Bár sztereotípiák, mégis már egészen korán elválasztjuk egymástól a lányos és a fiús dolgokat. Tudjuk, hogy a kisfiúk igazi örökmozgó csibészek, míg a kislányok érzékenyebbek és inkább csöndben babáznak, mint csintalankodnak. De vajon azt is ilyen egyszerű eldönteni, hogy inkább fiús vagy lányos anyukák leszünk-e, és van-e egyáltalán a nevelésre vonatkozó nemekbeli különbség? Vida Ági gyermekpszichológus osztotta meg velünk szakvéleményét a témában.
NEMEK ÉS EGYÉNISÉGEK
Ahogy azt a szakember rögtön tisztába teszi: be kell látnunk, hogy a gyermeknevelés a nemek esetében nem szimplán fekete vagy fehér.
"Mindegy, hogy fiú vagy lány gyermekünk születik, mindegyik nem nevelése sok-sok kihívást rejt magában. Ám fontos, hogy ne a gyermekünk neme határozza meg, hogyan neveljük őt. Inkább az egyéniségét és személyiségét, vagyis őt magát ismerjük meg a maga érdeklődési köreivel, igényeivel együtt, és eszerint neveljük” – emeli ki Vida Ági.
ÉRZÉKENY LELKÜLETŰ KISLÁNYOK
Úgy tartják, hogy a lányos anyukák általában többet lelkiznek és beszélgetnek. Hiszen egy lánygyermek felnevelése során sokszor nagyobb hangsúlyt érdemes fektetnünk az érzelmekre, mivel a csajok legtöbb esetben érzékenyebbek, mint a fiúk. Abban viszont biztosak lehetünk, hogy sokkal több ruhát, kiegészítőt kell majd vásárolnunk, ugyanis a lányok életében az öltözködés és a megjelenés az önkifejezés fontos része. Persze, nekik is le kell vezetniük a felesleges energiáikat, ezt
az ő esetükben akár kézműves tevékenységekkel is megtehetjük.
HOGYAN LEHET LEKÖTNI A KISFIÚKAT?
A fiús anyukáknak sokszor nagyobb hangsúlyt kell fektetniük a gyermekük energiáinak lekötésére, hiszen a srácok általában nagyobb mozgásigénnyel rendelkeznek és gyakran vakmerőségig terjed a kíváncsiságuk, így az anyukáknak bizony résen kell lenniük. Szerencsére őket is ugyanolyan könnyű lekötni, mint a lányokat, náluk a sport és az építéshez köthető foglalatosságok lehetnek a biztos befutók. Egy kisfiús családnak sem szabad azonban elfelejteni, hogy a gyermekük is igényli a nagy beszélgetéseket, a sok szeretgetést, ölelést és simogatást.
SZTEREOTÍPIÁK ÉS TABUK LEDÖNTÉSE
Mint azt a szakember javasolja, nagyon fontos, hogy a gyermekünk figyelmét az igényei szerint kössük le.
„Egy lány is lehet aktív, sokat mozgó, kisautókkal játszó, műszaki érdeklődésű és egy fiúnak is lehetnek babái vagy éppen érdekelhetik a kreatív tevékenységek és lehet az átlagnál érzékenyebb. A kisfiúk nevelésében különösen fontos, hogy beszélgessünk velük érzelmekről, fejlesszük az érzelmi intelligenciájukat, így erősebb önismeretre tesznek szert és jobb kapcsolataik lesznek. A lányok nevelése során pedig arra ügyeljünk, hogy ne törjük le érdeklődésüket a "fiús" tevékenységek iránt, engedjük őket kibontakozni a racionalitást, műszaki érzéket igénylő területeken is” – emeli ki a gyermekpszichológus.
NEVELÉSI KÉSZSÉGEK
Egy biztos, hogy a fiúk és a lányok nevelése egészen más készségeket igényel és fejleszt ki bennünk, más feladatokkal lát el minket. Ezeknek a megtanulására azonban bőven van időnk!
Ne aggódjunk akkor sem, ha nem tudjuk egyből eldönteni, hogy vajon melyik csoportba tartozunk, hiszen vannak vagány, sportos lányos anyukák és finom lelkű fiús mamák is. A legfontosabb az, hogy nemtől és életkortól függetlenül mindig igazodjunk a gyermekünk egyedi igényeihez.
Forrás:redlemon.hu
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges