Jelenlegi hely

Mennyi medvehagymát gyűjthetünk 2023-ban?

Márciusban ellepi az ország legismertebb medvehagyma-termő területét, a Mecseket a tavasz hírnökeként jegyzett, jellegzetes fokhagyma illatú, vér- és vesetisztítóként is ismert gyógynövény, amelyet előszeretettel szüretelnek az erdőben járók.

A tavalyi előírásokhoz képest jogszabályi változás nem történt, a Mecsekerdő Zrt. továbbra is a 2009. évi, az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló XXXVII. törvény értelmében jár el, mely szerint állami erdőben – nem védett területen – csak az egyéni szükségleteinek megfelelő, azaz

naponta 2 kg/fő mennyiségű gomba, gyógynövény – így medvehagyma-levél is – gyűjthető külön engedély nélkül.

Amennyiben valaki ennél nagyobb mennyiséget kíván gyűjteni, azt csak az erdőgazdálkodó engedélyével teheti. A Mecsekerdő Zrt. által kezelt területekre az engedélyt a Társaság erdészeteinél lehet megvásárolni, online árverést követően.

Figyelem! A Társaság védett természeti területre nem ad ki medvehagyma gyűjtési engedélyt.

Az ITT TALÁLHATÓ térképen lehet tájékozódni a Mecsekerdő Zrt. által kezelt erdőterületek erdészeti beosztásáról és a védett természeti területekről.

Forrás: Mecsekerdo.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

Az egyik legfontosabb izmunk- mégis alig tornáztatjuk

A mélymedencei izomzat. Akinek már van gyermeke, pontosan tudja, milyen változásokat hoz létre a várandósság és a szülés ebben az izomcsoportban. Alaposan kinyújtja, meggyöngíti, néha pedig még egyéb sérülések is keletkeznek rajta. Ennek következtében megjelenhet az inkontinencia, kitágul a hüvely, megsüllyedhet a méh. Fájhat a derekunk is. A jó hír az, hogy tornával szinte teljesen helyrehozható.
Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

Nem kell egyedül megküzdened a technológiával – itt a mivagyunk.hu

2026-ban minden a mesterséges intelligenciáról szól... Körülöttünk van, alakítja a munkánkat, a mindennapjainkat, csak éppen senki nem magyarázta el nekünk magyarul, érthetően, hogy mit kezdjünk vele. Eddig.
Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

Nem te vonzod be a bántalmazókat, sajnos jönnek maguktól is

“Hogy vonzottam be? Kötődési zavarom van? Kapcsolatfüggő vagyok?” Kérdezi sok nő tanácsadói praxisomban a bántalmazó kapcsolatáról. Bár ezek a nők a saját lelkükben keresik a hibát, nem ott van a baj.
Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

Ha nyílnak a kertben a kék ibolyák....

A tavasz első hírnökei, a hóvirág, a krókusz, a tőzike, a nárcisz után előbújtak lila színben pompázó és illatos ibolyák is. Az ibolya azon túl, hogy ehető növény, jótékony hatással van az emberi szervezetre. 
Ugrás az oldal tetejére