Kedves Szülőtársak! A gyerek a legjobb dolog az életben, ez nem vitás! De legyünk őszinték, néha azért jól esik kicsit külön lenni tőlük. Pláne egy végtelen hosszúnak tűnő nyári szünet után, amikor már minden programötletből kifogytunk, a nagyszülők türelmét és minden erejét kihasználtuk, és az összes tábort kipipáltuk, ám a gyerek csak pörög, vagy unatkozik, vagy pörögve unatkozik. Szóval gonoszság, vagy sem, azért olykor megkönnyebülés nekünk szülőknek a szeptember 1.!
Ahogy cseperednek, úgy alakul át a mi lelkiállapotunk is ezen a napon: a mélységes szomorúságtól az aggódáson át, egészen a féktelen örömig.
A bölcsi- és ovikezdésnél még zokog a lelkünk:
"De hisz most született, olyan kis pici még, hogy fogja kibírni nélkülünk egész nap? És mi hogy fogjuk kibírni???"
Aztán jön az első osztály:
"Te jó ég, a boltban is ilyen nagy volt ez az iskolatáska?! Szegény Kicsikém!"
És később, kis túlzással, de kb. így:
"A gyerekek egészségére!"
"Ne aggódj Kincsem, majd gondolok rád!"
"Hát nem csodás ez a nap, drágáim?"
"Jaj, ugyan, nem kell így szomorkodni, remek napunk lesz gyerekek!"
"Ó, igen! Köszönöm, köszönöm és köszönöm!"
"Hé, apu ez fáj! Miért sietünk ennyire?"
"Induljon a party!"
Nálatok milyen volt az első nap?
Küldj egy képet az indulás perceiről, vagy írd meg nekünk kommentben milyen lelkiállapotban vagy! ;)
- Budapestimami -
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
