Jelenlegi hely

Égi-földi lámpások között – Szentjánosbogár túrák júniusban

Az esti sétákon a szentjánosbogarak fénnyel színezett nászrepülésében gyönyörködhetnek a túrákra érkezők. Június második felében láthatjátok a szentjánosbogarak rajzását az ország több helyszínén. Mutatjuk, hogy hol és mikor lesznek túrák.

Szentjánosbogarak és csillagok a Gerecsében

2020. június 19-26., 19.00-22.00
Helyszín: Agostyán

Éjszakai felfedező sétánk során bejárjuk a kanyargó Árendás-patakot szegélyező őserdőmaradvány legrejtettebb részeit, hallgatjuk a rejtelmes állathangokat és körülöttünk megjelennek a szentjánosbogarak, az égen pedig a csillagok...

Az időszak különlegessége, hogy június 21. a nyári napforduló napja, a legrövidebb éjszakák, leghosszabb nappalok ideje. Az év egyik legrövidebb éjszakáján pedig kevés ideje van a csillagásznak. A Nap későn nyugszik és néhány óra múlva már fel is kel. Az északi égen a fénykupolája fényképezőgéppel akár követhető is – aki gépet és állványt hoz, ezt is megpróbálhatja! 

Napnyugta után látogatóink csillagász szakemberekkel, távcsöves bemutatóval ismerkedhetnek a nyári Tejút látványosságaival. A túrát a tatabányai MCE Amatőrcsillagászati Klubbal közösen szervezzük. 

Találkozó: 19:00, Agostyán, az ökofalu parkolója (GPS: 47.663392, 18.400889)
Részvételi díj:  2200 Ft/fő, kedvezményes: 1500 Ft/fő
Előzetes bejelentkezés szükséges.
A programot június 19-26. között a szentjánosbogarak rajzásától függően több alkalommal is megtartják. 

További infó

Boszorkánytúra a csillagos égbolt alatt – A villancsók birodalma 

2020. június 17. és 19., 20.30-22.30
Helyszín: Pilisszentiván

Amikor a nap nyugovóra tér és a csillagok is kigyúlnak, ilyenkor Szent Iván-éj környékén megelevenedik az erdő.

Ebbe a rejtélyes világba kalauzolnánk el a hozzánk látogatót. A túra alkalmával a Pilisszentivánon található Jági tanösvényt járjuk be, azonban rendhagyó módon nem nappal, hanem este. Erdei sétánk alkalmával jó idő esetén az erdők eleven mécsesével, a szentjánosbogarakkal is találkozhatunk.

Találkozó: 20:30, Pilisszentiván, Sportpálya, a Villa Negra előtt (GPS: 47.6120000, 18.8844100)

Részvételi díj:  2200 Ft/fő, kedvezményes: 1500 Ft/fő
Előzetes bejelentkezés szükséges.

További infó

Mécsbogár séták

2020. június 12-14., 18-21., 25-28., július 2-5., 20.00-21.30
Helyszín: Diósjenői Erdei Szabadidőközpont

Idén is megérkezett a várva várt Szentjánosbogár-rajzás, így megcsodálhatjuk a kis mécsbogarak világító-repülő táncát. A fűben, az aljnövényzeten várakozó röpképtelen nőstények világítva várják párjukat. A hímek – akik sokkal kisebbek a nőstényeknél – szintén világítanak, s röpködve keresik társukat. A séták elsődleges célja eme természeti tünemény bemutatása.

A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, amely az elmenyerdo@gmail.com címre küldött, a választott dátumot, a résztvevők nevét és életkorát is tartalmazó emaillel lehetséges. A séták akkor indulnak, ha az adott napra legalább 20 regisztrált jelentkező van. Egy sétán egyszerre max 30 fő vesz részt. 

A program témanapi belépővel látogatható (felnőtt jegy: 1100 Ft, gyermek jegy: 800 Ft).

További infó

Szentjánosbogaras séták Királyréten

2020. június 16. és több alkalommal 20.20-22.30
Helyszín: Hiúz Ház Erdei Iskola és Látogatóközpont (Szokolya – Királyrét)

Esti sétáinkon a szentjánosbogarak fénnyel színezett nászrepülésében gyönyörködhetnek a Királyrétre érkezők. Nem csak egy egyszerű esti sétán vehetnek részt vendégeink, hanem számtalan érdekességet tudhatnak meg a szentjánosbogarakról és az éjszakai lények túlélési trükkjeiről is. Előzetes bejelentkezés szükséges! 

Részvételi díj: 2200 Ft/fő, kedvezményes: 1500 Ft/fő 

További infó

Szentjánosbogár rajzás az Alcsúti Arborétumban

Még nem indult el a rajzás, az oldalukon minden aktuális információt megosztanak. A vezetett túrák a rajzás idején 20:15-kor, 20:30-kor és 20:45-kor indulnak. Felnőtt belépő: 2400 Ft, gyerek 1300 Ft, 3 éves kor alatt ingyenes.

További infó

Szentjánosbogár-séták

Idén is indulnak a Szentjánosbogár-séták a régi és új helyszíneken, ahol a látogatók felfedezik az esti fényeket hazánk Nemzeti Parkjaiban, Botanikus kertjeiben. Annak érdekében, hogy a séták hangulatos kis csoportos esti programok maradhassanak, a helyszínekre továbbra is korlátozott számban érkezhetnek a látogatók.

2020-ban az alábbi helyszíneken lesznek nyáresti Szentjánosbogár-séták: Agostyán, Cserépfalu - Hór-völgy, Eplény, Felsőtárkány, Soroksári Botanikus Kert, Tata Tóvároskert, Vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert és  Zirci Arborétumban

Idén júniusban is várjuk a szentjánosbogarak rajzását, amikor a fűben, az aljnövényzeten várakozó röpképtelen nőstények világítva várják párjukat. A hímek – akik sokkal kisebbek a nőstényeknél – szintén világítanak, s röpködve keresik rövidke életük értelmét. A séták elsődleges célja eme természeti tünemény bemutatása, de természetesen szakvezetőink segítségével az érdeklődők megismerhetik az adott térség természeti és kulturális értékeit is.

Az esti séták időtartama 1,5 óra
Indulás: minden nap 20:30-kor
A séta befejezése: 22:00

A szentjánosbogarak kb. 21:17 – kor kezdenek világítani és este 10 előtt lekapcsolják fényeiket

További infó

„Szentjánosbogarak nyomában az éjszakai parkerdőben”.

2020. június 26. péntek
Helyszín: Pécs

Útvonal: Pécs, Tettye tér – Dömörkapu – Misina-tető – Kis-Tubes – Északi Ro-
tary – Bányász út – Mandulás (10 km, szintemelkedés: 310 m).

Találkozás: 19.00 órakor a Tettyén (megközelíthető a 33-as busszal).

Túravezető: Ignátkó Imre (30/270-2670).

A program ingyenes.

- Budapestimami -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
Ugrás az oldal tetejére