Jelenlegi hely

Generációk és szakadékok

Hogyan értsük meg a fiatalokat? És ők minket? Ne csak halljuk, hallgassuk is meg egymást, X-ek Y-ok és Z-k!

Az idők változnak.

Lehet közhely ezt mondani, de ettől függetlenül ez a nagy igazság. Más volt a szokás ezer éve, ötszáz éve és száz éve. Ahogy ti is biztosan észrevettétek, mostanában a divat és a menő dolgok évente változnak, ha nem gyakrabban. A technika is rohamosan fejlődik, arról pedig évekig vitatkozhatnánk a szüleinkkel, nagyszüleinkkel, hogy ez jó vagy rossz dolog-e.

Ha kapnánk egy forintot minden alkalommal, amikor valaki azt mondja nekünk „bezzeg az én időben”, akkor már mind gazdagok lehetnénk és megvehetnénk a legújabb iPhone-t. Igazam van, nem?

De hogy is működik ez a generációs dolog, mitől nagy a szakadék?

A különböző generációknak más és más elnevezései vannak, sőt különböző jellemzőik, amiket felfedezhetünk rajtuk, ha körbenézünk a környezetünkben. A szüleink nagy eséllyel a baby boomerek (1946-1964), illetve az X generáció(1965-1979) tagjai közé tartoznak. Az előbbiek életébe az internet kicsit későn szállt be, amikor az ember már nehezebben tanul illetve alkalmazkodik.

Elég csak az idősebb rokonokra gondolnunk, akiknek gondot jelent a számítógép használata, amelynek következményeként akár egy szót is órákba telik bepötyögni, nemhogy megnyitni egy weboldalt, vagy e-mail fiókot. Ha ezt figyelembe vesszük, nekünk szerencsénk van azzal, hogy a Z generáció tagjaiként beleszülettünk ebbe és felcseperedésünk során folyamatosan tanultuk a laptopok és okostelefonok használatát.

Mi, ha nem ismerjük egy szó jelentését, előbb nyitjuk meg a Google-t, mint az értelmező szótárat. Az információ megfelelő internetkapcsolattal pillanatok alatt a birtokunkba kerül. Ez a tény felveti a kérdést, hogy a modern technika megkönnyíti e az életünket, vagy csak ellustulunk tőle. Ez egy kedvelt vitatéma a baby boomerek és a Z generáció tagjai között.

Míg mi szívesen hangoztatjuk, hogy az internet megkönnyíti az információszerzést, meggyorsítja az amúgy napokig is elhúzható folyamatokat, addig „ellenfeleink” felhozzák az ellenérvet, hogy mi lesz velünk, ha valami csoda folytán nem lesz áram vagy eltűnik az internet.

A kérdésük jogos, de valljuk be, kevés az esély rá, hogy egyik pillanatról a másikra megszűnik létezni a modern technika (kivéve, ha valami Young Adult utópisztikus regény lapjain szerepelünk). Tehát talán célszerű lenne kimaxolni az összes lehetőséget, amit csak az internet és a számítógépek szolgálhatnak nekünk.

Mielőtt elítélnél egy generációt, hallgasd meg az ő véleményüket is!

„Tizenéves fiatalok vagyunk. Mit gondoltok vajon rólunk? Higgyétek el minket is érdekel a világ, de nem biztos, hogy a felnőttek tapasztalatán keresztül szeretnénk megismerni azt, hanem a saját tapasztalatunkon keresztül. Tisztában vagytok azzal például, hogy egy fiatal mire is használja valójában a telefont amikor nyomogatja és evés közben is pittyeg?

Tényleg gyakran lógunk a gépen, de vajon ilyenkor kivel és miért tartjuk a kapcsolatot? Biztos, hogy a mai fiatalok nem olvasnak és nem műveltek? Vagy csak más könyvek kötnek le bennünket, mint gondoljátok? Mi van, ha másképp látjuk a világot, mi van, ha másképp látunk dolgokat és csak elzárkózunk azelől a világ elől, amit ránk erőltetnek?

