Jelenlegi hely

Állati család

Beküldő lakhelye: Budapest

Pályázat tartalma: szöveges válasz az első két kérdésre, saját gyermekrajz

Mi okoz számodra legnagyobb örömöt a gyermekeiddel kapcsolatban?

Látni az örömüket, boldogságukat.

Látni Őket együtt, egymással együttműködve boldogan játszani. Veszekedés nélkül, önfeledten, kacarászva. Mikor mindketten szinte szárnyalnak. Ha nincs erőméregetés, versengés.

Mi a legnehezebb számodra a gyermeknevelésben

A testvérek közötti viták kezelése.

Az, hogy egy-egy vitás kérdést úgy tudjunk rendezni, hogy mindenki pozitívan, tüskék nélkül tudjon kijönni belőle. És olyan megoldási opciókat találjunk, ami békés, erőszakmentes. Valamint olyan elfoglaltságokat keresni, amiben mindenki együtt résztvehet, korra való tekintet nélkül, és nincs versengés a szülői figyelemért. 
Ezen kívül, az egymással való rivalizálás.

Miért szeretnél részt venni a szülői kommunikációs tréningen?

Szeretnék olyan módszereket tanulni, amivel a gyereknevelés gördülékenyebb, sokkal könnyebben megy. Hogy türelmesebben tudjak hozzájuk állni, megértsem a motivációjukat, és olyan megoldásokat találjunk, ami a lehető legjobb a gyerekeknek és a szülőknek is.
Nem szeretem hogy fenyegetéssel, büntetéssel tudok sokszor csak elérni dolgokat, szeretnék ezen változtatni. Szeretném úgy nevelni a gyerekeimet, hogy önmaguk lehessenek, erősíteni az önbizalmukat. És hogy a párommal közös nevezőre tudjunk jutni a gyereknevelési kérdésekben, mindenki jól érezze magát a családi egységben.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Árpád-házi királyaink

Árpád-házi királyaink

Pályázat típusa: rajzpályázatBeküldési határidő: 2024. október 31.Korcsoport: 5-12. évfolyamos diákok számára
Ez állati jó! - Európa madarai

Ez állati jó! - Európa madarai

Pályázat típusa: rajzpályázatBeküldési határidő: 2024. december 31.Korcsoport: 3-8. osztályos általános iskolás tanulók számára
Magyarnak születtem, szeretem e földet

Magyarnak születtem, szeretem e földet

Pályázat típusa: rajzpályázatBeküldési határidő: 2025. január 31.Korcsoport: 4.-8. és 9.-12. évfolyamos diákok számára
Süsü mesés világa

Süsü mesés világa

Pályázat típusa: rajzpályázatBeküldési határidő: 2024. szeptember 30.Korcsoport: 4-10 éves korosztály számára
Ugrás az oldal tetejére