Jelenlegi hely

Beiratkozás a pécsi önkormányzati bölcsődékbe a 2023/24-es nevelési évre

Pécs Megyei Jogú Város Kisgyermek Szociális Intézmények Igazgatósága értesíti az érdekelt szülőket, hogy a 2023/2024-es nevelési évre beíratást tart 2023. május 8-9-ig.

Bölcsődébe azon gyermekek vehetők fel, akiknek szülei, nevelői, gondozói munkavégzésük – munkaerő-piaci részvételt elősegítő programban, képzésben való részvételük, betegségük vagy egyéb ok - miatt napközbeni ellátásukról nem tudnak gondoskodni, és igazolni tudják, hogy ők és gyermekük (gyermekeik) pécsi lakhellyel, vagy tartózkodási hellyel rendelkeznek.

A túljelentkezés esetén a következő, szempontok előnyt jelenthetnek a gyermek bölcsődei felvétele szempontjából:

  • hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű családok,
  • védelembe vétel elrendelése esetén a Család és Gyermekjóléti Szolgálat javaslata,
  • egyedülálló szülő,
  • alacsony jövedelmi helyzet,
  • három-, vagy több gyermek,
  • fogyatékkal élő szülő.

A beiratkozáshoz szükség van:

  • a gyermek születési anyakönyvi kivonatára,
  • a gyermek TAJ kártyájára,
  • a gyermek és a szülő lakcímkártyájára,
  • valamint a gyermek és a szülő adóigazolványára.

A bölcsődei beíratás a 2023/24. nevelési évre a következő formában valósul meg:

-      online kérelem kitöltésével ITT

-      e-mailben: a beiratkozas.kszi@gmail.com címen vagy

-      személyesen: a lakhelyedhez legközelebbi bölcsődei intézmény postaládájába bedobott levéllel, melyben szerepel,

  • melyik az általad választott bölcsődei intézmény,
  • a felvételt kérelmező szülő (törvényes képviselő) neve,
  • lakcíme,
  • elérhetősége (telefonszám, e-mail cím),
  • gyermeke neve,
  • TAJ száma,
  • gyermek születési ideje, illetve
  • hogy a bölcsődei beszoktatást mikor szeretnéd elkezdeni,
  • milyen bölcsődéket jelölsz még meg, választási sorrendben.

A Területi Operatív program pályázati forrásából felújításra, korszerűsítésre kerülő Cserepedő Bölcsődébe (Ajtósi Dürer u. 1.) előreláthatólag nem tudnak gyermeket felvenni a 2023/24. nevelési évben sem, így az alábbi bölcsődei intézményekbe kérheted - a jelenlegi online beiratkozás keretében - gyermeked felvételét a fent leírt módokon!

Nyílt napok időpontjai:

  • CSODA BÖLCSŐDE – Pécs, Apáczai körtér 1. 2023.04.24. 16:30
  • FÉSZEK BÖLCSŐDE –Pécs, Gosztonyi Gy. u. 1. 2023.04.26. 16:30
  • HÉTSZÍNVIRÁG BÖLCSŐDE – Pécs, Pákolitz I. u. 32. 2023.04.20. 9:00-11:00
  • KICSI KÉK BÖLCSŐDE – Pécs, Német László u. 5/b. 2023.04.26. 16:30
  • KISKUCKÓ BÖLCSŐDE – Pécs, Testvérvárosok tere 3. 2023.04.19. 16:30
  • MANDULA BÖLCSŐDE – Pécs, Bornemissza G. U. 3. 2023.04.24. 16:30
  • MEZŐSZÉL BÖLCSŐDE – Pécs, Mezőszél u. 2. 2023.04.25. 16:30
  • NAPSUGÁR BÖLCSŐDE – Pécs, Budai N. Antal u. 3. 2023.04.27. 17:00
  • TÖRPIKE BÖLCSŐDE – Pécs, Siklósi u. 18. 2023.04.18. 9:00-11:00
  • ZÖLDLIGET BÖLCSŐDE – Pécs, Köztársaság tér 1. 2023.04.17. 16:00

A nyílt napokról további tájékoztatást, Intézményeink belső világába betekintést, és további információkat az intézményi Facebook oldalakon, valamint a www.kszipecs.hu web oldalon biztosítanak a bölcsőde iránt érdeklődő családok számára.

A 2023/24. NEVELÉSI ÉVBEN IS SZERETETTEL VÁRJÁK A LEGKISEBBEKET!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Minden gyereknek jár a mese

Minden gyereknek jár a mese

...a lét nagy kérdéseire sokszor találhatunk válaszokat gyógyító, segítő, terápiás mesékben is. A mese tehát nagyon fontos szerepet játszik az életünkben: adjuk meg a módját a gyerekkori mesélésnek és engedjük, hogy felnőttként is elkísérjen bennünket a varázsa, ameddig csak lehet. Pszichológus szakértő gyűjti csokorba gondolatait arról, hogy miért meséljünk, mikor milyen mesére lehet szüksége a gyerekeknek, oviskortól kamaszkorig egyaránt.
Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Hogyan neveljünk magabiztosabb gyerekeket? - 10 hasznos lépés

Gyorsan változó világunkban, ahol a gyerekekre nap mint nap számos kihívás vár és könnyen elfoghatja őket a bizonytalanság érzése, az önbizalom az egyik legnagyobb ajándék, amit egy szülő adhat.
Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Kapcsoljunk ki: a feltöltődést elősegítő tippek kamaszokkal!

Itt a tavasz, vele együtt az egyre több időt is töltünk a szabadban.  Szülőként komoly kihívás, hogy a kamasz gyerkőcök is valóban élvezzék a kinti tartózkodást, és ne állandóan a mobiljukat akarják nyomogatni.
Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Aludj jól: tippek a pihentető alváshoz!

Az alvás kulcsfontosságú a test-lelki egészségünk szempontjából. Mégis sokan úgy vélik, hogy nincs szükségük túl sok alvásra.
Ugrás az oldal tetejére