Mielőtt elítélsz egy egész generációt, hallgass meg minket is! A XXI. század kulcsszava az együttműködés, de hogy leszünk erre képesek, ha nem ismerünk fel két dolgot: azt, hogy partnernek tekintjük a velünk együtt élőket és hogy mind mintákat követünk. Ha azt akarod, hogy intelligens legyen a gyermeked, kezdd vele, ne csak kérdezd, ne csak halld, hanem hallgasd is meg, amit válaszol. Hiszen szavakat és történeteket csak együtt tudunk írni: X-ek Y-ok és Z-k.” 

Mi van velünk?

Ugyanezen a varázslatos helyen tweetek sorával szembesülhetünk, ahogy idősebb testvéreink generációja, az Y (vagy milleniumi) generáció szemben áll a baby boomerekkel (a szüleikkel) és egymást okolják, amiért az Y generáció nem tud magának lakást venni, a baby boomerek pedig tönkretették a gazdaságot. A milleniumi generáció tagjai már a felnőttek közé tartoznak, és remek példáját mutathatják annak, hogy mi várhat ránk, a Z generációra.

Noha semmi sincs kőbe vésve, minden széles sávsebességgel változik.

A baby boomerek egy minden szakértelmet mellőző munkával már egész fiatalon tudtak venni maguknak lakást, házat, míg az Y generáció alig tudja fizetni az albérletét.

Míg a mi szüleink folytonos bűntudatkeltéssel próbálnak minket ösztönözni tanulásra, diákmunka vállalásra, szakkörökre, hiszen manapság mennyi lehetőségünk van, addig mi kínkeservesen próbálunk elhelyezkedni a világban.

Egyértelműen nincs könnyű dolgunk, mivel ahány helyen megfordulunk, annyiféle elvárásnak kell megfelelnünk, emellett pedig nem hátrány, ha tinédzser éveink alatt megtaláljuk azt, kik vagyunk mi. Nem elég, hogy a közösséget keressük, ahol elfogadnak minket, még különböző megmérettetések elé kerülünk az iskolában, a szüleink előtt és embere válogatja, hogy még mennyi helyen.

Eközben a Z generáció megismerkedhet az internet árnyoldalaival is, hogy milyen, amikor mindenki tökéletesnek tűnik a facebookon és az instagramon, ezért nekünk is annak kell lennünk.

Csoda hát, hogyha a legtöbb fiatal azt hiszi, nem tudja megütni a társadalom által elvárt szintet? Itt már a stressz és a szorongás is belép a képbe, nem is beszélve a bullyingról. Mondhatnák az idősebbek, hogy bezzeg az ő idejükben ilyen nem volt. A tény viszont az, hogy az internet megjelenésével sok minden nem változott, viszont gyorsabban és széleskörűbben terjednek a hírek.

Nem is beszélve arról, hogy a szinte már mindenhol elérhető, gyors internetnek köszönhetően hozzászoktunk ahhoz, hogy mindent rögtön megkapunk, már nincs türelmünk várni. Ez nem egy jó szokás, hiszen sok esetben bele kell nyugodnunk, hogy nem minden kattintásra működik

Ám nem csak a mi generációnknak vannak rossz szokásai és árnyoldalai, hiszen a szüleink maradi nemzedéke sem tökéletes.

A tapasztalatok szerint, ha egy alkalmazott elront valamit a fiatalok megértőbben kezelik a szitut, míg az idősebbek tajtékzanak a dühtől (akinek nem inge nem veszi magára). Gondolok itt például egy étteremre, ahol késik a rendelés, vagy egy bevásárlói futószalagra, ahol a kasszás elront valamit.

