Jelenlegi hely

Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?

“Hacsak valaki nem tesz az ügyért komám, akkor semmi sem fog megváltozni, de nem ám.”

Aki látta a Lorax című mesefilmet, annak ismerős lehet a fenti idézet, ami a mese legbölcsebb és legfőbb üzenete is egyben. Mindannyiunknak szól, egyszerű, ám nagyon igaz és nagyon aktuális mondat több szempontból is. Április 22-én, a Föld napján különösen!

Mióta ünnepeljük A Föld napját?

A Föld napját először 1970-ben az Amerikai Egyesült Államokban ünnepelték. A jeles nap életre hívója Denis Hayes egyetemista volt, aki 1970. április 22-én mozgalmat indított a Föld védelmében és megalapította az Earth Day Network-ot, azaz Föld Napja Hálózatot. A mozgalom jelmondata: „Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?”. 

Hayes mára az alternatív energiaforrások nemzetközi hírű kutatója, és kezdeményezésével az elmúlt 46 évben nem kevesebbet ért el, minthogy világszerte több mint százkilencven oszrágban, többezer szervezet vesz részt a Föld Napja mozgalom programjainak lebonyolításában. 

Magyarország 1990-ben csatlakozott a mozgalomhoz, amikor magyar környezetvédők megalapították a Föld Napja Alapítványt és létrehoztak egy hírközpontot az első magyar Föld napja eseményeinek koordinálására. Az eltelt 26 évben hazánkban is évről évre egyre többen érzik úgy, hogy legalább megpróbálják – és legalább a Föld napján, április 22-én tesznek valamit a környezetért. Fát ültetnek, rajzpályázatot hirdetnek, környezeti vetélkedőt, patak- és falutakarítást szerveznek, valamelyik zöldszervezethez csatlakoznak, vagy éppen saját szervezetet alapítanak. Nem is az a lényeg, hogy mit teszünk ezen a napon, hanem, hogy tegyünk valamit. A Földnek dedikált jeles nap egyetlen célja ugyanis: egyre többen és lehetőleg ne csak egyetlen napon tegyünk a bolygónkért. Mert változtatni igenis tudunk!

Változtatni kell!

Bár 1970-ben feleannyian éltek a Földön mint most, de már akkor is volt miért aggódni. Ami pedig a mai helyzetet illeti, néhány elgondolkodtató adat:

-  Bolygónk népessége ma már több mint kétszerese az 1960-as értéknek: akkor még csak 3 milliárdan éltünk a Földön, ma pedig átléptük a 7,4 milliárdot.  
- Minden évben több mint 15 milliárd fával csökken a Föld erdőállománya az erdőirtás, a földhasználat megváltozása, a városiasodás és a helytelen erdőgazdálkodás miatt.
- 2015 közel 1 Celsius-fokkal volt melegebb minden eddigi évnél 136 év rangsorában, az ipari forradalom kezdete, 1888 óta. 2016 első két hónapja pedig  +1,15 és +1,35 fokkal volt melegebb 137 év rangsorában.
- Az Északi- és Déli-sark jégtakarójának olvadása 100 év alatt akár 58 centiméterrel növelheti meg a tengerszintet. Becslések szerint a század közepére 200 millió embernek kerül veszélybe az otthona a tengerek vízszintjének emelkedése, az áradások és az egyre intenzívebb aszályok miatt.
- A világ hústermelése közel kétszer annyival nőtt az elmúlt 50 évben, mint a Föld népessége. Ha a jelenlegi trend folytatódik, 2050-re a világ haszonállat-állománya meghaladhatja a 100 milliárdot – ez több mint tízszerese az akkorra várt emberi populációnak.
- A világ üvegházgáz-kibocsátásának közel 18%-áért az állattartás felelős a FAO szerint.
- A világszerte megtermelt élelmiszer harmada, 1,3 milliárd tonna egyenesen a szemétbe vándorol, miközben egymilliárd ember éhezik.
- Egy hamburger kihajítása annyi, mintha 90 percig folyatnánk feleslegesen a csapból a vizet.
- Évente 6,4 megatonnányi szén-dioxid keletkezik csak az okostelefonok töltésére használt villamos energia előállításánál.
- Évente 41,8 millió tonna, többségében súlyosan szennyező e-hulladék keletkezik világszerte.
- A hazai háztartások ökolábnyomának 42%-áért élelemfogyasztásunk felelős – beleértve élelmünk előállításának, szállításának, vízigényének lábnyomát is. Például egy csészényi kávé termelése, feldolgozása, szállítása 140 liter vizet igényel, mire asztalunkra kerül. Vagyis egyetlen csésze kávéval egy fürdőkádnyi vizet hörpintünk föl!

Mit tehetünk?

