Jelenlegi hely

Féléves a Pécsimami Klub: miért is jó tagnak lenni?

2024 tavaszán elindult a Pécsimami VIP Klub: mutatjuk, hogy milyen volt az első fél évünk és miért jó tagnak lenni!

A Pécsimami Klub egy nőkből, anyákból álló közösség: van közöttünk kisbabás, kisgyerekes és kamaszt nevelő anyuka, sőt nagymama is!

 Ami közös bennünk: szeretjük a jó programokat és a jó lehetőségeket! :)

Mit ad nekünk a Pécsimami Klub?

EXTRA  PROGRAMOK

Még csak féléves a klub, de:

  • Jártunk már együtt Budapesten a Vígszínházban  "A Pál utcai fiúk" musical-en, amire egyébként szinte lehetetlen jegyet szerezni!
  • Több mint 100-an ellátogattunk a Katica Tanya Élményközpontba, ahova a gyerekeknek ajándék volt a belépő!
  • Egy nyáresti gyerekparty-n a gyerkőcök kisvasutaztak, majd medencéztek és gyerek diszkóztak a Davinci Familyben, aminek a végén a kincskeresés sem maradt el!
  • Volt nyáresti, "csakcsajos" lazulásunk is medencézéssel, szauna szeánsszal.

Minden tag arra a programra jön, ami tetszik neki, a részvételi díj pedig kedvező: jelképes, kedvezményes, vagy éppen ajándék.  

Azért is extrák ezek a programok, mert a Pécsimami mindig hozzátesz valami pluszt: amíg utaztunk a Pál utcai fiúkra, a gyerkőcök tapinthattak igazi gittet, kóstolhattak törökmézet és a villámjátékunk ajándékaként üveggolyókat zsebelhettek be. A Katica Tanyán volt íjászkodás és egy klassz labirintus játék: csak Nekünk! A gyerek party-n a gyerkőcök részt vehettek egy igazi vízi olimpián, ahonnan büszkén vitték haza a nyakukba kerülő érmet vízi pénztárcát.

Az extra programok folytatódnak: hamarosan újra találkozunk a "Néha kivagy? Nézzük meg, ki vagy!" önismereti workshop-on, tervezzük a következő Vígszínház látogatást (Dzsungel könyve), a Pécsi Nemzeti Színház kulissza bejárását és decemberben egy (elő)szilveszteri bulit...

TETSZIK EZ A KLUB, SZERETNÉK CSATLAKOZNI


AJÁNDÉK BELÉPŐK, EGYSZERI KEDVEZMÉNYEK

Hoztunk már 20-30-40 db ajándék belépőt a klubtagoknak Vízi Cirkuszra, a JógaSummit-ra, "Az élet, mint olyan" című vígjátékra, gyermeknevelés témájú előadásra, családi belépőket a Szászvári Strandfürdőbe...

Voltak félárú jegyeink a Kincsek Éjszakájára, most éppen a Zsolnay Negyed Halloween-i programjára vannak 50%-os jegyeink és a CCC cipőboltba 25% kedvezményünk...

Az egyszeri kedvezményeket és ajándék belépőket folyamatosan hozzuk a tagoknak, amiről a zárt FB csoportunkban adunk hírt.

TETSZIK EZ A KLUB, SZERETNÉK CSATLAKOZNI


ELŐNY A BÖRZE HELYFOGLALÁSNÁL


Fotó: Löffler Péter

A legnagyobb port talán a VipMamiknak nyújtott előny kavarta a börze helyfoglalásnál, hiszen a tagok előbb foglalhatnak helyet, mint mások, így garantált helyük van minden börzénkre. 

Ezt mi felvállaljuk és kiállunk mellette, hiszen

a Vip Klub tagjainak köszönhető, hogy van még Pécsimami: tehát vannak börzék, ingyenes mozizások, más programok és heti hírlevelek, amiben sok hasznos információt és klassz programot gyűjtünk össze mindenkinek.

A Pécsimami egyetlen börzéjén megkereshető az éves tagdíjnak akár a többszöröse, ha valaki szép holmit árul jó áron. A tagok a nyilvános helyfoglalás előtt néhány nappal mindig megkapják a jelentkezési űrlapot a börzékre.

TETSZIK EZ A KLUB, SZERETNÉK CSATLAKOZNI


ÁLLANDÓ KEDVEZMÉNYEK

Az állandó kedvezményeink közül legtöbben az Uránia Mozit és a Pécsi Nemzeti Színház előadásait ismerik. 

A színházba minden hónapban hozunk legalább egy előadást minimum 20% kedvezménnyel a Vip Klub tagjainak.

Minden hónapban szervezünk két ingyenes, zártkörű mozizást olvasóinknak, elsősorban gyerekfilmekre, időnként felnőtteknek szóló sikerfilmekre. A zárkörű vetítéseken mozijegyet nem kell venni: a VIP tagok  1800 forint helyett 1400 forintért fogyasztanak a büfében / fő. Emellett minden hónapban megnézhetik bármelyik filmet, 1+1 kedvezménnyel.

