Jelenlegi hely

Hírlevél - Mi kell a nőnek?

Kedves [név]!

Megint kicsit be vagyunk zárva. Se ovi, se suli, se semmi... De a tavasz azért nem marad el, sőt Nőnap van! Egyszer majd túl leszünk ezen az egészen, addig is örüljünk minden pici jó hírnek!   

NŐNAP A KARANTÉNBAN

Mi kell a nőnek?

Semmi különös, csak:

Virág helyett:

EGY CSOKOR SZÍNES IDÉZET NŐNAPRA
 

KIK LETTEK AZ IDEI ÉV NŐI PÉLDAKÉPEI?

 

Idén harmadik alkalommal adtuk át az „Év női példaképe Baranyában” díjakat, amivel arra szeretnénk rávilágítani, hogy a család és a gyermekvállalás nem gátja annak, hogy egy nő kiteljesedjen a munka világában. 

A szakmai és a közönségdíj mellett a zsűri idén először több különdíj odaítéléséről is döntött.

A választás most is nagyon nehéz volt, hiszen minden jelöltünk személyében olyan különleges és példaértékű élettörténetet ismerhetettünk meg, ami sokak számára erőt adhat a hétköznapokban.

LÁSSUK A DÍJAZOTTAKAT!

Pályázatunk fontos üzenete:

"Nőként, anyaként, háziasszonyként és munkavállalóként mindannyian egyensúlyozunk a különböző szerepeink között. Nemcsak pályázatunk résztvevői, hanem minden nő elismerést és megbecsülést érdemel, hiszen nap mint nap számos szerepben és területen igyekszünk helytállni, mindezt pedig különös erővel vagyunk képesek összehangolni."
 

Erre az erőre a következő hetekben ismét nagy szükségünk lesz...:)
 

JÓ, HA TUDOD

Hírek, újdonságok a héten

 Sulikalandok:

Oktatási műsorok otthon tanuló diákoknak az M5 csatornán
 

LÉLEKMENTŐ PROGRAMOK

Egy kis kikapcsoló márciusra

 

  • Boldogság Világnap - Online konferencia - márc. 20.

  • Iránytű 2021 - márc. 22.

  • Agykutatás Hete 2021 - márc. 16-21.

  • Kihalni esélyes – Online önálló foglalkozás a Deák17 Galériában - ápr. 1-ig
     
  • Lelki fröccs - Pál Feri - Online esemény - márc. 26.

Az online családi programokat most is ITT TALÁLOD!

 
Szép hetet kívánunk!
 
Szeretettel:

NóriMami és a Pécsimami csapata

pecsimami_logo

 

Ne maradj le semmi jóról, kövess minket FB-on is!

Ezt a levelet azért kaptad, mert regisztráltál a www.pecsimami.hu weboldalon, vagy feliratkoztál hírlevelünkre. Adatkezelés nyilvántartási száma: NAIH-90373/2015. Ha nem szeretnél több ilyen emailt kapni, az alábbi linkre kattintva egyetlen gomb nyomással törlünk az adatbázisból: [leiratkozási link]

[url:adatmódosítás]Adatok módosítása[/url:adatmódosítás]

ITT tudhatsz meg többet rólunk.

 

 

 

 

 

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon. Persze ettől még a család enni szeretne – a "tátogó fiókák" nem fogadják el kifogásként a 38 fokot.  Akár a hőség, akár az energiatakarékosság, akár az egészségesebb étkezés miatt szeretnél változtatni, a nyár és a hőség erre tökéletes alkalom.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Nyári varrós projectek, egyetlen délután alatt

Július közepén a legtöbben nem nagy lakásfelújításra vagy bonyolult ruhavarrásra vágynak. Inkább olyan alkotásokra, amelyek gyorsan elkészülnek, hasznosak, és közben egy kis sikerélményt is adnak.
Ugrás az oldal tetejére