Jelenlegi hely

Elindult a Sulinet+ informatikai fejlesztési program

Elindult a Sulinet+ informatikai fejlesztési program, amelynek első állomásaként több ezer korszerű és nagysebességű internet-kapcsolódást biztosító eszközt kapnak a közoktatási intézmények. A jövő év végéig tartó projektet az Európai Unió mintegy 1,3 milliárd forinttal támogatja.

Nagy Miklós, a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet (NIIF Intézet) igazgatója a budapesti projektnyitó ünnepségen hangsúlyozta, egy hároméves program első lépéseként mintegy két hónap alatt az iskolák több mint 5000 végpontját tették kompatibilissé az intézet gerinchálózatával.

A gerinchálózatot és az iskolákat összekötő routerek már évek óta elavultnak számítanak - tette hozzá. A második lépés a sávszélesség bővítése, ezen az intézet még dolgozik - tette hozzá. Az igazgató úgy fogalmazott, hogy "tapintható közelségben" van az egységes oktatási hálózat létrehozása Magyarországon.

Mohácsi János, NIIF Intézet hálózati igazgatóhelyettese és a projekt vezetője azt mondta, a végponti eszközök fejlesztésénél az a fő cél, hogy olyan eszközök kerüljenek az iskolákba, amelyek legalább öt évig működőképesek és ki tudják szolgálni a jövőbeli igényeket. A projekttel a közoktatási intézmények egyszerű eszközökkel csatlakozhatnak az országos és nemzetközileg kompatibilis videokonferencia rendszerhez, részt tudnak venni konferencia beszélgetésekben, interaktív tanórákat tarthatnak és együttműködhetnek más intézményekkel - sorolta.

A rendezvényen kiosztott háttéranyag szerint az új eszközök telepítését az NIIF Intézet Pest megyén kívül a meghibásodott régi eszközök cseréjével már megkezdte. Az új végponti hálózati eszközök telepítési munkái napi 20-30 végpont üzembe helyezését jelenti nagyjából egy éven belül.

Az új Sulinet+ infrastruktúra európai viszonylatban is kiemelkedő minőségű informatikai szolgáltatásokat tesz majd lehetővé a közoktatási intézmények diákjai és pedagógusai számára. Megteremti az Európai Unió Magyarországon kívüli nemzeti kutatói és oktatói hálózataival való együttműködés lehetőségét is az iskolák számára - olvasható a tájékoztatóban.

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Ne dobd ki, varázsold újjá! – 3 régi ruhadarab, 9 új lehetőség

Biztosan neked is van a szekrényedben olyan ruhadarab, amit valaha nagyon szerettél, csak valamiért már nem veszed fel. Ilyenkor érdemes elővenni a varrógépet.
Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Nem kell fejlesztőjáték! – 20 hétköznapi tárgy, amivel játék közben fejlődik a gyerek

Ruhacsipesz, zokni, műanyag pohár, kartondoboz vagy éppen egy fakanál. Első ránézésre egyik sem fejlesztőjáték. Egy kis fantáziával azonban remek játékeszköz lehet belőlük – ráadásul szinte biztos, hogy már most is ott lapulnak valahol a lakásban.
Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.
Ugrás az oldal tetejére