Jelenlegi hely

A képernyő fogságában

Felmérések szerint a gyermekek évről évre egyre több időt töltenek a televízió előtt. Mit tehetünk szülőként? Tiltsuk, engedjük, korlátozzuk?

Gyerekként televíziót nézni, és szülőként a gyermeket tévézni hagyni, egyaránt csábító. Végre csend és nyugalom van, és még az egyébként örökmozgó gyermek is mozdulatlan gombóccá meredve bámulja a képernyőt. Csak ne lenne lelkiismeret furdalásunk azért, hogy lehet, hogy most rontjuk el a gyereket. De tényleg elrontjuk?

Nézni, vagy nem nézni, az itt a kérdés

Emlékszem mekkora döbbenet fogadta a kétezres évek elején négygyermekes magyartanárom szavait, amikor elmesélte az osztályunknak, hogy náluk a családban bizony nincs tévé, és a legnagyobb, tízéves gyermeke még sosem látott semmilyen mozgóképes mesét. Azóta persze eltelt jó sok idő, de még ma is akadnak a baráti körömben olyan szülők, akik a gyermekük születése után kiiktatják a televíziót az életükből. Regős Judit családi tanácsadó azt vallja, hogy gyermekeinket nem megóvni kell a technikai fejlődéstől, hanem lehetőséget teremteni arra, hogy megtanulják okosan használni azokat. „Én semmiképpen nem tiltanám ki a tévézést a gyerekek életéből, de azt sem támogatom, hogy elektromos bébiszitterként használják a szülők. Négygyermekes anya vagyok, és azt szoktam szaktanácsként javasolni másoknak, amit én próbálok otthon megvalósítani a mindennapokban. Ma már nagyon sok értelmes, hasznos fejlesztő tévéműsor van, amit érdemes bekapcsolni, és együtt nézni a gyerekünkkel. A programok között megtalálhatóak azok a mesék is, amiket mi néztünk még gyerekkorunkban. Ha ezeket az animációs és bábmeséket együtt nézzük, az összetartozás élményét erősítjük a családban, és ez mindenképp pozitív dolog.”

Forrás: csaladhalo.hu

A teljes cikk továbbolvasásához kattints ide!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Október végén egyre több töklámpással, boszorkánnyal, szellemmel és jelmezes programmal találkozhatunk. A Halloween már Magyarországon sem ismeretlen: egyre több család farag tököt, öltözik jelmezbe, vagy szervez közös programot erre az alkalomra. De honnan ered ez a szokás, miért szeretik ennyien, és mit is jelent pontosan a „Csokit vagy csalunk!”?
Ugrás az oldal tetejére