Szerencsés az a szülő, aki azt sem tudja, hogy mi az, hogy otthon tanulni.
Bizony van ilyen is, akinek a gyerkőcének, még ha félig alszik is órán, akkor is bekúszik a kis fejecskéjébe a szükséges tudás. A legtöbb esetben csillagos ötösre. És ha csak öt percet van a napköziben, akkor is kész van az összes házi feladata. Ráadásul helyesen.
De a többség nem így van, vagy az írás megy nehezen, vagy az olvasás, vagy a matek, de valamivel mindig kell otthon küszködni.
Állítólag azok a szülők szerencsések, akiknek a gyerekei nem hordhatják haza minden nap a könyveiket, füzeteiket.
Nem tudom, nálunk ilyen nem volt, sőt már az is gond volt, hogy ki pakolja be a táskát este?
Persze mindenki tudja, hogy a gyerek dolga, de mégis 1 évbe telt letisztázni ennek a szerepkörnek a tulajdonosát. Hányszor hangzott el: pakold be te a táskád, te jársz iskolába! Aztán itthon maradt a matekfüzet, majd az olvasás könyv, vagy az ellenőrző vagy együtt a három… jöttek a feketepontok, anyuci meg szépen rendjére bepakolta másnap már a táskát, és újra és újra, és lassan az ő sara volt megint ez a pozíció. (első osztályban!)
Nem mellesleg vannak olyan szülők is, akiknek a gyerekének az sem tűnik fel, ha elmegy iskolatáska nélkül suliba, mert mielőtt beszállt volna a kocsiba egy cuki kis kő miatt lerakta a táskát a földre, aztán csak behuppant a kocsiba... Igen, ez a kisfiú anyukája is én vagyok!
És az ilyen szeleburdi gyerekek miatt leszünk mi a gyerekeink cinkosai, pláne ha ezeket az esetlenségeket a szülőtől örököli, és ezt még titokban magának be is meri vallani.
Ugyan ez a helyzet a házi feladat készítésével is.
A szülő ne csinálja meg a gyerek helyett – okés ezt értem, hisz a tanár néni úgyis észrevenné az írásról, hogy ki csinálta... Általában nem is csináltam, na de mindig van egy "de"!
Vannak az "A" anyuk, akiknek a gyereke hazaér a suliból, szépen megbeszélik mi volt a iskolában, előkerülnek a könyvek, füzetek, szép sorjában átlapozzák, megnézik, hogy maradt-e lecke, és ha igen, amíg anyu főz, vagy olvas, addig a gyerek mosolyogva megcsinálja.
Anyu csak nézi, és akkor sem szól bele, ha a kicsi rosszul tudja, vagy ha segítséget kér. A gyerek újra átgondolja, nem vágja földhöz a füzetet, a ceruzáit, majd magát sem, nem akar ott helyben meghalni, hanem nyugisan magától rájön a helyes eredményre.
És vannak a „B" anyuk, akiknek a gyereke hazaér, köszön, a mi volt a suliban kérdésre jön egy: - semmi, és anyuci ezt el is hiszi. Tovább folytatja az épp aktuális tevékenységét, vagy ha együtt ért haza a gyerekkel, akkor elkezdi bepakolni a hűtőbe a bevásárolt cuccokat, neki áll vacsit főzni, mosni, vasalni, összepakolja a reggeli kapkodásból eredő otthagyott romokat.
A gyerek kiszalad az udvarra kutyázni, bicajozni, majd leül leckét írni, pikk-pakk kész is, hiszen ma nem volt semmi a suliban, majd leül legózni, tévézni, vagy más hasonló kütyühöz ragad, aztán jön a vacsi, fürdés és amikor kezdődik a táska bepakolás - fél 9-kor, pizsamában - eszébe jut, hogy nem csinálta meg a matek házit, upsz meg kellett volna tanulni azt a verset, majd jön a hiszti, az ordítás, az utáááloooooom az iskolát.
Hányszor volt ilyen, nem is tudom már megszámolni… Olyankor mindig megfogadtam, hogy holnap, ha hazajön az lesz az első, hogy megnézzük mi maradt el és majd utána megy a játék.
De ez a holnap soha nem jött el...
Hányszor volt, hogy a végén színeztem helyette, kérve, hogy el ne mondja, hogy én csináltam, vagy vasárnap este kokárdát készítettem a húgi húsvéti tojásából, mert elfelejtettem kartont venni hozzá, vagy felolvastam neki a kötelezően feladott olvasmányt.
Hányszor volt, hogy a kislányomnak kiszámoltam inkább a matekfeladatokat, csak ne sírjon, hogy ő ezt nem tudja megcsinálni, vagy a másolását átnéztem és azt mondtam tökéletes volt, de közben 8 hibát javítottam benne, csak, hogy ne kapjon fekete pontot.
Hányszor volt, hogy hagytam legózni, majd odaültem mellé és ezerszer felolvastam közben hangosan a verset, hogy észrevétlenül megtanulja.
Sokszor elgondolkodtam anno, hogy ki nem nőtt fel igazán a szerepre, hogy ez a cinkosság majd valamikor visszaüt-e?
Most már tudom, NEM, vagyis igen, jóírányba, mert habár nem is a kedvenc időtöltésük a tanulás, de megtanultak tanulni, belső késztetésre és most már könnyedén is megy! A fiam középiskolás nulladikos, a lányom pedig 7. osztályos, már nem csinálom helyettük a leckét, és nem is színezek, de ha segítséget kérnek, mindig ott vagyok. Ez a szülői cinkosság semmilyen rossz hatással nem lett rájuk, hiszen mindkettő az osztály legjobb tanulói között van.
Makai Marianna - Kecskemétimami
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges