Jelenlegi hely

Megújul a TV Maci

Húsvéthétfőtől új macifigurák fogadják az esti mesék előtt a gyerekeket. Maci tévé címmel nemrég kibővült mesesáv indult az m2 csatornán, az ehhez készült új főcím a TV Macik fél évszázados hagyományába illeszkedik

Hétfőn debütál a Maci tévé új főcíme az m2-nLegutóbb a 80-as években módosította a főcímet a televízió, az új változat a bábfigura ötödik generációja.

Egy híján ötven évvel ezelőtt, 1963 húsvétján mutatkozott be az első TV Maci a Magyar Televízió képernyőjén. Az alapötlet, hogy legyen egy "bábképviselője" a televíziónak, Bálint Ágnes írótól, a gyermekműsorok első szerkesztőjétől származik. Az első mackót később számos másik követte, mert a főcímek alkotói mindig arra törekedtek, hogy a TV Maci teljes környezete, azaz öltözete, játékai, búrtorai is lehetőség szerint tükrözzék az adott korszakot. Az utóbbi évtizedekben vetített főcímekben már a mackó negyedik generációja, Foky Ottó bábtervező munkája volt látható.

Az eredeti figura megalkotóit persze némi népnevelői szándék is hajtotta, hiszen a mackó este fogat mos, és a mese után jó gyerek módjára ágyba bújik. Ma már nehéz volna megmondani, hogy ez a nevelői célzat mekkora sikert aratott, az viszont biztos, hogy maga a mackó annyira jól sikerült, hogy mesefiguraként önálló életre kelt, generációk kedvencévé vált, és ezzel együtt a köztévé korszakokon átívelő jelképe, kabalafigurája lett.

A köztelevízió az utóbbi egy-két évtizedben megfeledkezni látszott a gyerekközönségről, a Magyar Televízió Zrt. és az MTVA vezetősége ezért tavaly úgy döntött, hogy régi adósságot törlesztve gyerekeknek és kamaszoknak szóló műsorokat fog indítani az m2 csatornán. A korábbi Esti mese helyén nemrég kibővült mesesávot indított a csatorna Maci tévé címmel. Ehhez a mesesávhoz készült a megújult főcím is az új bábfigurákkal, amelyek pontosan illeszkednek a TV Macik hagyományába.

Az új főcím alkotói, Fischer Ferenc animátor és Berkes Gábor zeneszerző annyiban rugaszkodtak csak el a korábbi tradíciótól, hogy megújították a főcímzenét is, és az új változatban TV Maci már nem egyedül ül le esténként a képernyő elé. Húsvéthétfőn tehát egyszerre két mackó, azaz egy testvérpár fogja köszönteni a gyerekeket az m2-n. A Maci tévé új főcímét elsőként április 9-én, 17.35-kor láthatják a nézők. Egy órával később, a Rejtélyek Tesz-Vesz városban és a Vuk hétfői epizódjai után már a közmédia honlapján, a www.mtva.hu/tvmaci oldalon is újranézhetik a főcímet az érdeklődők.

 

Forrás: MTI

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Egy apró szó, ami megváltoztatja az életünket - Hála világnapja

Egy apró szó, ami megváltoztatja az életünket - Hála világnapja

Szeptember 21-én a világ a hála világnapját ünnepli. Első hallásra talán furcsán hangzik, hogy egy külön napot szánunk ennek az érzésnek, pedig ha jobban belegondolunk, kevés dolog van, ami ennyire képes átalakítani a mindennapjainkat.
Jót tenni jó – családi ötletek a Jótékonyság Világnapjára

Jót tenni jó – családi ötletek a Jótékonyság Világnapjára

Szeptember 5-én a világ minden táján a jótékonyságot ünneplik. Ez nem egy „nagy szavakból álló” ünnep, hanem inkább emlékeztető: mindannyian képesek vagyunk jobbá tenni valakinek a napját, néha egészen apró dolgokkal.
Támogatás a gyermekvállalás útvesztőjében

Támogatás a gyermekvállalás útvesztőjében

Sok pár életében elérkezik az a pillanat, amikor úgy érzik: készen állnak arra, hogy bővüljön a család, és gyermek érkezzen az életükbe.
A háziasszonyok dicsérete

A háziasszonyok dicsérete

Valójában mit jelent háziasszonynak lenni? Ha be tudnánk lesni az emberek fejébe, hogy valóban az őszinte véleményüket kapjuk meg, akkor valami ilyesmit találnánk: sütni-főzni, mosni-vasalni, takarítani, rendben tartani. Hát vágyhat ennél többre egy modern, öntudatos nő 2025-ben?
Ugrás az oldal tetejére