Jelenlegi hely

Múzeumok őszi fesztiválja - Mintegy 1600 program országszerte

Mintegy 1600 program várja az érdeklődőket országszerte 150 múzeumban szeptember 28. és november 15. között a tizedik Múzeumok őszi fesztiválján.

A rendezvény célja a múzeumlátogató közönség szélesítése és a kulturális értékekhez való hozzáférés bővítése - mondta el Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár a rendezvényt bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón Budapesten. Kiemelte, hogy a látogatószám folyamatos emelkedése a kezdeményezés sikerességét jelzi: első alkalommal 25 ezren, tavaly pedig már csaknem 150 ezren vettek részt a fesztivál programjain.

Hoppál Péter kitért arra is, hogy a szervezők idén tíz témakör köré csoportosították a fesztivál programjait.

Czunyiné Bertalan Judit köznevelésért felelős államtitkát ezek közül felhívta a figyelmet az idei év újdonságára, az Óvodapedagógusok napjára. Ennek célja, hogy megismertesse az óvodapedagógusokkal azokat a lehetőségeket és módszereket, amelyekkel a múzeumok az óvodai neveléshez kapcsolódhatnak. Kiemelt program a Tanárok éjszakája is, amelyen az iskolák nevelési programjába illeszthető múzeumpedagógiai foglalkozásokból kaphatnak ízelítőt a pedagógusok.

Az Utazó múzeum tematika keretén belül idén 36 múzeum viszi minikiállításait, műtárgyait, múzeumpedagógiai programjait az utcára, közterekre, köznevelési intézményekbe. A Csak itt, csak most! - Pincétől a padlásig témakörhöz 61 féle program kapcsolódik, amelyek során a látogatók a múzeumok olyan rejtett oldalait ismerhetik  meg, amelyek gazdagítják közgyűjteményekről alkotott képünket.

16+ tematika - idén Rejtély a múzeumban alcímmel - 44 féle programon, interaktív nyomozós, rejtvényfejtős, kincs- és kalandkereső játékokon keresztül célozza meg a tizenéveseket.

Idén is lesz Nagy rajzolás: 2015-ben a történetmesélő rajzok lesznek a főszereplők 56 féle múzeumi programon. A Sétálj, gyalogolj, bringázz velünk, és fedezd fel! - Kulturális tereink másként tematika keretében 57 féle, bakancsos vagy kerékpáros városnéző túrát szerveznek a múzeumok, amelyeken múzeumi szakemberek hívják fel a résztvevők figyelmét egy-egy település, városrész kulturális, épített és természeti értékeire. A Múzeumi őszbúcsúztató témakörben Márton-napi rendezvények, gasztronómiai elemekkel fűszerezett őszi kulturális programkavalkád várja a látogatókat.

Cseri Miklós, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgatója is egy új témára hívta fel a figyelmet: a  Mesterségek nyomában című program mára már elfeledett vagy kevésbé ismert, de egykor sokak által végzett tevékenységet, mesterséget ismertet meg az érdeklődőkkel.

A Skanzen főigazgatója elmondta, hogy a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) 14 millió forinttal támogatja a hat héten át tartó rendezvényt. Hozzátette: a fesztivál egyik újdonsága, hogy az események és helyszínek az MTA SZTAKI által készített EVENT@HAND MÖF ingyenes és offline mobilalkalmazásban is elérhetők.

A fesztivál szakmai programjainak sorában tartják meg hétfőn a 13. Országos Múzeumpedagógiai Évnyitót, ahol átadják a Múzeumpedagógiai Nívódíjakat és a Szabadtéri Néprajzi Múzeum által alapított Múzeumpedagógiai Életműdíjat is a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában (BTM).

Farbaky Péter, a BTM főigazgatója elmondta: a BTM Vármúzeumában többek között régi idők játékai, a Kiscelli Múzeumban baba- és mackókiállítás, az Aquincumi Múzeumban a katonaságról szóló témahét szerepel a programkínálatban, valamint az érdeklődők biciklis időutazáson is részt vehetnek  a római korból a középkorba, azaz az Aquincumi Múzeumból a Vármúzeumba.

Faragó Péter, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy az itthon.hu oldalon mintegy 100 akciós szálláshelyet találhatnak az érdeklődők a rendezvényen részt vevő múzeumok településein.

A programok részletei a www.oszifesztival.hu honlapon olvashatók.

 

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

7 autóipari újítás, amit nőknek köszönhetünk

7 autóipari újítás, amit nőknek köszönhetünk

Mintegy 100 évvel ezelőtt az autóvezetés vált a női egyenjogúság egyik jelképévé, mivel az autók nyújtotta mobilitás újfajta függetlenséget is nyújtott a nők számára.
Élet a térerőn túl – Tippek a digitális detoxhoz

Élet a térerőn túl – Tippek a digitális detoxhoz

Chatelünk, görgetünk, híreket böngészünk, filmet nézünk, ügyet intézünk… Mit tegyünk, ha túlságosan beszippant az online tér? Van valami megoldás, hogy ne az algoritmus diktáljon? Nem a teljes detox a cél, hanem egy egyensúly elérése a virtuális és a valós világ között. Ehhez adunk ötleteket.
Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Tudtad, hogy az alvás világnapját is ünneplik?

Az alvás világnapját hagyományosan március második teljes hetének péntekén ünneplik. 2025-ben ez a nap március 14-re esik. Ezen a napon világszerte szakemberek és szervezetek hívják fel a figyelmet az alvás fontosságára és az alváshiány egészségügyi következményeire.
Jegesmedvék világnapja

Jegesmedvék világnapja

A természetvédők nemzetközi kalendáriumába 2011 óta piros betűs ünnep a Jegesmedvék Nemzetközi napja (International Polar Bear Day). De miért is kell aggódnunk a jegesmedvék miatt, igaz-e hogy 2100-ra eltűnhetnek?
Ugrás az oldal tetejére