Jelenlegi hely

Fertőtlenítés hatékonyan

Három gyermek anyukájaként elmondhatom, valóban igaz a mondás, hogy első gyermekünknél ha leesik a cumi azonnal fertőtlenítünk, a másodiknál csak lemossuk, a harmadiknál pedig már csak lenyaljuk. Vannak azonban olyan esetek, amikor tényleg nagyon fontos az alapos fertőtlenítés, ilyen például az anyatej lefejése és tárolása.

A fejés és a nem megfelelő tárolás során számos kórokozó kerülhet az anyatejbe, ami később a baba megbetegedését okozhatja. Az anyatejet tiszta környezetben, fertőtlenített eszközzel, fertőtlenített edénybe kell lefejni. Felmerül a kérdés, hogyan kell jól fertőtleníteni?

Tisztázzuk, mi a különbség a sterilizálás és a fertőtlenítés között?

„Fertőtlenítés: minden olyan eljárás, amely a külső környezetbe kikerült kórozók elpusztítására, fertőző képességük megszüntetésére, inaktiválására irányul.”

„Sterilizálás: az az antimikrobiális eljárás, melynek során a különböző fizikai, kémiai hatásokkal vagy ezek kombinált alkalmazásával a csíramentesítésre kerülő anyagon és anyagban elpusztítjuk, illetve inaktiváljuk a mikroorganizmusokat, valamint ezek összes nyugvó formáit.”

(Forrás: Dr. Papp Katalin, Ujváriné Dr. Siket Adrienn (2014) Az egészségügy és az ápolás általános alapelvei  )

A gyakorlatban a sterilitással szemben támasztott további fontos követelmény, hogy az anyagok ezen csíramentes állapotát – sterilitását – azok felhasználásáig fenn kell tartani. A sterilitás otthoni környezetben nem, vagy csak nagyon nehezen valósítható meg, így a háztartások esetében a sterilitás valójában fertőtlenítést jelent.

A kéz és a mell fertőtlenítése

Szoptatás előtt egy egészséges baba esetében nincs szükség a mell fertőtlenítésére. Elegendő a napi tisztálkodás, rendszeres fürdés, mosakodás, kézmosás. Használjunk folyékony antibakteriális szappant kézmosáshoz. Abban az esetben, ha a lefejt anyatejet fel szeretnénk használni a baba táplálására, szükséges a kéz, a mell és az eszközök fertőtlenítése. Ilyenkor már nem elegendő a szokásos mosakodás, mert fejés közben a kezünkről, bőrünkről, és a fejéshez használt eszközökről vagy a tárolásra használt edényekről  baktériumok kerülhetnek a tejbe, amelyek tárolás közben tovább szaporodnak. A mell fertőtlenítéséhez folyékony fertőtlenítő szappanos, meleg vizes mosakodást kell végezni. Figyeljünk, hogy utána alaposan le kell öblíteni a mellet.

A kéz esetében szintén szükséges az alapos, meleg vizes, folyékony fertőtlenítő szappanos kézmosás.  Ennek menete: a kezünkön a szappant kb. 30-60 másodpercig habosítani kell, át kell dörzsölni a tenyerünket, a kéz hátát, az ujjak között és az alkart is. A körmünkről sem szabad elfelejtkezni, ha szükséges, alkalmazzunk körömkefét, a legjobb a rövidre vágott köröm.

A mellszívó készülék és egyéb eszközök fertőtlenítése

A gyermek etetéséhez, valamint az anyatej lefejésére és tárolására szolgáló eszközöket naponta fertőtleníteni kell. A mellszívót először szét kell szedni darabokra, majd alaposan ki kell mosni a tejmaradványt kézzel erre a célra használt üveg mosókefével és szivacssal. A fertőtlenítéshez használhatunk elektromos fertőtlenítő készüléket, amelyek ára sajnos elég magas, vagy a valamivel olcsóbb mikrohullámú sütőbe helyezhető fertőtlenítő edényt is. A fertőtlenítés ez esetben a mikrohullámok által létrehozott forró vízgőz segítségével történik. A legegyszerűbb és legolcsóbb otthoni fertőtlenítő eljárás még mindig a hagyományos kifőzés. A hideg fertőtlenítőszerek használata főleg koraszülöttek esetében nem javasolt.

A kifőzés helyes menete:

Ahhoz, hogy a fertőtlenítést a lehető legeredményesebben tudjuk elvégezni, érdemes a következőkre odafigyelni:

A kifőzéshez szükséges egy nagyobb, fedeles és ép edény, amelyet lehetőleg csak erre a célra használunk. A kifőzés előtt minden eszközt el kell mosni mosogatószeres vízzel, majd alaposan leöblíteni azokat. Fontos, hogy csak azokat az alkatrészeket, tárgyakat főzzük ki, amelyek erre alkalmasak. Használjunk nagyméretű edényt, amiben kényelmesen és lazán elférnek az eszközök. A víz lepje el bőven a tárgyakat. Valószínűleg a műanyagból készült részek feljönnek majd a víz tetejére, és a vízből egy részük így ki fog lógni. Ez azért nem jó, mert a fertőtlenítés a kilógó részeknél nem lesz megfelelő. Ezt elkerülendő egy textilpelenkába, vagy egy egyéb más célra nem használt nem túl sűrű szövésű textilbe lazán kössük bele az alkatrészeket szétszedve. A víz lepje el a csomagot.

A kifőzés során az eszközön vízkő rakódik le, ami egy fehér színű, porszerű anyag. Az eszköz csúnya és kissé érdes tapintású lesz, de ez nem befolyásolja a fertőtlenítés eredményét. A vízkő (mészkő) lerakódását megelőzhetjük, ha a vízbe teszünk 1 kiskanál citromsavat vagy 1 evőkanál citromlevet. Az edény fedelét a víz felforrásakor kell az edényre tenni, így pontosan követhető a kifőzési idő. A fedél megakadályozza, hogy sok víz tudjon elpárologni. Kifőzés közben elég, ha gyengén bugyog a víz.  A kifőzés alatt az eszközöket lepje el a víz. Az elpárolgott vizet ne pótoljuk, mert a hozzáadott víz csökkentheti a hőfokot.  A kifőzés ideje 30 perc, ez idő alatt pusztulnak el a baktériumok, a vírusok, a gombák és a spórák.  A kifőzött eszközöket helyezzük tiszta felületre és várjuk meg amíg megszáradnak.

 

Írta: Debrecenimami

Fotó: pixabay.com

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
Ugrás az oldal tetejére