Jelenlegi hely

Csatlakozz Te is az Európai Hulladékcsökkentési Hét megyéken és generációkon átívelő akciójához!

Egy egészen egyedülálló összefogásnak lehetünk tanúi. A nemrégiben lezajlott Lélegző Liget pályázói közösen indulnak az Európai Hulladékcsökkentési Hét programsorozatán  "Mesék a tegnapról- egy élhetőbb holnapért!" elnevezésű akciójukkal.

Amrein Tamásné Miskolczi Boglárka, a pályázatot meghirdető BT Regiment Kreatív Műhely és családi gazdaság vezetője elmondta, hogy a Lélegző Liget pályázatának csapatmunkái annyira jól sikerültek, hogy felmerült a közös folytatás ötlete. Erre pedig nem is kellett sokat várni, több intézmény részvételével benyújtották pályázatukat a European Week for Waste Reduction ( EWWR https://ewwr.eu ) által szervezett összeurópai akcióhétre. 
 
Nem is akármilyen ötlettel.

Egy olyan akció lebonyolítását álmodták meg, ami átlépi a generációs és földrajzi határokat is és véghezvihető a szigorú járványügyi szabályozások mellett is.

Mit takar a  "Mesék a tegnapról- egy élhetőbb holnapért!" szlogen?

Az akció címe a programsorozat fő irányvonalára utal: négy generáció vesz részt a projektben.
  • Idősotthonok lakói mesélnek majd a fiataloknak arról a világról, amelyben ők voltak fiatalok. Ötleteket adnak a tudatosabb élethez, a hulladék csökkentéséhez, az újrahasznosításhoz vagy éppen a maradékmentes főzéshez. Felelevenítik a régi idők szakmáit, a feledésbe merült látásmódokat. Mindezt online.
  • De a válasz sem marad el: szülők, gyermekeik és nevelési intézmények dolgozói közösen készülnek környezettudatos ajándékokkal, meglepetésekkel az időseknek. Beszélgetnek arról, mi a szemét és minek nem kell annak lennie? Gyakorolják az újrahasznosítás lehetőségeit, a tudatos bevásárlást, a maradékmentes főzést. Tanulnak a bolti termékek otthon elkészíthető alternatíváiról, festenek és rajzolnak vagy éppen kidobásra ítélt tárgyakból készítenek díszeket. Így lesz a kupakból logikai játék az idősek közösségi terében vagy kavicsból és maradék textilből malomtábla a kerti kikapcsolódások kellemes perceihez. 
Az akció célja sokrétű: mindamellett, hogy felhívja a figyelmet a hulladékcsökkentés fontosságára, közösséget is épít. Célja a szemléletformálás mellett az érzelmi támogatás is, hiszen talán erre van az egyik legnagyobb szükség, főleg az idősebb korosztály számára.
 
A   "Mesék a tegnapról- egy élhetőbb holnapért!" akció csapata szeretettel várja a csatlakozni kívánó közösségek jelentkezését, legyen szó idősotthonokról, nevelési intézményekről, vagy más segítő szándékú közösségekről.
 

Jelentkezés: 

Jelentkezési határidő: 2020.11.22. vasárnap

A kérdéseket, jelentkezéseket a btregiment@gmail.com címre várjuk "Hulladékcsökkentési Hét 2020" jeligével!

Amrein Tamásné Miskolczi Boglárka
06 30 533 49 65 
 
Legyél Te is egy különleges utazás részese! Töltődj fel és csempéssz örömöt a hétköznapokba!
Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Kémia a konyhában - avagy: Hogyan főzz jobban, okosabban?

Ételt készíteni nem annyira bonyolult, mint embert juttatni a Marsra. De rengeteg olyan tipp és trükk létezik, amitől vagy a végeredmény lesz jobb, vagy az életed könnyebb. Ezekből mutatunk most néhányat.
Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Mit egyek, hogy egészséges legyek? Ismerd meg a Hormonkontroll étrendet!

Változni, soha nem könnyű! A berögzült szokások, a napi rutin gördülékennyé teszik a mindennapokat. Az étkezésünkön változtatunk szinte a legnehezebben! Megszoktunk bizonyos ételeket, ízeket, és a hétköznapi rohanásban sokszor úgy gondoljuk, nincs idő az egészséges ételekre. Ha jobban belegondolunk, az egészség, a szép bőr, és a megfelelő testsúly titka is éppen itt kezdődik - a tányérunknál.
Ugrás az oldal tetejére