Jelenlegi hely

Gyermekfigyelő karóramobilt dobtak piacra Kínában

A fiatalabb gyerekek mozgásának nyomon követésére alkalmas, mobiltelefonként is működő karórát mutatott be a hétvégén a China Unicom telekommunikációs óriáscég Kínában.

A mobiltelefonnal még nem rendelkező óvodások és kisiskolások számára kifejlesztett készülék kinézetében egyszerű gyerekórára hasonlít, azonban az idő kijelzésénél - a China Unicom bemutatója szerint - sokkal többre képes.

Az óramobil műholdas helymeghatározást lehetővé tevő GPS-szel van ellátva, mely révén az aggódó szülők az interneten vagy mobilkészülékeiken gyerekeik minden lépését követhetik, emellett a készülék akár rendszeres SMS-üzenetekben is tájékoztat viselőjének aktuális hollétéről.

A szülők "virtuális határt" is szabhatnak a gyerekek mozgásának, vagyis előre meghatározhatnak egy zónát, amelynek elhagyása esetén az óra rögtön jelzést küld nekik. A szülők a készülékben lévő mikrofonnak köszönhetően belehallgathatnak gyerekük környezetének zajaiba, hogy maguk dönthessék el, biztonságos helyen tartózkodik-e a fiatalkorú.

A vészhelyzetet külön gomb megnyomásával jelezhetik a kicsik, ezen túl négy, előre beprogramozott telefonszám felhívása is lehetséges.

Az órával SMS-t küldeni és internetezni nem lehet, nincsenek rajta játékok és más alkalmazások, hogy ne vonja el a gyerekek figyelmét az iskolai tanórán. Beállítható az "iskolai mód" a készüléken, amely az órán való kommunikációt lehetetleníti el, igaz, a vészjelző gomb ebben az esetben is működik.

A szolgáltatás árát a China Unicom meglepően alacsonyra tette: annak kétéves díja mindössze 360 jüan (13 ezer forint), a készülékért külön nem kell fizetni.

Forrás: MTI

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Itt a Veganuár, Te tudod mi az?

Ne nevess ki, bizonyára tájékozottabb vagy nálam. Azt hittem sokáig, hogy a Veganuár kifejezés egy, a média által kitalált frappáns elnevezés a diétás januári étkezésre. Míg ki nem derült számomra, hogy egy levédett kifejezés és egy mozgalom.
Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Télen is kertészkedhetünk? Friss saláták egy virágládából!

Naná, hogy télen is ehetünk friss salátát! Nem is egy növény kedveli a hűvös időt, ha van egy jó ablakpárkányod van teraszod, kertészkedj!
Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre a más gyerekekkel való összehasonlítás?

Az én gyerekem okosabb? Hogyan hat a gyerekekre más gyerekekkel való összehasonlítás?

Milyen hatással van a gyerekek önbizalmára, ha állandóan másokhoz hasonlítjuk őket? Ha szülőként te is feltetted már magadnak ezt a kérdést, ez a cikk segít megérteni, mit tehetsz gyermekeid egészséges önértékeléséért. - Szalai - Lászlók Kitti pszichopedagógus és tanulásban akadályozottak szakos mesterfokozatú gyógypedagógus, az AStOP – Auditív- Stresszt Oldó program szakértője, a ” Játszva olvass! ” megálmodója és megalkotója írása.
Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

Miért vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát?

A hagyomány szerint a karácsonyi időszak lezárásának napja vízkereszt, január 6-a. Ekkor búcsúzunk az ünnepi díszbe öltöztetett fától. De miért éppen ezen a napon szokás leszedni a karácsonyfát? A válasz a keresztény ünnepkörben, a népi hagyományokban és az új kezdet szimbolikájában rejlik.
Ugrás az oldal tetejére