Jelenlegi hely

Hírlevél - Ez már nem olyan!

Szia [név]!

Hiába süt hétágra a nap és van közel 30 fok... ez már nem olyan! A gyerekek érzik, mi pedig TUDJUK, hogy napokon belül véget ér a naaagy szabadság.

Ezernyi tennivalónk van ilyenkor, íme egy kis segítség, hogy könnyebb legyen:

Gyakorlás számítógépen? Nekünk bevált!

Az internetet böngészve találtam rá a Tantaki oktatóanyagokra. Miután kipróbáltuk, elhatároztam, hogy:

  • magántanár helyett ezek segítségével fogjuk tökéletesíteni a nagyfiam helyesírását, és
  • az első osztályt most kezdő kicsivel is így hangolódunk a sulira.

A fiúk imádják, hogy számítógépen gyakorolhatnak, én pedig azt, hogy örömmel csinálják.

Minden fontos tantárgyból van már a Nemzeti Alaptantervre épülő oktatóanyag, ovis kortól egészen érettségiig.

KÉRD AZ INGYENESEN LETÖLTHETŐ MATEK MIX CSOMAGOT ITT,

vagy

PRÓBÁLJÁTOK KI BÁRMELYIK OKTATÓANYAG PRÓBAVERZIÓJÁT!

 

Immun- és lélekerősítő olaj gyerekeknek

Peller Adrienne aromaterapeuta a Panarom Leo varázsolajat eredendően kisfiának, Leónak készítette, amikor óvodába kezdett járni. Több dolgot szeretett volna egy kicsiny üvegbe zárni:

  • immunerősítő legyen
  • lélekerősítő is egyben
  • adjon energetikai védelmet
  • legyen olyan jó illata, hogy társaiban pozitív érzést keltsen.

Leo varázsolaja tehát nem csak köhögésre, megfázásos tünetekre és immunerősítésre jó, de a bölcsi-ovi és sulikezdés nehézségein is segíthet túljutni:

MEGNÉZEM, HOGYAN SEGÍTHET LEO VARÁZSOLAJA!

 

Különóra Expo - ne maradj le az "órarendről"

Lázasan szervezzük a szeptember 10-ei "Különóra Expót", ahol kényelmesen, egy helyen, néhány óra alatt megismerhettek, kipróbálhattok sok-sok szabadidős foglalkozást.

Egy jól megválasztott különóra nem csak fejleszt, de a gyerekeknek megadja a valódi közösséghez tartozás élményét, egy jó foglalkozásvezető pedig követendő példakép lehet.

Szeretnéd tudni, hogy mikor, milyen bemutató órák lesznek?

KATT IDE, ÉS AMINT ELKÉSZÜL, KÜLDJÜK A (BEMUTATÓ) ÓRARENDET!
 

Tennél a céljaidért?

  • Szombat délután tartjuk következő GYESEN - Gyerekkel Együtt SikeresEN kubfoglalkozásunkat, aminek témája: CÉL TERVEZÉS, CÉL ELÉRÉS. A téma aktuális: szeptemberben újra "beindul az élet" és ez a néhány óra segít letisztázni, hogy merre tartasz és hogyan juthatsz el oda:

TENNÉK A CÉLOMÉRT: LÁSSUK A RÉSZLETEKET!

  • Új állást szeretnél? Folytatjuk ingyenes álláskereső tréningjeinket munkába visszatérő anyáknak (5X2 órában), de egyéni munkavállalási tanácsadásra is lehet jelentkezni. Nincs hova tenni a gyerkőcöt? Nem gond: gyerekfelügyelet is biztosítunk!

EZ ÉRDEKEL, MEGNÉZEM!

 

Új, angol nyelvű magánovi nyílt a Fenyves soron!

Gyönyörű, ősfás környezet, hatalmas udvar, állatfarm és biokert, tágas épület, Helen Doron módszerű nyelvoktatás és még sok-sok szolgáltatás... de mindenekelőtt GYERMEKKÖZPONTÚ pedagógusok várják az 1-7 éves gyerekeket.

Megnéznétek, hogy milyen? Szeptember 9-én délelőtt 8.00-tól 12.00-ig bekukkanthattok a SmartKid Center életébe!

RÉSZLETEK ÉS JELENTKEZÉS A NYÍLT NAPRA ITT!

 

Új otthonra találnátok Alsómocsoládon?

A Mocsoládi EXPO célja: személyes találkozás és információ biztosítása azok számára, akik házvásárlást, vagy házépítést terveznek a következő években az „Alsómocsolád Nyitott Falu” program keretében.

