Jelenlegi hely

Ünnepi hangverseny a Magyar Kultúra Napja alkalmából

Időpont: 2021. január 22., 19.30
Helyszín: online esemény

Magyar zeneszerzők művei csendülnek fel tehát a magyar kultúra napján, a múlt és a jelen találkozásának lehetünk tanúi egy megemlékezéssel és három vidám hangulatú darabbal.

A jelen zenei értékeit a zenekar koncertmesterének, Bánfalvi Zoltánnak Capriccio – szóló csellóra és szimfonikus zenekarra című darabja képviseli, amely a jazzre és a filmzenére is számos utalást tesz és egészen személyes indíttatású.

„A Capriccio-t Bogányi Tibor felkérésére írtam 2016-ban, a cím is az ő ötlete volt. A darab lényegében az akkor másfél hónapos kislányomról, Lucáról, és az ő álmairól szól. A cselló hatalmas hangterjedelmét, színgazdagságát, virtuozitását és többszólamú játékmódját kiaknázó mű megírása során a számomra legkedvesebb csellóversenyek szolgáltak mintául. A darab stílusa neoromantikus, a zenekar a szólistával egyenrangú partner, annak zenei anyagát inkább kiteljesíti, mintsem kíséri.” – mondta el a muzsikus-édesapa Bánfalvi.

Az estet egy itthon viszonylagosan kevéssé ismert zeneszerző, a Bartók és Kodály szellemi örökösének tartott Veress Sándor Threnos – in memoriam Bartók Béla című műve nyitja. Bartók Béla kedvelt Divertimento című műve szerepel következőként az est műsorán. A koncertet közös kulturális örökségünk másik örökérvényű alakja, Kodály Zoltán Galántai táncok című műve zárja. Kodály 1933-ban komponálta ezt a művét a Budapesti Filharmóniai Társaság fennállásának 80. évfordulójára.

A Pannon Filharmonikusok ünnepi hangversenyét Varga Gilbert vezető karmester dirigálja, az est ünnepélyességét emeli, hogy Bogányi Tibor vezető karmester is színpadra lép, viszont őt most csellóművészként köszöntheti a közönség az ősbemutató kapcsán.

Ajánljuk mindenkinek ezt a hangversenyt, aki szereti a magyar zenét, és egy kis felvidításra, legalább lélekben táncra és zenei humorra vágyik a szürke téli napokban, az ingyenes hangverseny a PFZ honlapjáról és YouTube-csatornájáról, a Müpa honlapjáról elérhető.
Az előadás a MÜPA és a Pannon Filharmonikusok együttműködésében valósul meg.

- Pécsimami -

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Október végén egyre több töklámpással, boszorkánnyal, szellemmel és jelmezes programmal találkozhatunk. A Halloween már Magyarországon sem ismeretlen: egyre több család farag tököt, öltözik jelmezbe, vagy szervez közös programot erre az alkalomra. De honnan ered ez a szokás, miért szeretik ennyien, és mit is jelent pontosan a „Csokit vagy csalunk!”?
Ugrás az oldal tetejére