Jelenlegi hely

Dr. Kádár Annamária a pécsi Nyitott Akadémián! Az önbizalom és a küzdőképesség megalapozása gyermekkorban

Szeptember 14-én a népszerű gyermekpszichológus, Dr. Kádár Annamária új előadásával veszi kezdetét a Nyitott Akadémia sorozat őszi programja Pécsett.

A Mesepszichológia-könyvek szerzője híres a szülők, nagyszülők, pedagógusok számára kincset érő, fergeteges humorú előadásairól - ezúttal pedig különösen fontos témával érkezik.

Az, hogy miként alapozzuk meg gyermekünk önbizalmát és küzdőképességét, az egész életére hatással lesz.

Önbecsülésünkre a legjelentősebb hatásuk a gyermekkori élményeknek van, ezek alapozzák meg, vagy éppen ássák alá azt. Mivel egy gyermek még nem tudja mérlegelni, megszűrni az őt ért hatásokat, mindent belsővé tesz, amit megtapasztal. Ha ekkor jó és erős alapokat kap, akkor értékes emberként tekint majd magára, és nem fogja könnyen feladni a küzdelmet. Amennyiben azonban az alapok hiányoznak, felnőttként számos esetben kiszolgáltatottá válhat, és gyakran megalkudhat méltatlan helyzetekkel is, mert nem tudja elhinni magáról, hogy jobbat érdemel.

Dr. Kádár Annamária az önbecsülés, a rugalmas állóképesség megalapozásának lehetőségeibe vezeti be az érdeklődőket - a tőle megszokott lebilincselő stílusban. Ehhez segítségül hívja a mesék ősi bölcsességét, és az elmélet mellett rengeteg gyakorlati eszközt, megvalósítható ötletet igyekszik hallgatói kezébe adni. Az előadás interaktív, lehetőség lesz kérdéseket feltenni, tanácsot kérni is a szakembertől!

Az este egyben országos premier is, hiszen itt lehet majd először megvásárolni Kádár Annamária vadonatúj, Lilla és Tündérbogyó című mesekönyvét, benne 30 érzelmi intelligencia fejlesztő mesével. A szerző a könyvet – csakúgy, mint a helyszínen kapható többi művét - kérésre szívesen dedikálja.

A szeptember 14-i előadást 18:00 órai kezdéssel a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karának nagyelőadójában hallgathatjuk meg. Jegyek kaphatók online, a www.nyitottakademia.hu oldalon és személyesen, a pécsi PartyZoo Jegyirodában (Ferencesek u. 26.).


Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
10 tavaszindító családi bakancslista

10 tavaszindító családi bakancslista

Márciusban valami megmozdul bennünk. Több fény, enyhébb levegő, hosszabb délutánok – és hirtelen mindenki kimozdulna. A tavasz tökéletes alkalom arra, hogy családként is új ritmust találjatok. Nem kell nagy utazás, nem kell költséges program. Elég néhány tudatos, közösen megélt pillanat. Íme egy általános, bárhol megvalósítható tavaszi bakancslista, amelyből kedvetek szerint válogathattok.
Víz nélkül nincs jövő: 7+1 játékos ötlet a Víz Világnapjára gyerekekkel

Víz nélkül nincs jövő: 7+1 játékos ötlet a Víz Világnapjára gyerekekkel

Március 22. a Víz Világnapja, amelyet az ENSZ kezdeményezésére 1993 óta ünneplünk világszerte. A cél egyszerű, mégis óriási jelentőségű: felhívni a figyelmet arra, hogy a víz nem korlátlan erőforrás. Gyerekként a víz játék, pancsolás, esőcsizmás ugrálás a tócsában. Felnőttként felelősség is. A jó hír? A kettő összeérhet. Íme 7+1 játékos, mégis szemléletformáló ötlet, amelyet bárhol az országban megvalósíthattok.
Ugrás az oldal tetejére