Jelenlegi hely

Jótékonysági délután az Auguszt házban

Egy személyes dologgal kapcsolatban írok most nektek. 2014. augusztus 29-én volt Liza lányom csontvelő transzplantációja, ahol én mint csontvelő donor "közreműködtem".

Erről korábban itt olvashattatok: http://www.bama.hu/baranya/kozelet/a-pecsi-marko-eva-sajat-lanyanak-adott-csontvelot-574060

Azóta elkötelezettje vagyok a Szent László kórház csontvelő transzplantációs osztályának és a mellette működő Démétér Alapítványnak. Számomra azóta nagyon fontos, hogy erről a gyógyítási módszerről többet tudjanak az emberek, és arról, hogy egy gyermek teljes felépüléséhez mi mindenre van szükség. Ez okból többedmagammal egy jótékonysági tea partit szervezünk, ahol több módon is támogathatjuk az alapítványt, illetve annak a háznak a kibővítését, ahol mi is hónapokat töltöttünk el az alapítvány jóvoltából, a gyógyulással küzdő gyermekünk közvetlen közelében.

Az eseményről itt is olvashattok, csatlakozhattok, megoszthatjátok ismerőseitekkel, hogy mindenki segíthessen, akinek szándéka, illetve lehetősége van.
https://www.facebook.com/events/1691511617746846/
 

Az egyik módja ezen a napon a segítségnyújtásnak, hogy bármiféle olyan tárgyat felajánljatok, amit elárverezhetünk, és ennek bevételét az alapítványnak átadjuk. Másik módja lehet, hogy összehoztok olyan cégekkel, emberekkel, akik közvetlenül is segíthetnek, akár tárgyi felajánlással, akár pénzadománnyal. Harmadik módja lehet, hogy eljöttök és licitáltok az ott fellelhető "kincsekre". Esetleg étellel, sütivel hozzájárultok az esemény családias hangulatához. Ha bármi más módja a támogatásnak jobban tetszik, keressetek fel a jotekonypecs@gmail.com címen.
 
Az Démétér Alapítványról és a Démétér házról olvashattok bővebben:
http://demeterhaz.hu/index.php/demeter-haz-informaciok
 
Markó Éva táncművész, balett oktató
 
A program 2015 november 22-én délután 15.00-18.00 óráig kerül megrendezésre az Auguszt-házban (Pécs, Orsolya u 8-10) 
Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.
Ugrás az oldal tetejére