Jelenlegi hely

Hírlevél - Az meg mi?

Szia [név]!

Amikor említettem egy barátnőmnek, hogy "Önvédő" napközis tábort szervez a Pécsimami 9-14 éves fiúknak és lányoknak, meghökkenve kérdezte, hogy "Az meg mi"? Nézd csak:

 

"Önvédő" tábor gyerekeknek: csak 1 turnus indul!

 

A táborban megtanítjuk 9-14 éves gyermekednek, hogy hogyan előzhet meg egy őt veszélyeztető

  • balesetet,
  • bűncselekményt,
  • tűzesetet, és mit tegyen, ha mégis bekövetkezik a baj.
Gyermeked a tábor végén azt is tudni fogja, hogy MIKÉNT MONDJON NEMET az egészségét veszélyeztető dolgokra (cigaretta, alkohol, drog).

 

A hét folyamán ellátogatunk a Rendőrségre, a Tűzoltóságra, egy Mentőállomásra; szituációs feladatokkal gyakoroljuk be, hogy hogyan lehet NEMET MONDANI és rengeteget játszunk (trambulin stb.) a szabadban!

A tábor utolsó napján izgalmas és játékos „önvédő vizsga” és meglepetés kirándulás várja a gyerekeket, akikre a hét folyamán pedagógus és a „Pécsimami” vigyáz, az ismereteket pedig szakemberektől kapják játékos, interaktív formában.

Ezt a tábort valójában a 10 éves nagyfiamnak találtam ki, aki néhány hete egyedül közlekedik, egyre önállóbb, egyre "vagányabb" és szeretném, ha jól tudna reagálni váratlan helyzetekre, amikor nem vagyok mellette. (A rendőrségtől, tűzoltóságtól stb. pedig biztosan odáig lesz...)

Ez nekünk is jó lenne: lássuk a részleteket!

(A jelentkezéseket a fenti linken található űrlap kitöltésével, a beérkezés sorrendjében fogadjuk. Csak egy turnus indul.)

 

Cirkusz van!

 

Június 9-éig a Budai Vámnál lévő TESCO parkolóban vár bennünket a Hungária Nagycirkusz!

Érdemes kedvezményre jogosító kuponnal menni, hiszen június 5-én a belépő csak 1000 Ft, egyébként pedig egyet fizet kettőt kap kedvezmény jár a kuponért cserébe. Nincs még kuponod?

Töltsd le ITT!

 

Szombaton szakmai nap a Terráriumban!

 

 

 

Sokan és sokféleképpen tartunk otthon állatokat, de valóban jól csináljuk?

 

A gyerek szeretne otthonra egzotikus állatot, de nem tudjuk, hogy mi legyen az?

 

A jó idő beköszöntével számos hazai fajjal találkozhatunk egy-egy séta alkalmával, de nem tudjuk kik ők és mi a helyes magatartás ilyenkor?

Ezekre a kérdésekre június 7-én 9 és 17 óra között az Akvárium- Terráriumban kaphatjuk meg a választ, miközben galamb és díszmadár kiállítás, kígyó-, gyík- és madárpók simogatás, no és látványetetések színesítik a programot. További részletek ITT!

 

Mitől lesz színes a pécsi Családok Háza?

 

Talán emlékszel még a Pécsimami Központra, ahol közel 1000 szülő és gyermek fordult meg működésünk fél éve alatt és amit - a fenntartás nehézségei miatt - fájó szívvel engedtünk el. Most itt a lehetőség, hogy az összefogás erejével megszépüljön a pécsi Családok Háza, ahova szeptembertől Te is bármikor betérhetsz majd!

Az önkormányzat jóvoltából egy szuper közösségi ingatlanhoz jutottak a pécsi gyermekes családok a belváros szívében, a Munkácsy M. u. 4. szám alatt (volt gyógyszertár), ahol színes családi programokkal vár majd benneteket a Szövetség a Pécsi Családokért (aminek a Pécsimami is tagja.)

Addig viszont meg kell oldanunk a felújítást és színessé kell varázsolnunk a szörnyű állapotban lévő falakat...

