznú Egyesület 2014. november 07-én megnyitja a Pécsi NÓRA-PONT-ot, mely kismamáknak és kisgyermekes nőknek segít eligazodni a munkába visszatérés útvesztőiben, csoportos tréningek és egyéni tanácsadás keretében. Szeretettel...

Eduline.hu: ismét a Fazekas gimnáziumi toplista élén

Újra a budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium áll az idei gimnáziumi rangsor élén, amelyet a szintén fővárosi Eötvös József Gimnázium követ - a HVG-lista első 10 helyezettjét az eduline.hu tette közzé kedden.

Oldalak

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Ugrás az oldal tetejére