Jelenlegi hely

Ne a család anyagi helyzetén múljon a lovasterápiához való hozzáférés

Nem szabad, hogy az érintett családok anyagi helyzete határozza meg a módszerhez való hozzáférést.

A sérült gyerekek gyógyulásához sokszor szükséges lovasterápia alkalmazásának nem szabad azon múlnia, hogy ki milyen anyagi hátterű családba, hová született - emelte ki Balog Zoltán a Magyar Lovasterápia Szövetség háromnapos versenyének vasárnapi díjátadó ünnepségén, Fóton.

Az emberi erőforrások minisztere részt vett a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat védnökségével és támogatásával, illetve az Emmi anyagi segítségével 11. alkalommal rendezett versenyt követő lovasterápiás bemutatón, majd köszöntötte a jelenlévőket, s átadta a díjakat.

Beszédében egyebek mellett kiemelte: lovas nemzet lévén nagyon jó dolog, hogy nemcsak szórakozni és játszani lehet a lovakkal, hanem gyógyulni is. Hozzátette: örvendetes, hogy egyre inkább elterjed a lovasterápiás módszer Magyarországon, ugyanakkor nem szabad, hogy az érintett családok anyagi helyzete határozza meg a módszerhez való hozzáférést.

A tárca vezetője megköszönte a szülőknek, a pedagógusoknak, illetve a fóti lovasterápiás oktató központ dolgozóinak az áldozatos munkát, gratulált a versenyzőknek a helytállásért, majd átadta a díjazottaknak az okleveleket, a pénzjutalmakat és a serlegeket.

A fóti lovas központban három napig tartó nemzetközi és nemzeti díjlovas- és lovasterápiás versenyen egymás mellett, sőt, egy játékos és látványos versenyszám erejéig egymással versenyeztek élsportoló lovasok és fogyatékos gyerekek - tájékoztatta Bozori Gabriella, a Magyar Lovasterápia Szövetség vezetője az MTI-t.

A megmérettetésen több kategóriában, több korosztályt képviselve 200 sérült gyerek vett részt 21 csapatba szerveződve - tette hozzá.

 

Forrás: MTI

Fotó: Kiss-Jakab Zsófia

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

10 tavaszindító családi bakancslista

10 tavaszindító családi bakancslista

Márciusban valami megmozdul bennünk. Több fény, enyhébb levegő, hosszabb délutánok – és hirtelen mindenki kimozdulna. A tavasz tökéletes alkalom arra, hogy családként is új ritmust találjatok. Nem kell nagy utazás, nem kell költséges program. Elég néhány tudatos, közösen megélt pillanat. Íme egy általános, bárhol megvalósítható tavaszi bakancslista, amelyből kedvetek szerint válogathattok.
Víz nélkül nincs jövő: 7+1 játékos ötlet a Víz Világnapjára gyerekekkel

Víz nélkül nincs jövő: 7+1 játékos ötlet a Víz Világnapjára gyerekekkel

Március 22. a Víz Világnapja, amelyet az ENSZ kezdeményezésére 1993 óta ünneplünk világszerte. A cél egyszerű, mégis óriási jelentőségű: felhívni a figyelmet arra, hogy a víz nem korlátlan erőforrás. Gyerekként a víz játék, pancsolás, esőcsizmás ugrálás a tócsában. Felnőttként felelősség is. A jó hír? A kettő összeérhet. Íme 7+1 játékos, mégis szemléletformáló ötlet, amelyet bárhol az országban megvalósíthattok.
Állati és környezetvédelmi világnapok, jeles napok

Állati és környezetvédelmi világnapok, jeles napok

A pingvin-tudatosság napja vagy a Nemzetközi Fókavadászat-ellenes Nap ismerős? Bizony a Madarak és fák napja mellett több tucatnyi, a növény- és állatvilággal kapcsolatos világnap és jeles nap létezik. Összegyűjtöttük őket, segíthet a pedagógusok óvodai, iskolai munkájában de éppúgy egy otthoni beszélgetés elindításában.
Péntek 13.: A szerencsétlen nap, ami valójában a női energia ünnepe

Péntek 13.: A szerencsétlen nap, ami valójában a női energia ünnepe

A péntek 13 sokakban még ma is óvatos kíváncsiságot vagy akár szorongást kelt. Mintha egy különös, sűrű energia lengené körbe ezt a napot — és talán valóban így van, csak éppen nem úgy, ahogy a modern babona sugallja.
Ugrás az oldal tetejére