Jelenlegi hely

Napfonat koncert a XIII. pécsi Adventi Kézműves és Mesevásáron

Időpont: 2024. november 29. (péntek) 17.00
Helyszín: Pécs, Széchenyi tér
Az a capella női énekegyüttes koncertje a XIII. pécsi Adventi Kézműves és Mesevásár megnyitó programjaként.

November 29-én 17 órakor felgyúlnak az ünnepi fények és megnyílik a Széchenyi téren a XIII. pécsi Adventi Kézműves és Mesevásár. Koncertet ad a Napfonat, egy energikus, női a cappella együttes.

Öt szabad hang összefonódása, ami együtt valami többet alkot. Polifonikus egységük néha kórusra emlékeztető erővel szól, máskor egy-egy lágy egyéni hang lép előtérbe. A formáció rendszeres fellépője a magyar könnyűzenei és világzenei fesztiváloknak, koncerteztek már Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában és 2022 telén adventi műsorukkal Észtországban és Finnországban is bemutatkoztak.

Több alkalommal meghívott vendégei voltak Palya Beának, énekeltek a 2021-es Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson Ferenc Pápa zárómiséje előtt a Hősök Terén SenaDagaduval, felléptek a Művészetek Palotájában, a Magyar Zene Házában, valamint a DAL 2022 döntőjébe is bekerültek a Mint a zápor c. dalukkal. Első lemezüket 2022-ben Fonogram díjra jelölték.

2023-ban második nagylemezük a World Music Charts Europe világzenei toplistán 11. helyezést ért el.

2023 decemberében megjelent adventi lemezük címe “Égből, Fényből...“, melynek különlegessége, hogy az énekhang ereje mellett ezúttal teret kap a hangszeres zene is: a hölgyek hangszert ragadnak és gitárral, zongorával, citerával, fuvolával, buzukival, furulyával, kalimbával, valamint ütőhangszerekkel kiegészülve szólaltatják meg a szebbnél szebb karácsonyi énekeket, zsoltárokat, népdalokat.

A komplett pécsi adventi programról információk ITT

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Amikor a halottak visszatérnek - Különleges szokások világszerte halottak napjára

Cukorkoponyák, uborkaló vagy fehér krizantén, máglya vagy lótuszmécses... megannyi formája a halottakról való megemlékezésnek. A halottak kultusza, a megemlékezés róluk szerte a világon – ha más-más formákban is – de megtalálható.
A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

A legszebb gyerekcipő is árthat, ezekkel a hibákkal veszélyeztethetjük gyermekünk lábát

Jellemzően egészséges lábbal születnek, mégis sok gyereknek lesz lábproblémája.
A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

A halál, kicsit más szemmel - Emlékezzünk....

Néhány évtizeddel ezelőtt az élet természetes része volt a születés és a halál is. A családba érkező babát és a vajúdó anyát a család nőtagjai segítették, esetleg a helyi "gólyanéni" volt még jelen. A haldokló mellett is ott voltak a családtagok, körbeülték/állták az ágyát, virrasztottak mellette és a halála után is. Mára mindez jelentősen megváltozott. Bár a szülésnél sok esetben van jelen támogató családtag (többnyire az apa... esetleg a nagymama, sajnos mindkettő szinte kizárt, pláne ha még dúla is van), a elmenetel és a haldokló kísérése gyökeresen megváltozott.
Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Csokit vagy csalunk! – Halloween kisokos szülőknek

Október végén egyre több töklámpással, boszorkánnyal, szellemmel és jelmezes programmal találkozhatunk. A Halloween már Magyarországon sem ismeretlen: egyre több család farag tököt, öltözik jelmezbe, vagy szervez közös programot erre az alkalomra. De honnan ered ez a szokás, miért szeretik ennyien, és mit is jelent pontosan a „Csokit vagy csalunk!”?
Ugrás az oldal tetejére