Talán illik még megemlítenünk a tényt, hogyan állunk egymáshoz. Bullying már régen is volt, csak interneten keresztüli szekálás nélkül, kisebb körökben.  Szerencsére az emberiség fejlődik, fiatalként talán több embert tudunk megismerni az interneten – ha csak felszínesen is – és ezáltal tudjuk, hogy nem minden külföldire jellemző az ósdi sztereotípiák. Míg az idősebb korosztály sokkal hajlamosabb rasszistán gondolkozni, addig mi elfogadóbbak vagyunk más bőrszínű emberekkel is.

Ám nem csak a társadalmi feszültség miatt kell aggódni. Lesz e munkánk a jövőben? A nyugdíj korhatár megy fel, a baby boomerek még javában dolgoznak, az Y generáció tagjai pedig alig találnak munkát maguknak és bizony jöhetnek a rémhírek, hogy vannak olyan diplomás emberek, akik az utcán tengetik az életüket otthon és lehetőségek nélkül.  Persze van más megoldás is.

Elhagyhatjuk a hazánkat, kimehetünk külföldre és kereshetünk sok pénzt aljamunkával. Sajnos sokan minden ellenérzés nélkül lépnek erre az útra, szinte bánva, hogy magyarnak születtek, míg másoknak egyértelműen hiányzik az otthonuk. De ha itt nem tudnak megélni, hibáztathatjuk őket, amiért elhagyták Magyarországot?

Mi lesz velünk?

A gépek és a modern technika régen sok ember munkáját megszüntette, ám ezekkel együtt új munkahelyek is létrejöttek. Gondoljunk például Charlie apukájára a Charlie és a csokigyárból, ahol először a munkáját elvette egy gép, viszont később ő lett a gép szerelője. Igaz a film története nem reális, de ebben a vonulatban van igazság. Gépírók már aligha lehettek, de jó programozókra szükség van.

Forrás: kidsnews.hu

A kidsnews.hu a gondolkodó tizenévesek magazinja, amelyet felnőttek segítségével jellemzően tizenévesek készítenek a saját korosztályuknak. A reklámmentes felületet olvasva akár a szülők is betekintést nyerhetnek a tiniket aktuálisan foglalkoztató témákba és egyfajta kamasz szemüvegen keresztül nézhetnek bele a tinik bonyolult és érzelmileg terhelt világának kulisszatitkaiba.

A korosztály igényeit kiszolgálva a kidsnews.hu fiatal munkatársai több alkalommal látogattak és látogatnak majd el különböző oktatási intézményekbe, hogy azokat egyfajta tesztnek alávetve bemutassák, megismertessék az olvasóközönséggel.

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Kis vagy nagykamasz? Egyben tuti megegyeznek. Minden ciki, és a válaszuk nem tudom, ha a karácsonyi kívánságaikról faggatjuk őket.
Már látogatható a Vörsi Betlehem

Egy kicsi falu különleges látnivalója – Idén is látogatható a Vörsi Betlehem

Tudtad, hogy egy Balaton melletti kis faluban látható Közép-Európa legnagyobb betleheme? Idén 75. alkalommal építette fel Vörsön a falu apraja-nagyja Jézus születésének pillanatát megörökítő bibliai jelenetet, aminek csodájára járnak a világ minden részéről.
5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

5 tipp, hogy a szülőség mellett magunkra is maradjon időnk

Szülőnek lenni csodálatos és hálás feladat, ami ugyanakkor számos lemondással és kihívással együtt jár: miközben egy másik emberi lény szükségleteiről gondoskodunk, sokszor érezhetjük úgy, hogy nem jut idő saját magunkra. Ne felejtsük el azonban, hogy az énidőre mindenkinek szüksége van, olykor tehát egy kicsit törődjünk saját magunkkal is.
Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

Hogyan segíthetünk a rászorulóknak? - Tippek nem csak az ünnepi időszakra

A rászorulók támogatása nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos, de az ünnepi időszak különösen jó lehetőséget teremt a segítésre. Hoztam pár ötletet, hogy milyen módokon tehetünk jót:
Ugrás az oldal tetejére