Jelenlegi hely

A Dunning-Kruger hatás - te is ismersz ilyen embert?

„Az a baj a világgal, hogy a hülyék mindenben holtbiztosak, az okosak viszont mindig tele vannak kételyekkel.” (Bertrand Russell)

A Dunning-Kruger hatás sok általunk ismert ember viselkedésére ad magyarázatot

Arról szól, amit mindannyian megtapasztalunk már, hogy valaki sokkal okosabbnak hiszi magát, mint amilyen valójában.

Justin Kruger és David Dunning 1999-ben publikált először az általuk vizsgált jelenségről, ahol azt tapasztalták, hogy az emberek 94%-a az átlagosnál intelligensebbnek tartja saját magát. Ezzel még önmagában nem is lenne baj. De sajnos arra is fény derült, hogy minél kevesebbet tud valaki egy adott témáról, annál nagyobb szakértőnek gondolja magát. S ha emellé még szorgalom párosul, akkor ennek akár súlyos következményei is lehetnek....

Amerikai egyetemistákkal végzett tesztjeikkel igazolták, hogy az emberek többsége hajlamos arra, hogy tudását annál nagyobbra becsülje, minél kevesebbet ért az adott témához - legyen szó sportról, autóvezetésről, humorérzékről, logikai képességekről.

Rendszerint sokkal magabiztosabbnak érzik magukat, mint az akár profi tudással rendelkező társaik. Míg ők jelentős mértékben túlbecsülték saját képességeiket és teljesítményüket, a jó eredményt elérők inkább alábecsülték azt.

Túlbecsülik saját tudásukat

Az adott témákban alig jártas emberekre jellemző tehát a kutatások szerint, hogy túlbecsülik saját tudásukat, hiányoságaikkal nincsenek tisztában (persze valódi szaktudás nélkül ezt hogyan is ítélhetnék meg helyesen.)

Nem ismerik fel azt sem, ha náluk jobban ért valaki az adott területhez, hiszen nem állnak olyan szinten, hogy ezt megítélhessék. A kutatás annyi pozitívumot emel ki, hogy ha mindezek ellenére sikerül fejleszteniük szakértelmükön, később felismerhetik, hogy korábban nem értettek hozzá.

Elgondolkodtató, hogy nagy valószínűséggel ez már nem fog segíteni a korábbi tévedéseiken, nehézségeken, amit másoknak a hozzá nem értésükkel nagy magabiztosan okoztak.
 


Kép forrása: http://hasznaldfel.hu/2018/07/tartsd-meg-magadnak-hitedet.html/dunning-kruger

Több ismeret - reálisabb látásmód

A kutatók leírták azt is, ha az ember az adott területen egyre több ismeretet szerez, akkor viszont önbizalma csökkeni kezd. Reálisabban kezdi látni képességeit, ismereteinek mennyiségét, rájön, hogy mennyi mindent nem tud még az adott szakterületről. Ha a későbbiekben valójában is szakértőjévé fog válni a témának, akkor önbizalma ismét növekedhet, immáron a valós tudásának megfelelően.

Ha egy ilyen saját maga által szakértőnek hitt emberrel sodor minket össze az élet, gondoljunk a fenti kutatásra.

Valószínűleg felesleges lenne elmagyaráznunk neki eme tudományosan bizonyított tényt, nem biztos, hogy megértené...

S ne felejtsük: „A Dunning-Kruger klub első szabálya, hogy nem tudod, hogy a Dunning-Kruger klub tagja vagy.” :-D 

Szerző: Teveliné Horváth Melinda
okleveles pszichológus, pedagógus, terápiás kutya felvezető, life coach
https://www.facebook.com/tevelinemelinda/

- KAPOSVÁRIMAMI -

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Ugrás az oldal tetejére