Alsómocsolád 351 lelket számláló település a Baranya megyei Hegyháton, erdőkkel, tavakkal dombokkal körülvéve. Tiszta levegővel, kitűnő minőségű ivóvízzel, biztonságos, élhető környezettel, európai színvonalú infrastruktúrával várja az érdeklődőket a befogadó helyi közösség.

LÁSSUK A MOCSOLÁDI EXPO RÉSZLETEIT!

 

Olvasgatnál? Legfrissebb cikkeink:

  • "Lehet, hogy a tanévkezdés körüli szülői teendőim miatt, vagy azért, mert a csapból is a “vissza az iskolába” téma folyik, de azon kapom magam, hogy az utóbbi napokban egyre több iskolás emlék jár a fejemben." - Az iskolakezdés margójára
  • "Ha körülnézel a játszótéren, óvodában, anyák napi ünnepségen, egyáltalán a környezetedben, hármat-négyet biztosan látsz közülünk." - Nem csonka, csak egyszülős!
  • Gyermeked örülne, ha egyedi (focistás, karatés, űrhajós, virágos, szívecskésstb.) órarenddel és füzetcímkékkel kezdhetné az évet? Katt ide és nyomtass neki!

 

Családi programok

  • Középkori Hagyományőrző Fesztivál a Barbakán téren
  • Állatkertek éjszakája
  • Jelmezes wakeboard nap (ingyen csúszással)
  • Pizsama party a Balokány-ligetben
  • Gyöngyhajú Lány Balladája a Bikali Élménybirtokon (Pécsimami kuponnal 1000 forintos Élménybirtok belépő és 1000 forintos jegy az előadásra!)

... a részleteket most is PROGRAMAJÁNLÓNKBAN találod.

A Szamárfül Fesztiválon készítettél "szamárfüles" képet gyermekedről? Töltsd föl gyorsan ide, mert klassz dolgokat nyerhetsz!

Ilyenkor minden forint számít... a kedvezményre jogosító Pécsimami kuponokat láttad már?

Szeretettel:

NóriMami

 

Ezt a levelet azért kaptad, mert regisztráltál a pecsimami.hu weboldalon, vagy feliratkoztál hírlevelünkre. Adatkezelés nyilvántartási száma: NAIH-90373/2015. Ha nem szeretnél több ilyen emailt kapni, az alábbi linkre kattintva egyetlen gomb nyomással törlünk az adatbázisból: [leiratkozási link]

ITT tudhatsz meg többet rólunk.

 

 

 

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Válogatott segítség a nehéz napokra – válassz könyvet pszichológusi ajánlással

Válogatott segítség a nehéz napokra – válassz könyvet pszichológusi ajánlással

Egyre többen keresnek kapaszkodót a hétköznapi stressz, a bizonytalanság, a szülői kihívások vagy akár a belső feszültségek feldolgozásához – legyen az egy jó könyv, egy segítő társasjáték, ilyenkor jól jön egy megbízható forrás, ahol valódi szakértelemmel válogatták össze az ajánlatokat. Mostantól ilyen hely a Mindwell Pszichológiai Webshop is.
Fagyi napja: idén se hagyd ki!

Fagyi napja: idén se hagyd ki!

Az Élmény és Szakértelem Alapítvány idén is május 8-án rendezi meg a Magyar Fagylalt Napját. A csatlakozott cukrászdák és fagylaltozók 50%-os akció keretében várják a fagyi szerelmeseit. A kedvezményes fagyiár legalább 4 különböző fagylaltízre és az ezekből vásárolt összes gombócra vonatkozik.
Maxoljuk ki a kávézást!

Maxoljuk ki a kávézást!

Gratulálunk mindenkinek, aki sikeresen teljesítette a nagy húsvéti kihívást: takarítás, sütés-főzés, dekorálás, ajándékvásárlás, bájolgás a rokonokkal. És arra gondoltunk, a tipikus háziasszonynak most pont úgy hiányzik valami jó kis háztartási hack, mint egy nekifutásból hátbavágás. Így a héten arra adunk tippeket, hogyan találhatunk több élvezetet a hétköznapok legegyszerűbb élvezetében: a kávézásban. Mert kávézni jó, pláne, ha valaki szereti.
A digitalizáció változásával az agyunk is jelentősen változott

A digitalizáció változásával az agyunk is jelentősen változott

Nálatok sem csúszik le a kötelező olvasmány, mint kerék az olajos lejtőn? Nem véletlen! Megváltozott a gyerekeink agya a miénkhez képest: nem is egy területen és nem is keveset. Csak az elvárások nem változtak. 
Ugrás az oldal tetejére