Jelenlegi hely

Mesekórház vagy Program? - Mesekórház Program!

A Mesekórház név valójában nem csupán egyetlen intézmény neve. A projekt gazdáinak kifejezett szándéka, hogy a jövőben Közép-Európa legnagyobb gyermekgyógyászati intézménye, a Heim Pál Gyermekkórház legyen hazánk első Mesekórházának helyszíne, ugyanakkor a kedves, ám szokatlan szóösszetétel mögött egy rendkívül összetett, sok munkával kialakított rendszer, illetve Program áll.


A Mesekórház Program éppen ezért nem csak egy élményterápián alapuló intézmény modellje, hanem egy összetett és stabil szociális, valamint gazdasági alapokon nyugvó egészségügyi rendszeré is, melynek központi szereplője a jövő generáció, azaz a gyermekek közössége.

A Mesekórház Program elsődleges célja, hogy az egészséget és a gyógyulási folyamatokat az ember lélektani motivációin keresztül, élmények közvetítésével biztosítsa. A Program egyedülálló módon ötvözi a pszichés gondozást és a prevenciót a gyógyító terápiákkal, az utógondozást a családi egészségneveléssel, a Programban részt vevő egyének és közösségek motivációját elősegítő egészségügyi és élménypedagógiai kommunikációs elemeket az egyedi látványvilággal és technológiai, infrastrukturális fejlesztésekkel.

A Mesekórház Programot az egészségügyben szerzett hazai és nemzetközi tapasztalatok mentén több, mint tíz év munkájának eredményeként Heim Pál – a világhírű gyermekgyógyász dédunokája – dolgozta ki, melyet a Heim Család által létrehozott Alapítvány gondoz, illetve vezet be a magyar egészségügyi ellátórendszerbe.

A Mesekórház Program fókuszterületei

A különböző szakmai területeknek megfeleltetett élményprotokollok, az attraktív látványvilág és a számtalan gyermek és családbarát megoldás mellett a Mesekórház Programban részt vevő intézményeket szolgáltatásainak precízen szervezett és kivételes minőségű rendszere is megkülönbözteti a piac más szereplőitől.

A Mesekórház Program hazai bevezetése mellett fontos célkitűzésünk, hogy az egyedi know-how alapján kialakított protokollok ( pl. az adott betegterületeknek megfelelő színek, formák, infrastrukturális elemek alkalmazása, a személyzet kommunikációs készségeinek fejlesztése stb. ) bevezetése, alkalmazása minden gyermek-egészségügyi intézményben alapkövetelmény legyen.

Ízelítőül néhány terület, amelyre a Mesekórház Program fokozott figyelmet fordít:

  1. A Mesekórház Program minden egészségügyi intézményre egyedileg, a helyi szakmai és infrastrukturális körülményeknek megfelelően legyen adaptálható.

  2. A Mesekórház Programban minden esetben kiemelt figyelmet kell szentelni a betegek és hozzátartozóik személyes megközelítésének.

  3. A Mesekórház Programban részt vevő intézményeknek minden gyógyítói folyamatot a családok és gyermekeik egészségének helyreállítása, javítása és megőrzése érdekében kell megvalósítani.

  4. A Mesekórház Programban részt vevő intézményekben a gyógyítói megoldásokat élmény centrikusan kell megszervezni.

  5. A Mesekórház Program ajánlásai alapján a betegellátást a gyermekek és szüleik igényei alapján, illetve az ember köré tervezve kell kialakítani.

  6. A Mesekórház Programban részt vevő intézményeknek ki kell alakítaniuk az egészségügyi a gyógyulást elősegítő pozitív élmények visszacsatolását biztosító professzionális képzési és továbbképzési rendszerüket.

  7. A Mesekórház Program működtetője – Heim Pál Alapítvány – a Program intézményi adaptációja során döntés előkészítési, tervezési, véleményezési feladatokat lát el.

  8. A Mesekórház Programban részt vevő intézmények elősegítik a lakosság számára biztosított életmódváltó, életvezetési tanácsadási feladatok népszerűsítését, hatékonyságának javulását és hozzájárulnak a társadalom egészségügyi kohéziós alapjainak megteremtéséhez.

  9. A Mesekórház Program elsődleges célja, hogy a beteg gyermekek kórházi gyógyulása a mesék világának segítségével minél gyorsabbá, hatékonyabbá és elviselhetőbbé váljon, illetve a családok involválásával elősegítse a nemzet egészségi állapotának javítását.

A Mesekórház Program javasolja, hogy a közeljövőben, természetes, zöld környezetben is megvalósításra kerüljön egy minden tekintetben “mesés” intézmény, amely jelentős nemzetgazdasági értéke mellett méltó elismerést szerezhet a világban Magyarországnak. Szándékaink szerint a mintaintézmény beruházásának a megszervezésével nem csak a kivételes látványvilág, hanem az egészségügyi ellátórendszer egészének a professzionális szervezése is tetten érhető lesz.

Forrás: mesekorhaz.hu

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
Ugrás az oldal tetejére