Jelenlegi hely

Szerelem, párkapcsolat, házasság, gyermekvállalás

Két ember találkozik. Két világ találkozik. Két bolygó találkozik….egy Férfi és egy Nő találkozik.

A legfontosabb a helyzetben, hogy a férfi a nőt, a nő a férfit akarja, ez eddig minden romantikus film forgatókönyvének alapja, probléma abból fakad, hogy ennek a két nemnek, hogy csak pár tényezőt említsek, teljesen más a biológiája, a hormonműködése, a gondolkodása.

A férfi és a nő mégis, talán éppen emiatt, úgy vonzza egymást, hogy közben az ellentétek kiegyenlítődnek és megfogalmazódik egy közös cél, hogy az én és a te MI legyen, ami több a kettő összegénél, hiszen aki nem fél az EGÉSZ.

A lila köd leszáll és futunk egy ismeretlen úton összekapaszkodva, de minden út egy másikba fut bele és akkor dönteni kell, melyik út a miénk. Az intimitás és a szenvedély mellett a harmadik fontos tényező az elköteleződés, ha ez a három kölcsönös, akkor le lehet rakni a párkapcsolat alapjait.

De Uraim, itt most az élet egyik legnehezebb és legfontosabb döntéséről beszélünk! Egy életszövetség jön létre, férfi- női szerepekkel, szülői szerepekkel, rengeteg civódással, szerepek megbeszélésével, döntési mechanizmusokkal, munkamegosztással, a szex hatalmas szerteágazó témájával, és ami nekünk most a legfontosabb: gyermekvállalással. Átalakuló társadalomban élünk, és ami a szüleinknél bevett gyakorlat volt, most meghökkenve állnánk, sok esetben állunk szemben vele (pl. gyermekek fegyelmezése, nevelése, női –férfi szerepek stb.)

Az anyává, apává válás a párkapcsolat nagy próbája.

Fontos különbséget tenni várt, és még hosszabb ideje várt gyermekáldások (lombik kezelések következtében) és a nem várt, és nem kívánt gyermekkel járó helyzet között.

Azoknak a férfiaknak, akik párjukkal előre eltervezik, hogy új taggal bővítik a szövetségüket, sokkal könnyebb a helyzetük. Természetesen nem tervezett gyermek híre is kiválthat a tervezetthez hasonló örömöt és izgatottságot. Férfiként nehéz mit kezdeni azzal az érzéssel, hogy nem volt időm sem egzisztenciálisan, sem lelkileg felkészülni a kis jövevény érkezésére, hogy kimaradtam egy döntésből, ami gyakran szorongáshoz, irreális félelmek és agresszió megjelenéséhez vezethet.

Bonyolultabb és frusztrálóbb helyzet, amikor csak a nő tervezi a gyermekvállalást, a férfi viszont egyáltalán nem, a korábban említett szorongáson kívül itt nagyon gyakran düh, harag jelenik meg a nő irányába, ami a párkapcsolat, illetve házasság végét is jelentheti.

Egyértelműen kijelenthető, hogy a párkapcsolatban az egyik legfontosabb a nyílt és őszinte kommunikáció, az érzésekről való beszélgetés, hiszen az elfojtott, ki nem mondott problémáknak számos következménye lehet…

Boldizsár Imre szociális munkás, addiktológiai konzultáns

- Pécsimami -

 

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Őszi színek, új ötletek – és egy kis meglepetés!

Itt az ősz. Reggelente már érezni, hogy lehűlt a levegő, előkerülnek a könnyű kabátok, a kardigánok, sálak, és lassan mi is elkezdünk más szemmel nézni a szekrényünkben lévő ruhákra.
A varrás többet ad, mint gondolnád

A varrás többet ad, mint gondolnád

A legtöbben úgy gondolnak a varrásra, mint egy hasznos hobbira. Egy olyan tevékenységre, amellyel ruhát javíthatunk, függönyt varrhatunk vagy kreatív ötleteket valósíthatunk meg.
Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

Mikor játszottál utoljára a gyerekeddel úgy, hogy közben nem csináltál semmi mást?

„Olyan játékot szeretnék, amivel elvan egyedül.” Egy játékboltban dolgozó ismerősöm mesélte, hogy meglepően sok szülő ezzel a kéréssel lép be hozzá. Nem feltétlenül fejlesztőjátékot keres. Nem olyat, amit együtt lehet játszani. Hanem olyat, ami leköti a gyereket – egyedül.
Iskolakezdés SK

Iskolakezdés SK

Augusztus végén lassan minden család ugyanarra készül: új füzetek, tornacipők, uzsonnás dobozok kerülnek a kosárba, a nyári szabadság helyét pedig átveszi a szeptemberi rutin. Ilyenkor hajlamosak vagyunk mindent készen megvenni, pedig néhány egyszerű kiegészítőt könnyedén elkészíthetünk magunk is.
Ugrás az oldal tetejére