Számomra nagyon nehéz a karácsonyi időszak, mert az utóbbi években összefonódott a veszteségekkel. Az elmúlt néhány évben 2 nagyszerű nőt is elveszítettem karácsony táján.
Az egyiket épp a múlt karácsonykor
Mint mindenkinek, nekem is vannak pesti rokonaim – bárkivel beszélek neki is volt, van, lesz – akik szép autóval, szép ruhában, kimérten, de mégis emberien jelennek meg minden mindenszentekkor, jeles napokon, vagy épp egy jó kis falusi disznótorban a Mátra széli, Isten háta mögötti kis falunk zsákutcájában. Ott, hol a mama már napokkal hamarabb készül hiszen az egyik fiú a szerelem levelet, a másik a képviselőfánkot szereti. Gyerekként ilyenkor csak azt láttam, hogy a mama süt, főz, takarít – na jó bárki jön mindig ezt csinálja egyébként – és olyan szeretettel várja őket mintha csak a gyermekei térnének haza.
Emlékszem rá, hogy mikor gyerek voltam sokszor jött a néni is. Pompás, frissen vasalt ruháiban, illatozva, kimérten, de mégis szeretet teljesen sétált be a kapun - ilyennek képzeltem akkor a tökéletes hölgyet- végignézett a hatalmas veteményeskerten, megcsodálta mama gyönyörű virágait és teljes szívéből dicsérte a munkát, amit mama és apu napok, hetek, hónapok alatt belefektetett abba, hogy minden ilyen gyönyörű legyen.
Ebéd után persze előkerültek mindig a régi sztorik, ugyanis a néni innen származott, itt született a világ végén, és innen keveredett Budapestre – már nem tudom hogyan – de most is a szemem előtt látom mama csillogó szemeit, mikor arról mesél, hogy fiatalon, mikor még a papa is élt, együtt nyaraltak, együtt voltak bálban, kaszinóban, üdülőben, olyan helyekre eljutottak, elvitték őket, ahová soha nem jutottak volna el.
Most is előttem van, ahogy ez az erős, ezer kalandot megélt néni a nagy fehér kalapjában sütkérezik a friss vidéki levegőben, ahogy elmond egy-egy bölcseletet. Ahogy néha kicsit piszkálva, néha kicsit csipősen odaszól egyet-egyet, tele jókedvvel, vidámsággal.
Egyszerre volt megmondó és megengedő, szerető és bántó, csípős és szerető, szeretetre éhes és magányos, erős és törékeny.
Ma pedig, ezt a számomra tökéletes példaképet kisértük utolsó útjára. A nap gyönyörűen, melegen sütött, mintha csak Ő rendelte volna, hogy ezen a napon minden ilyen békés legyen. Hosszú boldog élete volt, rengeteg élményt megélt, átélt, egyedül felküzdötte magát az Isten háta mögüli zsákutcából a nagyvárosba. Jómódú lett, megvolt mindene mégis mindig szeretettel támogatta és tért vissza a kis faluba, ahonnan származott. Fiait is így nevelte, akikből két jóravaló, kedves, odaadó férfi lett – akikkel bár ritkán találkozom, mégis szívem minden szeretetével szeretek.
A szertartásvezető igazán szép dolgokat mondott róla, mégis az utolsó útja egy kész örökkévalóságig tartott. Miközben lassan sétáltunk a temetkezési vállalat pici autója után – még sosem láttam ilyet azelőtt, bár javában csak falusi temetésen vettem részt eddig – szóval miközben lassan sétáltunk, úgy próbáltam a könnyeimmel küzdeni, hogy az ici-pici sírokat nézegettem – tudod, amiben épp, hogy egy urna belefér – a nevek nem mondtak semmit, nem jelentettek semmit számomra, csak puszta betű halmazok. Mégis csak arra tudtam gondolni, hogy lehetsz szegény, gazdag, jóravaló, bátor, gyáva, tehetős, szeretetre méltó, lehetsz bármilyen, egyszer egy ilyen szertartáson találod magad, egy maroknyi szeretteddel körülvéve.
Akkor már mindegy, hogy éltél-e valójában, hogy tettél-e jót vagy rosszat, hogy szerettél-e, hogy boldog voltál-e. Akkor már késő lesz javítani az emberi kapcsolatokon, békét kötni, elengedni a sérelmeket.
Én nagyon nehezen élem meg a veszteségeket, pedig tudom, hogy egy gyönyörű kort megélt, rengeteg élményt átélt hölgy volt, akinek már sokkal könnyebb a föld, és már nem szenved a betegségektől, és lehet, hogy már újjá is született azóta valahol, vagy épp egy felhőn üldögél és várja az újabb ideális családot.
Ez az évkezdés ismét azt erősíti bennem, hogy csak rajtam áll, hogy hogyan élek, hogy milyen ember vagyok, hogy értékes tagja vagyok e a társadalomnak, hogy valakinek példát tudok-e mutatni, hogy milyen társ, szülő és partner vagyok.
Veszteségeink időről időre átértékelnek Bennünket, ÉLJÜNK HÁT…
Neked is van olyan ember az életedben, akire példaképként tekintesz?
- Győrimami -
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
