Jelenlegi hely

Középfokú beiskolázás: még lehet módosítani!

A 9. évfolyamra most jelentkező tanulók tankötelezettsége már csak 16 éves korukig tart! Ez azt is jelenti, hogy ha nem tanulnak megfelelően vagy fegyelmezetlenek, akkor a középfokú iskola dönthet úgy is, hogy a 16. születésnapjukon eltávolítja őket az iskolából!

A jelentkezőknek azt is tudni kell, hogy ősztől már szabályosan működő állami fenntartású középfokú iskolába vagy egyházi iskolákba fognak járni!

A középfokú iskoláknak (középiskola, szakiskola) március 13-án nyilvánosságra kell hozni azoknak a tanulóknak a nevét, akiket az iskola fel kíván venni. Nincs külön értesítés, a tanulóknak el kell menni a választott iskolába és meg kell nézni, hogy rajta vannak-e a kifüggesztett jegyzéken.

Ha a szülő és a tanuló úgy dönt, hogy megváltoztatja a jelentkezés sorrendjét, akkor módosító tanulói adatlapot kell beadnia az általános iskolába.  A felvételt hirdető középfokú iskolák április 24-igy megküldik a felvételről vagy az elutasításról szóló értesítést a jelentkezőknek és az általános iskoláknak. Ha tanuló felvételét elutasították, akkor május 2. és 11. között részt vehet a rendkívüli felvételi eljárásban.

Beiratkozás a középfokú iskolákba június 27., 28., 29. napokon lesz az iskola igazgatója által meghatározott időben. Évente kb. 5000 tanulót utasítanak el minden iskolából, ezért ha a tanulót a középfokú felvételi eljárásban sehová sem vették fel, akkor augusztus 31-ig jelentkezhet bármelyik gimnáziumban, szakközépiskolában vagy szakiskolában, ahol van üres férőhely. Ha a tanköteles tanuló végül nem talál magának iskolát, akkor augusztus 22. és 24. között köteles beiratkozni a kötelező felvételt biztosító kijelölt iskolába. Statisztikai adatok szerint évente 1,5-2 ezer az általános iskolát sikeresen befejező tanköteles tanuló nem tanult tovább középfokú iskolában. Eltűntek az iskolarendszerből.

Tankötelezettség

A nemzeti köznevelési törvény 97. § (1) bekezdés szerint:  Azok a tanulók, akik tanulmányaikat az iskolai nevelés-oktatás kilencedik évfolyamán a 2011/2012. tanévben vagy azt megelőzően kezdték meg, tankötelezettségük azon tanítási év végéig tart, amelyben a tizennyolcadik életévüket betöltik.  Tehát a 2012/2013. tanévtől kezdődően minden általános iskolába járó, és a középfokú iskolák 9. évfolyamára beiratkozott tanuló csak 16 éves koráig tanköteles.

Jelenleg a középfokú iskola dönthet úgy is, hogy a 16. születésnapján eltávolítja az iskolából a nehezen kezelhető vagy nem szimpatikus tanulókat az intézményből.

MSZOE javaslat 16 éves kiskorú tanulók védelmére

Jogszabályban kell előírni, hogy a már nem tanköteles, 16 éven felüli tanulói jogviszonyát csak alapos indok alapján, kizárólag iskolai fegyelmi eljárás keretében lehet megszüntetni, ahol biztosított a tanuló megfelelő védelme, jogi képviselete.

 

További információ: Magyarországi Szülők Országos Egyesülete (www.mszoe.hu)

Forrás

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
Ugrás az oldal tetejére