Az előadás során több rövid történetet hallgattunk meg, amely a mindennapi életünk egy-egy tipikus jelentét ábrázolja. A lemez egyik és másik oldala eltér egymástól. Ugyanattól a személytől, ugyanarról a témáról szólnak, de két különböző nézőpontból, más helyzetben hangzanak el, teljesen ellentmondanak egymásnak.
Fotó: Képmás
Attól függően, hogy épp milyen szerepben vagyunk jelen egy-egy élethelyzetünkben, - anyaként, anyósként, feleségként, barátnőként, kollegaként – változik a véleményünk és viselkedésünk. De mindig megmondjuk a tutit és persze nekünk van igazunk!
A humorral fűszerezett, ismerős jelenetekben megjelenik a panaszkodás, pletykálkodás, dicsekvés, határozott vélemények közlése, felháborodás vagy egyetértés. Másként beszélünk otthon, baráti körben, a munkahelyen vagy idegenek előtt. Ha a mi gyerekünkről van szó, a hozzáállásunk egészen más, mintha a szomszéd gyerekét érinti a dolog.
Milyen lemezek ezek? A hétköznapi élet kérdései, ismerős helyzetek jelennek meg: vendégség, gyereknevelés, tanító néni, rokoni kapcsolatok, rendrakás, továbbtanulás, unokavárás, milyenek a mai fiatalok és a mai férfiak.
Miben különbözik az egyik oldal a másiktól? Nézzünk egy példát!
Kit mire neveltek
A lemez egyik oldalán ez áll:
„Hát vegyétek már egyszer tudomásul, hogy éppen olyan dolgozó ember vagyok, mint te, csak éppen reggel ötkor kelek, lerohanok kifliért és tejért, és sorba állok, és keltek mindenkit, és felhozom az újságot, és reggelit adok és uzsonnát készítek, és kiszellőztetek és beágyazok, hogy mire munkába indulok, már alig állok a lábamon, ledolgozom a nyolc órát, aztán bevásárolok, és cipekedek, és főzök és mosogatok, és mosok és vasalok, és este holtfáradtan zuhanok az ágyba, és hajnalban kezdődik az egész elölről. Hát ki győzi ezt, hát ezért taníttatott az én drága anyám?”
A másik oldalon kicsit más a szöveg, de az előadó ugyanaz. Itt azonban a férje helyett a barátnőjéhez intézi szavait:
„Hogy hogy győzöm? Nincs ebben semmi boszorkányság! Hát felkelek egy kicsit korábban, leszaladok a tejboltba, aztán költöm a fiúkat, kiszellőztetek, beágyazok, amíg ők reggeliznek, elkészítem az uzsonnát, aztán elmosom a reggeli edényt, odateszek Bandinak egy kávét, úgy megyek munkába, délután meg úgyis útba esik a hentes, a zöldséges, összeütöm azt a kis vacsorát egy félóra alatt, nincs ebben semmi ördöngösség, egy asszonynak mégiscsak a háztartás az első, nem? Legalábbis engem erre nevelt az én drága anyám.”
Belénk karcolódott, mint lemezbe a zene
Kozma-Vízkeleti Dániel szerint szerepeink az identitásunk részévé válnak, a világot úgy látjuk, hogy a szerepeinkből indulunk ki. Mindegyik szerep mi vagyunk, magunkra alakítjuk, az alapvető karakterünk benne van, dicsekvő háziasszonytól a mártír anyáig.
Belénk karcolódtak a minták, megfigyeltük, amit magunk körül láttunk, elsősorban a családban, ahol felnőttünk. Megfigyeltük például, apánk hogyan beszél a nőkkel: a családtagjaival, a vendégekkel, a szomszéddal, az eladóval. A szüleinktől ellesett példák természetessé váltak. Ha nem is komfortos, de ismerős, megszokott és biztonságos.
Kamaszkorunkban elhatározzuk, hogy egészen másképp fogjuk csinálni, mint a szüleink, de felnőttként rácsodálkozunk, hogy mégis hasonlóan tesszük. Belénk karcolódott, mint lemezbe a zene, elnyomhatjuk ugyan a lemez hangját, de amikor érzelmileg túlhevített helyzetben vagyunk, akkor alapból így viselkedünk.
A példaképeink is meghatározóak: edző, tanár, ikonok, hírességek. Sokféle szerepet végigpróbálunk, amíg megtaláljuk a sajátunkat.
Fotó: Képmás
A rendcsinálás nézőpontjai
“Anyuka drága, én nem tudom, hányszor mondjam még, hogy végre megértse, hogy az én szekrényemben ne tessék turkálni, ne tessék nézelődni, az én holmimat nem kell rendbe rakni, nem kell összehajtogatni, nem kell újramosni, nem kell megvarrogatni, az én holmimat tessék békén hagyni! És azzal se fárassza magát anyuka, hogy kiválogassa, mire nincs szükségem, mit lehetne a Vargáné lányának adni, és mit lehetne kidobni. És hol van az a kis zöld tégely, ami itt volt a sálak alatt? Úristen, hát hogy lett volna üres?”
Tényleg igaza van! De a saját fia esetében is hasonlóan gondolja?
“Lacika, hát hogy beszélsz te az anyáddal? Mi az, hogy mért turkálok a szekrényedben? Vedd tudomásul, édes fiam, hogy ha én egyszer végre rendet rakok helyetted ezen a szeméttelepen, akkor te nekem csak egyet mondhatsz: azt, hogy köszönöm szépen! Hogy dobtam volna ki azt a plakátot, amit egy hétig csináltatok, mikor azt se tudom, hol van?! Mit tudom én, hol vannak a fényképek, nem, nem voltak a nagy fémdobozban, mert abba belenéztem és abban nem volt semmi, de nehogy már rajtam keresd ezeket a limlomokat, inkább tartsál rendet, fiam!”
“A lemez két oldala” című színházi előadást Tollár Mónika rendezte 2013-ban, azóta sikeresen játsszák több helyszínen.
A könyv a hetvenes években íródott, de a mai korban is érvényes üzenetet hordoz. Az írónő öniróniával átszőtt, életszerű, őszinte történetein keresztül magunkra ismerünk. A két színésznő hiteles, élettel teli előadásában a nézők bekapcsolódtak a szituációkba.
Az írónő szavaiból készült éles tükörbe pillantva meglátjuk tökéletlenségünket és kapcsolataink nehézségeit. Időnként szépítjük a dolgokat, elhallgatunk, kiszínezünk, letagadunk, füllentünk. Vagyis emberek vagyunk.
Halász Kinga
- Budapestimami -
A Képmás-estek júniusban folytatódnak!
A következő alkalom: Zenében otthon
Június 1., 19:00h, Várkert Bazár.
További részletek ITT.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges