Jelenlegi hely

Szeretnéd magabiztosan kezelni a kisebb gyermek betegségeket? Jelentkezz az új pécsi „DrMami” tanfolyamra!

Hasznosnak találtad a Doktor Mami tanfolyamot márciusban, vagy lemaradtál róla? Kérésetekre folytatjuk!

Márciusban rendeztük meg az első workshopot, ahol a pécsi Dr. Németh Zsuzsanna, homeopátiában jártas gyermekorvos tartott előadást a természetes gyógymódok iránt érdeklődő szülők és szakemberek számára. Ez nem csupán egy előadás volt, hanem egy interaktív délután, ahol a szülők bátran tehettek fel konkrét kérdéseket, hogy hogyan támogathatnák a hagyományos orvoslás mellett homeopátiás készítményekkel gyermekeik gyógyulását.
 

Márciusi résztvevőink mondták: 

"Nagyon hasznos volt a tanfolyam, sok informació került a helyére, és  gondolni fogok a homeopatiára mint első megoldásra otthon. Különösen az Arnica montana tetszett, egyszerű, logikus a használata, és sokszor lehet rá szükség." - Eszter

"Ami miatt számomra meggyőző volt, hogy folyamatosan kiemelték, hogy nem a hagyományos orvoslás helyett van, hanem sok esetben mellette kiegészítésként. Innentől pedig majd a saját tapasztalat fog tudni meggyőzni, amihez már be is szereztem a szükséges "bogyókat" a házi patikámhoz." - Enikő

"Még nincs gyermekem, csak allergiám, amire itt nagyon hasznos tippet kaptam, hogy kiegészítésként, később akár önállóan mivel tudom kiváltani a gyógyszereket. Mindenképpen meg fogom próbálni, és azt is látom, hogy amikor majd gyermekem születik akkor a házi gyermekorvost is tudatosan kell választanom, hogy hatékonyan tudjon együtt működni a két orvoslás." - Emese
 


Most ezt szeretnénk folytatni, hiszen sokan lemaradtatok, vagy még több tudást szeretnétek megkapni. Sok kérdést tettetek fel akkor az immunerősítésről, az őszi, téli megbetegedésekről, ezekre adja meg a doktornő a válaszokat október 19-én, és részletesebben beszél a szezon problémáiról, az immunerősítésről, lázról és a felső légúti betegségekről.

A mostani tanfolyam témája: tanuljuk meg minél hatékonyabban és egyszerűbben alkalmazni a kiegészítő gyógymódokat, főleg abban az esetben, ha vírusfertőzés esetén az orvos 3-4 nap várakozást javasol!

A programon a részvétel korlátozott, ezért regisztrációhoz kötött, természetesen most is ingyenesen vehettek részt rajta, semmi másra nem lesz szükségetek, csak papírra és tollra, hogy tudjatok jegyzetelni a konkrét kérdéseitek alapján. Érdemes előre összeírni, hogy mi az, amit szeretnétek a helyszínen a doktornőtől megkérdezni.

Időpont: 2019. október 19. 10:00-13:00
Helyszín: Tudásközpont,  Pécs

Fontosnak tartod, hogy gyermeked csak akkor szedjen antibiotikumot, szteroidot, egyéb gyógyszereket, ha az feltétlenül szükséges? Bízol az anyai ösztöneidben és szeretnéd magabiztosan kezelni a kisebb felmerülő betegségeket?

Legyél Te is magabiztos Doktor Mami! A jelentkezéshez kattints ide:


 

Gyere, és tölts velünk egy hasznos délelőttöt Pécsett a Tudásközpontban, 2019. október 19-én!

 

 

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
Ugrás az oldal tetejére