Jelenlegi hely

Játszódélelőtt gyerekeknek, teadélelőtt szülőknek a Hurcibaba Klubban

Időpont: 2024. január 18. csütörtök 10:00- 12:00
Csacsogó mondókázás - ölbeli játékok kicsiknek!
Helyszín: Pécs, Petőfi Sándor utca 45.

Manapság egyre kevesebb időt szánunk gyermekeink életében arra, hogy leüljünk velük játszani, vagy éppen már újszülött kortól mondókákat mondjunk, gyermekdalokat énekeljünk nekik. Pedig számos érv szól amellett, hogy mennyire fontos erre is odafigyelni, ha nem is spontán, akkor tudatosan beilleszteni a napjainkba e tevékenységet. Íme néhány főbb terület, melyre kedvezően hat:
* Anya-gyerek, apa-gyerek kapcsolat mélyítése: mondókázás közben folyamatos test-és/vagy szemkontaktusban vagyunk kisgyermekünkkel. A versikéket simogatás, csiklandozás, ringatás kíséri, mely erősíti és még meghittebbé varázsolja érzelmi kapcsolatunkat vele. Emellett szórakoztató időtöltés, közös élmény, melyre a gyermek felnőtt korában is emlékezni fog (és remélhetőleg ő is majd tovább adja a következő generációnak).
* Tanulás első lépcsőfoka: mondókázással fejlődik a gyermek képzelőereje, ismerkedik a környező világgal, a természettel, az évszakokkal, az állatokkal, de legfőképpen anyanyelvével.
* Anyanyelvi fejlődés, beszédindítás eszköze: A mondókák ismételgetésével gyarapodik a gyermek szókincse, ritkán használt, vagy régies szavakkal, kifejezésekkel ismerkedhet meg, elsajátítja a magyar nyelv dallamát, ritmusát. A gyakori ismétlések, a nyelvi fordulatok, a rímek, az ütemesség, a nyelvi játékok észrevétlenül magával ragadják a kisgyermeket, fejlődik a ritmusérzéke, a hallással kapcsolatos figyelme és emlékezete. A mondókák kiválóan alkalmasak az esetleges hangképzési, kiejtési hibák kiküszöbölésére is.
* Figyelemfejlesztő hatás: Minél több dallal, énekkel ismertetjük meg, annál jobban fejlődik emlékezete, figyelme, érdeklődése
* Agyi területek összekapcsolása: mondókázás közben a különböző agyi területek összekapcsolását (integrációját) segíthetjük. A mozgás- ritmus- beszéd összerendezése a későbbi tanulási folyamatok alapozását szolgálja.
* Egyensúlyérzék, mozgáskoordináció fejlesztése: a mondókák alatti egyensúlyi (vesztibuláris) ingerléssel (hintáztatás, höcögtetés, lovagoltatás, ringatás, tapsolás…) a gyermek mozgáskoordinációját és egyensúly észlelését javítjuk.

Várunk minden kedves babát (0-3 éves korig) a mamájával egy közös együtt játszásra,éneklésre,mondókázásra, teázásra.

Részvételi díj 1000 Ft egy szülő+baba párosnak. 
 
BŐVEBB INFORMÁCIÓ ITT!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

4+1 tipp, hogy nyaralás alatt is megőrizd az alakod és az egészséged

A nyár és a nyaralás a feltöltődésről szól. Nem mindenkinek van kedve kemény edzésekhez és kalória számoláshoz. Néhány egyszerű szokással úgy is élvezheted a pihenést, hogy közben a tested és az egészséged is hálás lesz érte.
Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Amikor a tűzhelynek is melege van... könnyű nyári vacsoratippek főzés nélkül

Megérkezett ismét a kánikula. Ilyenkor még ránézni sem esik jól a sütőre vagy a tűzhelyre. A szervezetünk a hőség elleni védekezéssel van elfoglalva, többet izzadunk, sokkal több folyadékot kívánunk ( a Balatont is kiinnánk, ha lenne benne elég víz), az étvágyunk is csökken, az emésztésünk sem úgy működik, mint egy hűvösebb napon. Persze ettől még a család enni szeretne – a "tátogó fiókák" nem fogadják el kifogásként a 38 fokot.  Akár a hőség, akár az energiatakarékosság, akár az egészségesebb étkezés miatt szeretnél változtatni, a nyár és a hőség erre tökéletes alkalom.
Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Július 30. – Ünnepeljük a barátságot!

Van valaki, akit bármikor felhívhatsz? Akivel jókat nevetsz, aki meghallgat, vagy akivel a gyerekeitek együtt nőnek fel? Ma érdemes neki írni egy üzenetet, mert július 30-án van a Barátság Világnapja.
Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

Mi történik a gyermek lelkében, amikor úgy érzi, választania kell anya és apa között?

A válás önmagában is komoly veszteség egy gyermek számára. A szülők útjai ugyan különválnak, de a gyermek számára mindketten örökre a szülei maradnak. Éppen ezért különösen fájdalmas, amikor a szülők közötti konfliktus nem ér véget a különválással, hanem a gyermek válik a harc eszközévé.
Ugrás az oldal tetejére