Szavazatoddal most falfestékhez juttathatod a pécsi Családok Házát!

 

Ez + Az

 

  • Pályázatíró szakmai képzések indulnak Pécsett június 13.-án, és 14.-én kiscsoportos formában, hivatalos magyar-angol pályázatírói tanúsítvánnyal! Szerezz hivatalos pályázatíró végzettséget, pályázz támogatásokra, vagy dolgozz képzett pályázatíróként! Jelentkezési határidő JÚNIUS 5., csak a szabad helyek erejéig!
  • Hallottad? A várandós akkor is védett, ha nem szólt előre a munkahelyén.... részletek itt!

 

Családi programok

 

Az aktuális családi programokat MOST is itt találod!

 

Amire külön felhívom a figyelmed:

  • VÁLTOZÁS, hogy Pünkösd miatt a VÁSÁRCSARNOKI BÖRZE NEM MOST VASÁRNAP, HANEM JÚNIUS 15-ÉN LESZ!
  • Jártatok már a Bükkösdi Ökoparkban? Most hétvégén igazán érdemes elmenni, mert a Galagonya Virágzási Napok keretében szuper programokkal (pl. Szandi gyerekműsora) várnak bennünket, részletek ITT!
  • A 30. Pécsexpo-ra Pécsimami Kártyával mindössze 300 forint a belépő! (500 forint helyett. 14 éves korig a belépés ingyenes.) Ne hagyjátok ki vasárnap 11.00-kor Ribizli Bohóc gyermekműsorát!


Napsütötte, szép hétvégét!

Szeretettel:

NóriMami

 

Pécsimami logo

 

Ezt a levelet azért kaptad, mert regisztráltál a pecsimami.hu weboldalon. Ha nem szeretnél több ilyen emailt kapni, az alábbi linkre kattintva azonnal és véglegesen törlünk az adatbázisból: [leiratkozási link]

 

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Válogatott segítség a nehéz napokra – válassz könyvet pszichológusi ajánlással

Válogatott segítség a nehéz napokra – válassz könyvet pszichológusi ajánlással

Egyre többen keresnek kapaszkodót a hétköznapi stressz, a bizonytalanság, a szülői kihívások vagy akár a belső feszültségek feldolgozásához – legyen az egy jó könyv, egy segítő társasjáték, ilyenkor jól jön egy megbízható forrás, ahol valódi szakértelemmel válogatták össze az ajánlatokat. Mostantól ilyen hely a Mindwell Pszichológiai Webshop is.
Fagyi napja: idén se hagyd ki!

Fagyi napja: idén se hagyd ki!

Az Élmény és Szakértelem Alapítvány idén is május 8-án rendezi meg a Magyar Fagylalt Napját. A csatlakozott cukrászdák és fagylaltozók 50%-os akció keretében várják a fagyi szerelmeseit. A kedvezményes fagyiár legalább 4 különböző fagylaltízre és az ezekből vásárolt összes gombócra vonatkozik.
Maxoljuk ki a kávézást!

Maxoljuk ki a kávézást!

Gratulálunk mindenkinek, aki sikeresen teljesítette a nagy húsvéti kihívást: takarítás, sütés-főzés, dekorálás, ajándékvásárlás, bájolgás a rokonokkal. És arra gondoltunk, a tipikus háziasszonynak most pont úgy hiányzik valami jó kis háztartási hack, mint egy nekifutásból hátbavágás. Így a héten arra adunk tippeket, hogyan találhatunk több élvezetet a hétköznapok legegyszerűbb élvezetében: a kávézásban. Mert kávézni jó, pláne, ha valaki szereti.
A digitalizáció változásával az agyunk is jelentősen változott

A digitalizáció változásával az agyunk is jelentősen változott

Nálatok sem csúszik le a kötelező olvasmány, mint kerék az olajos lejtőn? Nem véletlen! Megváltozott a gyerekeink agya a miénkhez képest: nem is egy területen és nem is keveset. Csak az elvárások nem változtak. 
Ugrás az oldal tetejére