De ezen kívül is: állandó 10 - 50% kedvezmény jár a tagjainknak tankolásra, gyerekkönyvre- és játékra, gyerekfelügyeletre, természetes tisztítószerekre, baba- és gyerekruhára, a Kaposvári Virágfürdőbe, anyukákra szabott, otthon végezhető online tornára, egy gyerekbarát kávézóban...

TETSZIK EZ A KLUB, SZERETNÉK CSATLAKOZNI


TAGJAINK MONDTÁK

Már sejtelmem sincs, mióta vagyok a Pécsimami olvasója . Hálás vagyok Nóriéknak hogy ez létre jött. Sok sok okos ötlettel, sok -sok hasznos információval lettem gazdagabb az évek alatt. A VipMami Klub pedig nem volt kérdés a számomra, az első alkalommal az igenre szavaztam!
Rengeteg program kedvező áron, rengeteg lehetőség kicsiknek és nagyoknak. Végre van, aki az anyukákra is gondol egy kis én idővel! A családi programok pedig szuperek. Mindenkinek ajánlom, mert a havi tagdíj sokszorosan megtérül!
Nóri! Ezer hála és köszönet, hogy vagy nekünk !

Kocsis Zita, 2 kiskamasz anyukája, aki nagyon örül a páratlan lehetőségeknek!

A rengeteg program lehetőség mellett, amit a kislányommal élvezhetünk, életem legjobb színház élményét kaptam a PécsiMamitól, amikor volt lehetőségünk a Vígszínház előadásában megnézni A Pál utcai fiúkat :)

A. Dzsenifer

Szuper programok és kedvezmények!
Összetartó közösség! A gyerekek mindig elégedettek, élvezik a programokat, nem kell nekem szülőként gondolkodni, mit is csinálhatnánk közösen, csak részt kell vegyünk az előre jól megszervezett eseményen!

Dalma, egy 10 és egy 1 éves anyukája

Változatos programok, aminek a kialakításában figyelembe veszik a véleményünket, érdeklődésünket. Minden meg van kreálva egy teljes egésszé.
Jó hangulat, kellemes emberek, és az is jó, hogy tényleg összekovácsolódik az akár ismeretlen társaság is.

Betti

Szuper programok, börzére garantált esély a helyfoglalásra. Több helyre és sokkal több alkalommal el tudunk jutni (mozi, színház).

llona, egy 11 éves kisfiú anyukája

Klassz csapat! Új ismeretségek, kedves családok és szuper programok. :) Úgy érzem kezd egy jó kis közösség összekovácsolódni, a Pál utcai fiúk színházlátogatás során erről meg is bizonyosodhattam. :)

Timi (1 kiskamasz anyukája)

TETSZIK EZ A KLUB, SZERETNÉK CSATLAKOZNI


HOGYAN LEHETSZ TE IS KLUBTAG?

A tagdíj:

  • bárki számára megfizethető (2500 Ft / hó)
  • a kedvezményekkel pillanatok alatt „visszakereshető”
  • fizetése az első alkalom után automatikus (ismétlődő bankkártyás fizetés, mint pl. a Netflix), így nem kell bajlódni havonta az átutalással
  • A tagdíj fizetése és a klubtagság egyetlen gombnyomással, bármikor lemondható.

Mit kapsz a havi tagdíjért cserébe?

  • Jelentős (állandó és egyszeri), csak VIP tagoknak szóló kedvezményeket és ajándék belépőket, amivel nemcsak visszakeresheted a tagdíj összegét, de sok pénzt takaríthatsz meg!
  • Egy női közösséget, értékes kapcsolatokkal.
  • Lehetőséget arra, hogy részt vegyél a klubtalálkozókon és az extra programokon.
  • Előnyt a börze helyfoglalásnál.
A Pécsimami VIP Klubhoz való csatlakozás lezárul, amint elérjük a 250 tagot.

Így tudjuk garantálni, hogy minden tagunknak jusson az előnyökből, kedvezményekből, ajándék lehetőségekből és így tudunk kellő figyelmet fordítani mindenkire. Később akkor nyitjuk meg a csatlakozás lehetőségét, ha felszabadul hely.

TETSZIK EZ A KLUB, SZERETNÉK CSATLAKOZNI

Kérdésed van a klubbal kapcsolatban, vagy elakadtál a csatlakozáskor?

Írj nekünk az info@pecsimami.hu e-mail címre, vagy hívj a +36 70/350-2099-es számon.

Gellén Nóra - Pécsimami

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni, anélkül hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.
Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Hogyan legyünk penge arcok a karácsonyi ajándékozáskor a kamasz gyerekeinknél?

Kis vagy nagykamasz? Egyben tuti megegyeznek. Minden ciki, és a válaszuk nem tudom, ha a karácsonyi kívánságaikról faggatjuk őket.
Ugrás az oldal tetejére