A Föld napját nem elég ünnepelni! Tenni kell! A titok nyitja ebben az, hogy nem kell mindig nagy dolgokra gondolni! Egészen egyszerű cselekedetekkel, kis változtatással jobbá és fenntarthatóbbá tehetjük a körülöttünk lévő világot. Íme 20 egyszerű tipp:

1. Válts biciklire, gyalogszerre, vagy tömegközlekedésre! 
2. Tarts heti 1-2 húsmentes napot!
3. Fogyassz tudatosan! Csak annyit vásárolj, amennyit tényleg elfogyasztasz!
4. Vásárolj helyi termelőtől!
5. Minél kevesebb előrecsomagoltat vásárolj!
6. Vásárolj kosárral! Nejlonzacskót sose kérj!
7. Mielőtt kidobod, mérlegelj! A ruhákat, elektronikai eszközöket, használati tárgyakat ajánljd föl másoknak, például segélyszervezeteknek, ha már nem kellenek!
8. Készíts saját készítésű ajándékot!
9. Válaszd a csapvizet a palackozott italok helyett!
10. Gyűjtsd szelektíven a hulladékot!
11. Ne égess, inkább komposztálj!
12. Ültess minél több fát, virágot, kerti zöldséget, legyen saját fűszerkerted!
13. Figyeld a Szedd magad akciókat! Tartósíts házilag (aszalás, befőzés, fagyasztás stb.) télire!
14. Használj környezetbarát tisztítószereket! A mosószóda, a szódabikarbóna, a fehérítő-folttisztító só és az ecet csodákra képes!
15. Zárd el a csapot fogmosás közben!
16. Kapcsold le a villanyt!
17. Ne kérj szórólapot!
18. Nyomtass kevesebbet, azt is kétoldalasra!
19. Kisbabádat pelenkázd mosható pelenkával! 
20. Beszélj a gyerekeidnek a környezetvédelemről! Mutass nekik példát!

Programok, események 2016-ban a Föld napján

A Föld napja minden évben a legnagyobb önszerveződő környezeti megmozdulás Magyarországon. Idén is országszerte számos program várja a látogatókat, ezekből ajánljuk:

TUDOMÁNYFESZTIVÁL A NEMZETI MÚZEUM KERTJÉBEN
2016. április 21-22.
Helyszín: Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum kert
Hatodik alkalommal rendezik meg a Tudományfesztivált a Nemzeti Múzeum kertben. Interaktív foglalkozások, vadnyompárosítás, kalandpálya, gasztrotanösvény és az idén először magyar startup vállalkozások bemutatója, valamint középiskolás diákok projektjei is várják az érdeklődőket április 21. és 22. között a Föld napja és a VI. Tudományfesztivál közös programsorozatán a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében Budapesten. Az ingyenes eseményre a kisgyerekeket, a diákokat és a családokat egyaránt várják.

FÖLD FESZTIVÁL A FŐVÁROSI ÁLLATKERTBEN
2016. április 20-24.
Helyszín: Budapest, Fővárosi Állat- és Növénykert
A Föld Napjához kapcsolódóan, 2016. április 20. és 24. között a Budapesti Állatkertben ismét lesz Föld Fesztivál. Az idei egyhetes programsorozat a biodiverzitás jegyében telik, mely témákat játékos ismeretterjesztés formájában tolmácsoljuk a kisebb és nagyobb látogatók felé. A programok között szerepel állatkertépítés, kézműves foglalkozás, könyvbemutató, filmvetítés és még sok-sok játék.

ÜLTESS FÁT A FÖLDNEK - KAMPÁNYNYITÓ ÜLTETÉS, BUDAÖRS
2016. április 22. (péntek), de. 10:00
Helyszín: Budaörs, Szabadidőpark (Árok u.)
Évente több mint 15 milliárd fával csökken a Föld erdőállománya.
Az idei Föld napján induló világkampány célja, hogy 2020-ra, az 50. Föld napjára 7,8 milliárd fát ültessünk világszerte. Egy ember egy fát - mert addigra legalább 7,8 millárdan élünk a Földön. A felhíváshoz a Föld Napja Alapítvány is csatlakozott - ültessünk 10 millió fát 2020-ig Magyarországon. Az alapítvány 10 millióból az 1. fát (és a város több pontján még 20-at!) a budaörsi önkormányzattal és önkétesekkel közösen ülteti el a Föld napján a Szabadidőparkban. Ültess Te is fát! 
Küldj fotót az ültetésről, és számoljuk együtt, mennyivel több fa él hazánkban a Földért.

FÖLD NAPJA - ISMERKEDÉS AZ ÉV MADARÁVAL, TIHANY
Időpont: 2016. április 23. (szombat), 10:00-16:00
Helyszín: Levendula Ház Látogatóközpont
Előadás, kézműves foglalkozás, túra szakvezetéssel a Balaton-felvidéki Nemzeti Park szervezésében. Ismerkedés a harissal, a lakossági szavazatai alapján az MME honlapján választott év madarával - a 14:00 órakor kezdődő előadást Szinai Péter zoológiai szakreferens tartja. 

FÖLD NAPJA – SZEMLÉLETFORMÁLÁS A MINDENNAPOKBAN, PÉCS
2016. április 23. (szombat) 10.00 óra
Pécs, Tettye tér
A szabadtéri rendezvény környezetünk természeti értékeire, azok megóvására szeretné felhívni a figyelmet a Duna-Dráva Nemzeti Park több civil szervezettel közösen, hangulatos és interaktív programelemekkel.

FÖLD NAPJA A FÜVÉSZKERTBEN, SZEGED
2016. április 23. (szombat)
Helyszín: Füvészkert, Szeged, Lövölde u. 42.
Játékos ismeretterjesztő családi nap a Föld napján a természet- és környezetvédelem jegyében.

FÖLD NAPI SZABADTÉRI STREET-ART, SZENTENDRE
2016. április 22. (péntek) 17:00 órától április 24-ig
Helyszín: Duna-korzó
A szentendrei iskolák és óvodák újrahasznosított anyagokból készült street-art alkotásaiból nyílik kiállítás a Duna-korzón április 22-én 17 órakor. 

Szerző: Vági-Tóth Lilla - Budapestimami

Forrás: fna.hu
Képek: Pixabay

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?
Ugrás az oldal tetejére