De mi is ez a hagyomány?
A Betlehemi láng története a 11. századig nyúlik vissza, II. Orbán pápa felhívására fiatal lovagok indultak Betlehembe, hogy a reményt jelképező lángot elhozzák városukba, Firenzébe. 3 év után, 1099-ben tértek vissza, amit a pápa már nem élt meg. A lángot a város katedrálisában helyezték el, hogy a város lakói elvihessék otthonaikba. Ez volt a középkor első és utolsó békelángja, amelyet egyenesen Krisztus szülőhelyéről hoztak.
A láng újkori története Linz város egyik televíziós műsorának alkotóihoz kötődik, akik 1986-ban ezzel próbálták a társadalom figyelmét felhívni egy sérült gyerekek megsegítésére szervezett redezvényre. Az 1986-os évet az ENSZ a béke évének nyilvánította, így a Betlehemből származó láng a béke jelképévé vált, mely karácsony estéjén betöltik az otthonokat.
A láng terjesztését idővel átvették az osztrák cserkészek, akik azóta is minden évben gondoskodnak róla. Évről évre Bécsből rendszerint egy-egy "különleges" (fogyatékkal élő) gyermek indul Jézus születésének helyszínére, hogy a betlehemi barlang helyén épült Születés Bazilikában található örökmécsesből lángot vegyen. A lángot lámpásba zárva hozzák repülővel Bécsbe, ahol egy nagyszabású ökumenikus ünnepség keretében veszik át az egyes országok, nemzetek cserkészküldöttségei. Ezt követően a Betlehemi Láng szállítása speciális lámpákkal és örökmécsesekkel történik, a legváltozatosabb módon: autóval, autóbusszal, vonattal, kerékpárral vagy akár gyalog is szállítják, s adják kézről-kézre a cserkészek, hogy elvigyék otthonainkba, hogy ott karácsonyig folyamatosan égjen. Az otthonokban fénylő „betlehemi láng“ imádságra hívó jelenléte összeköti a magyar családokat a világ különböző pontjain élő keresztényekkel, és elmélyíti az adventi előkészület lelkületét.
A békelángot az előző években eljuttatták Ferenc, XVI. Benedek és II. János Pál pápáknak és sok állam- és kormányfőnek.
A korábban a világjárvány a Betlehemi láng útját is átírta, de a pandémia sem állhatta útját a láng Európában és a világban való elterjedésének. A közel-keleti helyzet miatt az idén biztonsági okokból nem lehetett közvetlebül Betlehemből hozni a lángot. Talán első alkalommal az idén, a 2023-ban meggyújtott lángot hordozzák szét a világban, amit az osztrák cserkész-lányok őriztek meg a steyri Christkindl zarándoktemplomban. Eredetileg 2023-ban tizenkét éves Pillar Jarayseh gyújtott meg Betlehemben, Jézus születése barlangjában, és repülővel hozták Bécsbe. Az idén, a Christkindl zarándoktemplomban, a Gmunden melletti Gschwandtból származó kilencéves Matthias vette át az idei békelángot és vitte Bécsbe, ahol a lángot ünnepélyesen ádadták a cserkészeknek, akik Európa minden szegletébe eljuttatják.
Matthias a lángot a Bécsi Fogadalmi Temploma vitte, ahol december 14-éln mintegy 1500, Európa különböző országaiból érkező cserkész jelenlétében indult újra útjára a láng. A nemzetek gyertyájának meggyújtása alatt az adott ország cserkészei imádkoztak. A magyar gyertya meggyújtása az 1óra 1 perctől látható.
https://www.youtube.com/live/FjxffkHWpws?si=a-EKr424D52KLtRp
A Magyar Cserkészszövetség december 15-én a Budakeszi Metodista templomban tartotta a láng központi átadó ünnepségét, ahonnét a szélrózsa minden irányába vitték tovább. A láng utazása közben az egyes vasútállomásokon (is) a cserkészek lámpásaikkal már átvették a lángot és a láng megkezdte útját az országban. A magyar cserkészek aztán szállították tovább a velünk szomszédos országok határátkelőihez, hogy a láng továbbterjedhessen.
A lángot - szokásosan - elvitték a Parlamentbe és több minisztériumba is.
A Betlehemi Békeláng megérkezett Kárpátaljára és Erdélybe is. A beregsurányi határátkelőn adta át Tanczár Gergely vezetőtiszt (aki egyenesen Bécsből vitte) december 15-én Tominec Mihálynak, a beregszászi cserkészcsapat parancsnokának. Erdélybe, Kolozsvárra is elvitték a Háromszéki cserkészek, akik a Kolozsvári Református Kollégium karácsonyi koncertjén fogják átadni a jelenlevőknek.
Az elmúlt napokban sok-sok magyar város polgármestere, temploma fogadta a lángot, sok helyen erről gyújtották meg az adventi koszorú gyertyájit. A Szombathelyimami otthonába advent 4. vasárnapján érkezik majd meg a láng - melyet féltve fogunk óvni - biztos, ami biztos, 2 lámpásban is őrizzük minden évben, hogy karácsony este valóban a betlehemi barlang fénye ragyoghassa be otthonunkat.
Összeállította:
Vizaverné Horváth Zsófia
Szombathelyimami, egykori cserkész segédtiszt
Források és fényképek
Magyar Betlehemi Békeláng fb oldala
mti.hu
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges