Jelenlegi hely

Baranya Vármegyei SZC II. Béla Technikum és Kollégium

Cím: 7720 Pécsvárad, Vak Béla u. 8.
Tel.: 72/465-030
Email: titkarsag.bela2@gmail.com

Web: https://bela2.hu/
Igazgató: Zakk Anna
Pályaválasztási felelős: Blum Szilárd

Iskolánk Pécsváradon található, a Vár utcai buszmegálló közelében. Az intézmény két fő képzési profilja az élelmiszeripar és a rendészet. Mindkét képzésben komoly hagyományokkal rendelkezünk: a megyében elsőként nálunk indult a belügyi rendészeti ismeretek tantárgy oktatása 1996-ban, élelmiszeripari képzéseink pedig még régebbre, az 1970-es évek elejére nyúlnak vissza.

Kollégiumot tudunk biztosítani a távolabb lakó tanulóknak (a kollégiumi ellátás ingyenes). Iskolánk sok közösségi programot szervez, pl: külföldi utazási lehetőségek (Határtalanul, Rákóczi Szövetség), Operakaland, Harmadik Színház előadásai.

A Honvéd Kadét programban részt vevő diákjaink katonai ösztöndíjban részesülhetnek a tanulmányi eredményeik függvényében.

FELVÉTELI TUDNIVALÓK:

A felvételi sorrendet az általános iskola 7. év végi és 8. osztály félévi matematika, magyar nyelv és irodalom, történelem, idegen nyelv és testnevelés tantárgyak érdemjegyeinek összege határozza meg. Pontegyenlőség esetén a rangsorolás az érdemjegyek fenti sorrendjében történik.

A tanulmányi területekre a többi gyermekkel, tanulóval együtt nevelhető, oktatható súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral küzdő sajátos nevelési igényű (SNI) és beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel (BTMN) küzdő tanulók is jelentkezhetnek. Diszgráfiás és diszkalkuliás tanulóink fejlesztését gyógypedagógusok segítségével biztosítjuk.

Közszolgálati technikus

Két szakirány közül lehet választani. A rendészeti technikus szakmairányt azoknak javasoljuk, akik a rendőrség, a büntetés-végrehajtás, a katasztrófavédelem-tűzoltóság vagy a magánbiztonsági
szolgáltatók szervezetében kívánnak elhelyezkedni. A közigazgatási ügyintéző szakmairány az államigazgatás, a közigazgatás adminisztratív munkaköreire készít fel. A képzésbe integráltuk a
honvédelmi alapismeretek tárgyat, így tanulóink részt vehetnek a Honvéd Kadét Programban, aminek számos előnye van: kadét formaruha, a szakképzési ösztöndíjon felül további ösztöndíj,
versenyek, táborok, illetve az önkéntes vagy hivatásos katonai szolgálat lehetőségeivel való megismerkedés. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemre készülőknek a technikumi képzést javasoljuk,
mert az készít fel a felsőfokú tanulmányokra.

Rendészeti őr

A szakmai végzettség három év alatt szerezhető meg. A magánbiztonság területén pedig már a szakma birtokában azonnal el lehet helyezkedni. A technikumi képzéshez képest előny a
szakképzési munkaszerződés lehetősége.

Pék-cukrász

Ez az iskola egyik legrégebbi képzése. A tanulók két szakterületre jogosító végzettséget szerezhetnek meg 3 év alatt. A mindennapi kenyeret, a szép péksüteményeket előállítani
felelősségteljes feladat. Ha ide jelentkezel, ezt a szép szakmát szerezheted meg.
Hentes és húskészítmény-készítő A hentes az a szakember, aki a vágóállatokat feldolgozza, húskészítményeket állít elő: kolbászokat, felvágottakat, szalámikat, virsliket, stb. A hentes nemcsak feldolgozza a húsokat, de szakszerűen ki
is szolgálja a vásárlóit. Végzett tanulóink keresettek nemcsak a megyében, de külföldön is. Mindkét élelmiszeripari szakmánkban a szakirányú oktatás duális partnereink bevonásával,
szakképzési munkaszerződéssel valósul meg. Ez nemcsak anyagilag kedvező, de az elhelyezkedést is elősegíti.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Bolondok napja: Tavaszi tréfák, amikkel a gyerekeket is megnevettetheted

Bolondok napja: Tavaszi tréfák, amikkel a gyerekeket is megnevettetheted

Április 1-je a tréfák és nevetés napja., Mi lehet jobb módja annak, hogy a gyerekeket is bevonjuk, mint egy kis családi móka?
Űrhajózás világnapja: Ti melyik izgalmas programot valósítjátok meg?

Űrhajózás világnapja: Ti melyik izgalmas programot valósítjátok meg?

Az Űrhajózás Világnapját minden évben április 12-én ünneplik, mivel ezen a napon, 1961-ben Jurij Gagarin szovjet űrhajós elsőként repült a világűrbe a Vosztok-1 űrhajó fedélzetén. Ez a nap remek alkalom arra, hogy a gyerekekkel együtt felfedezzétek a világűr csodáit!
Három trükk az olcsóbb és egészségesebb háztartásért

Három trükk az olcsóbb és egészségesebb háztartásért

A kerékben az a legjobb, hogy nem kell újra feltalálni. Talpraesett, élelmes háziasszonyok annyi mindent kísérleteztek már ki az elmúlt évszázadok alatt, hogy valójában nincs más dolgod, mint kiválogatni a Neked szimpatikusakat.
Infra lámpa: Hogyan lehet a gyógyulásban? – Útmutató szülőknek

Infra lámpa: Hogyan lehet segítségünkre a gyógyulásban? – Útmutató szülőknek

Az infravörös (infra) lámpa egyre népszerűbb otthoni gyógyászati ​​eszköz, amely természetes módon enyhíteni a fájdalmat és gyorsítani a gyógyulást. De hogyan működik pontosan, milyen betegségek esetén érdemes használni, és mire figyeljünk vásárláskor? Ebben a cikkben ezekre a kérdésekre próbálok választ adni.
Ugrás az oldal tetejére