Jelenlegi hely

A 3 leggyakoribb tévhit a mellműtétekről

A különböző típusú mellműtétek - legyen az mellfelvarrás, mellnagyobbítás vagy éppen mellkisebbítés - egyre népszerűbbek és ma már rutinműtétnek számítanak. Egyre több nő fekszik kés alá az életminőség javítása céljából. Mielőtt azonban rászánnánk magunkat, érdemes alaposan utánajárni annak, hogy mivel is jár egy mellműtét.

Dr. Lóderer Zoltán sebész, plasztikai sebész, a Lóderer Plasztikai Sebészet vezetője elárulta, mik a leggyakoribb tévhitek a mellplasztikai műtétek kapcsán.

„Ha nem is a leggyakoribb, de a legelrettentőbb hiedelem, hogy a mellműtétek komoly szövődményekkel járhatnak együtt, sőt mellrákot is okozhatnak. Még ha ez évekkel ezelőtt lehetséges is volt, a mai fejlett orvostudomány mellett már nagyon kicsi az esélye bármilyen komolyabb szövődménynek vagy daganat kialakulásának. A műtét utáni megfigyeléssel és a kontrollvizsgálatokkal mindezek elkerülhetők, vagy időben kezelhetők” – teszi hozzá a plasztikai sebész főorvos.

Emellett sokan hezitálnak, mert a fájdalomtól tartanak. Dr. Lóderer szerint ugyanakkor a félelmek részben alaptalanok.

„A mellműtétek altatásban történnek, így a páciens a beavatkozás során semmilyen fájdalmat nem érez. A műtét után előfordulhat feszítő érzés, érzékenység és más kellemetlenebb tünetek, de a mai modern orvostechnológiai eszközöknek köszönhetően erős fájdalom a műtét után sem tapasztalható”.

Gyakori érv a mellplasztikával szemben a szoptatás és a mellműtét összeférhetetlensége is. Dr. Lóderer Zoltán ezt máshogy látja.

„A mellműtét és a gyermekvállalás nem zárják ki egymást. A behelyezett implantátum nem akadályozza a szoptatást és nem jelent veszélyt a babára nézve sem. Azonban, ha még a baba és a műtét is csak tervben van, akkor fontos az időzítés. Ilyen esetben a baba legyen az első. A terhességgel és szoptatással változhat a mellek mérete és formája, így nem biztos, hogy ugyanarra a típusú beavatkozásra lenne szükség gyermekvállalás után, mint előtte.”

Szponzorált tartalom

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

2025 a masni éve

2025 a masni éve

Náluk minden karácsony ugyanúgy kezdődött. A doboz lekerült a polcról, előkerültek a régi díszek, a konyhát betöltötte a fahéj és a sütemény illata. Ugyanaz az abrosz, ugyanazok az ízek, ugyanazok a megszokott mozdulatok. Idén azonban anya megállt egy pillanatra.
Élményajándék tippek - felesleges tárgyak felhalmozása helyett

Élményajándék tippek - felesleges tárgyak felhalmozása helyett

Karácsonykor mindenki szeretne örömet szerezni – de egyre többen azt érezzük, hogy a rengeteg tárgy helyett valami maradandóbbra vágyunk. Valami olyanra, ami nem porosodik a polcon, közös élménnyé, emlékké válik.Összegyűjtöttük a legjobb élményajándék-ötleteket, melyeket gyerekeknek, pároknak, nagyszülőknek vagy akár barátoknak is adhatsz – és amelyek könnyedén elérhetők.
Sajtburger leves - A folyékony buresz, amiben a gyerek észre sem veszi a zöldséget!

Sajtburger leves - A folyékony buresz, amiben a gyerek észre sem veszi a zöldséget!

Ugye ismerősek azok a világvége-hangulatú pillanatok, amikor a hűtő előtt állsz, és azon gondolkodsz, mi a csudát főzz? Közben a család olyan válaszokkal támogat, mint „mindegy”, „nem tudom”... 
Decemberi néphagyományok, mágikus és jeles napok

Decemberi néphagyományok, mágikus és jeles napok

Ferenc, János, Borbála, Mikulás... igazán gazdag jeles napokban és különleges alkalmakban december hónap. Mit is csináltak régen elődeink? Honnan tudták, milyen időjárásra számíthatunk vagy kinek hogy hívják majd a jövendőbelijét? 
Ugrás az oldal tetejére