Jelenlegi hely

Pénzdíjat kapnak a családbarát munkahelyek

Mostantól pénzjutalommal is ösztönzi a kormány a munkaadókat arra, hogy olyan intézkedéseket hozzanak, melyekkel családos munkavállalóikat segítik.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Szociális, Család- és Ifjúságügyért felelős Államtitkársága idén újragondolt tartalommal hirdeti meg a Családbarát Munkahely Pályázatot – jelentették be ma Budapesten egy szakmai konferencián.
A díj ugyan 2000 óta létezik, ám jelentősége és rangja az elmúlt évek során jelentősen megkopott. A 2011-es kiírásban azokat a cégeket jutalmazhatják, amelyek több családbarát intézkedésről be tudnak számolni és emellett újabbakat is be szeretnének vezetni. Ez utóbbiak megvalósítására költhető majd el a cégenként megítélhető 1- 2,5 millió forintos támogatási összeg is.
Kis, közép – és nagyvállalatok, valamint költségvetési szervek pályázhatnak idén, melyek családbarát módon működnek, törekszenek a munka és a családi illetve magánélet összehangolását elősegítő intézkedések, gyakorlatok és politikák bevezetésére és fenntartására. A pályázat nyertesei az erkölcsi elismerés és a támogatási összeg elnyerése mellett jelentős kommunikációs, PR és CSR értéket kapnak, hiszen a cím egy évig tartó használata hozzájárul a nyertes vállalatok és szervezetek pozitív munkáltatói képéhez, a munkáltatói márkaépítéshez, valamint a munkavállalók és a befektetők előtti vonzóvá tételéhez.
Minden kategóriában a legjobb három pályázat nyerheti el a kitüntető címet. A rendelkezésre álló keretösszeg a 4 kategóriára vonatkozóan összesen 20 millió forint. A pályaműveket 2011. szeptember 15-ig várja a minisztérium, az ünnepélyes díjátadó gálára novemberben kerül sor.
Forrás: hrportal
Teljes cikk és a pályázat: http://www.ujszechenyiterv.info/2011/05/penzdijat-kapnak-a-csaladbarat-munkahelyek/

Ha ismersz családbarát munkahelyet, javasold neki, hogy induljon a pályázaton!

Szeretettel:

NóriMami
Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Május 1 - A májusfa ünnepe

Május 1 - A májusfa ünnepe

Falvainkban az elmúlt években újra divatba jött a májusfa állítás. Tudjátok, mit jelnet?
Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ugrás az oldal tetejére