Jelenlegi hely

Az álmok világa

Nincs olyan ember, akit legalább titkon ne izgatna az álmok világa, hiszen minden éjjel álmodunk. Egy átlagos 8 órás alvási idő alatt akár 4 – 5 álomfázisunk is lehet. Az már más kérdés, hogy sokszor nem emlékszünk rájuk. Sőt, ha valakit ebben a fázisban ébresztenek fel rendszeresen, pszichés és testi tünetekkel reagál egy idő után.

Miért van szükség az álmainkra?

A mai modern tudásorientált ember mindent meg akar érteni. Logikai gondolkodásával elemez, rendszereket állít fel, vizsgál és kutat. Az álmok azonban nem fejthetők meg ezekkel a módszerekkel.

Az álmodó KÉPtelen befolyásolni az álmot, mivel a nappali tudatnál sokkal mélyebben, a tudatalattiban rejlik a gyökere, ezért KÉPes valós képet festeni arról, ami valójában belül zajlik, nem pedig azt mutatja, amit az ember látni szeretne. Az álmok fontos információkat hordoznak saját magunkkal kapcsolatban.

Nagyon eredményesen használják ezért a pszichoterápiában is az álomanalízis módszerét. Az álom fókuszba helyezi az elfojtott, esetleg szándékosan figyelmen kívül hagyott belső kríziseket, traumákat, amikkel dolgunk van, így egyfajta belső iránytűként is támaszkodhatunk rájuk.

Hogyan fejtsük meg az álmainkat?

Semmiképp sem úgy, hogy felcsapunk egy álmoskönyvet...

Az álmoknak többféle csoportja létezik, ami egy kiindulási alap lehet. Vannak mindennapi történéseket feldolgozó álmok – ezek általában éjfél előtt jönnek, lehetnek visszatérő, problémamegoldó, krízist megjelenítő, előrejelző, ismétlődő, beavató, archetípusos vagy rémálmok.

Tudatalattink üzenetét könnyebb megfejteni, ha több egymást követő álmot vizsgálunk a valóságmagjuk után kutatva, s a bennük előforduló képek megfejtésénél a ránk gyakorolt hatásukból indulunk ki.

Minden ember más és más, így mást jelentenek az álmainkban előforduló szimbólumok is. /Kivételt képeznek természetesen a kollektív tudattalanból megjelenő archetipikus képek./

Például az iratainak az elvesztése jelentheti valaki számára azt, hogy nem is tudja igazán a sok felvett álarca mögött, ki is ő valójában, s foglalkoznia kell magával mélyebb szinten. Másnak esetleg azt, hogy fulladozik már a rengeteg irodai munkában, s pihenésre van szüksége.

Az éjszakai üzenetek dekódolása komoly felkészültséget igényel. Ha nem vesszük játéknak, akkor igazi ajándékként tekinthetünk rájuk. Önmagunk mélyebb megismerésében, krízishelyzetek feldolgozásában s ezáltal a lelki egyensúly helyreállításában nélkülözhetetlen kódokat tartalmaznak.

A lélek teremt általuk hidat az értelem és a szív között.

Minden hónap második szerdáján találkozhatsz velem Kecskeméten. Meditációval egybekötött csoportos foglalkozásokat vezetek a Nőiség Házában egy-egy hangsúlyos témát körbejárva. Szeptember 13-án szeretettel várlak a csoportfoglalkozásra. Téma: Hogyan fejtsük meg álmainkat. Jelentkezés és bővebb leírást itt találsz: ÁLMOK VILÁGA

Szerző:Vincze Vilmosné /Nagy Erika/ - Kecskemét
Transzperszonális pszichológus

Már gyerekként is vonzott a lélek világa, először mégis másfelé kanyarodtam el az utamon.
Hiába voltam azonban sikeres abban, amit csináltam, valami hiányzott. Majd jött egy 'nagy pofon', ami rávilágított arra, hogy komoly változtatásra van szükség az életemben. Elkezdtem kutatni a miérteket. Ennek egyenes következményeként transzperszonális pszichológus diplomát szereztem Budapesten, s azóta is folyamatosan képzem magam. 

Tudom, mennyire nehéz kilépni a komfortzónából, s elindulni a változás felé. El kell engedni a régit, hogy jöhessen az új, ami teljes szívet és elhatározást kíván, s rengeteg Énidőt. 
Ebben segítek azoknak, akik a miértjeikre válaszokat szeretnének, mert különböző nehézségű feladatokkal, problémákkal küzdenek a mindennapjaikban.
www.facebook.com/Gondolatébresztegetők
 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

Hogyan maradjunk energikusak a téli hónapokban? - Tippek a tél okozta fáradtság ellen

A téli hónapokban gyakran tapasztalható fáradtság és energiahiány a hideg időjárás, a rövid nappalok és a kevesebb napfény miatt alakul ki. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy energikusabbnak érezd magad ebben az időszakban:
Apák a gyermeknevelésben

Apák a gyermeknevelésben

Hogyan élhetik meg valóban a szülőséget az édesapák?
Ugrás az oldal tetejére