Jelenlegi hely

Alternatív tantervű középiskola alapítása Pécsett

Örömmel adunk hírt arról, hogy szándékaink szerint bővül a térség oktatási palettája azzal, hogy létrehozzuk a dél-dunántúli régió első alternatív tantervű középiskoláját. Az alapítási folyamat nyitórendezvényére 2020. október 9-én kerül sor.

A pécsi Waldorf közösség 2007-ben alapította az első Waldorf intézményt, a Tettye Völgye Waldorf Óvodát, majd két év múlva, 2009-ben indult Waldorf általános iskolánk felmenő rendszerben. 8 évfolyamos iskolánk tavaly ünnepelte 10. születésnapját, már négy elballagott osztállyal és két óvodánkkal, az Istenkúti és a Tettyéről 2018-ban a donátusi városrészbe átköltözött Aranyhegyi Waldorf Óvodával büszkélkedhetünk. A közhasznú Mandulafa Egyesület által fenntartott pécsi
Mandulafa Waldorf Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola a térség egyetlen, alternatív pedagógiai program szerint működő köznevelési intézménye, ahol jelenleg több, mint kétszáz gyermek nevelkedhet a Waldorf-pedagógia elvei szerint.

A Waldorf-pedagógia abból a felfogásból indul ki, hogy az ifjú embert nem az állam, a társadalom vagy egy meghatározott szakma szükségletei, hanem a saját individuális képességei és fejlődési lehetőségei, életkoronként változó testi, lelki és szellemi szükségletei szerint kell nevelni. A Waldorf-tanterv a gyerekek életkori sajátosságaihoz igazodik. Az intellektus iskolázása mellett fontosnak tartja a fantázia ébren tartását, a kreatív gondolkodás fejlesztését, a jellem formálását is. A Waldorf-iskolában különös hangsúlyt kap a művészeti nevelés. A Waldorf-iskola minden gyermek számára nyitva áll – társadalmi és vagyoni helyzettől, politikai vagy vallási meggyőződéstől függetlenül. Így nyílik lehetőség arra, hogy a különböző képességű, más-más szociális háttérrel rendelkező gyermekek együtt nevelődjenek valódi emberi közösséggé − olyan közösséggé, ahol az egyéni értékek összessége adja a közösség erejét.

Régóta dédelgetett álmunk a Waldorf-pedagógia teljes ívének megvalósítása Pécsett, hogy gyermekeink óvodától érettségiig Waldorf intézménybe járhassanak. Ehhez már "csak" a középiskola hiányzik. Arra jutottunk, hogy a kiindulópont az alapító tanári kör megtalálása és a velük való együttgondolkodás. Ehhez találtunk együttműködő társakat is: egyrészt a Vekerdy Dániel vezette budapesti Göllner Mária Regionális Waldorf Gimnáziumot, mely Közép-Európa első regionális Waldorf-
középiskolája, másrészt Csovcsics Erikát, aki éveken át vezette a Gandhi Gimnáziumot, és alapítója volt a pécs-somogyi Vadgesztenye iskolának.

Az alternatív tantervű középiskola megalapításában az idei tanév fő feladata az alapító tanári kör megtalálása és a szellemi munka megalapozása. Ennek érdekében egy 5 alkalomból álló műhelymunka-sorozatot szervezünk. A nyitórendezvény 2020. október 9-én, pénteken 18 órakor lesz a Reggeliben (Pécs, Király u. 23-25.), mely egy beszélgetéssel egybekötött workshop, amit Csovcsics Erika moderál.

A kifejezetten tanároknak szóló tanári műhely 2020. október 10-én, szombaton 9 -14 óra között lesz az Istenkúti Művelődési Házban (Pécs, Fábián B. u. 9.). A műhelymunkát a budapesti Göllner Mária Regionális Waldorf Gimnázium tanárai vezetik. Az első alkalom témája: magyar - dráma - fejlesztés.

Programjainkról és rólunk a waldorfpecs.hu honlapunkon találnak részletes tájékoztatást az érdeklődők.

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Válogatott segítség a nehéz napokra – válassz könyvet pszichológusi ajánlással

Válogatott segítség a nehéz napokra – válassz könyvet pszichológusi ajánlással

Egyre többen keresnek kapaszkodót a hétköznapi stressz, a bizonytalanság, a szülői kihívások vagy akár a belső feszültségek feldolgozásához – legyen az egy jó könyv, egy segítő társasjáték, ilyenkor jól jön egy megbízható forrás, ahol valódi szakértelemmel válogatták össze az ajánlatokat. Mostantól ilyen hely a Mindwell Pszichológiai Webshop is.
Fagyi napja: idén se hagyd ki!

Fagyi napja: idén se hagyd ki!

Az Élmény és Szakértelem Alapítvány idén is május 8-án rendezi meg a Magyar Fagylalt Napját. A csatlakozott cukrászdák és fagylaltozók 50%-os akció keretében várják a fagyi szerelmeseit. A kedvezményes fagyiár legalább 4 különböző fagylaltízre és az ezekből vásárolt összes gombócra vonatkozik.
Maxoljuk ki a kávézást!

Maxoljuk ki a kávézást!

Gratulálunk mindenkinek, aki sikeresen teljesítette a nagy húsvéti kihívást: takarítás, sütés-főzés, dekorálás, ajándékvásárlás, bájolgás a rokonokkal. És arra gondoltunk, a tipikus háziasszonynak most pont úgy hiányzik valami jó kis háztartási hack, mint egy nekifutásból hátbavágás. Így a héten arra adunk tippeket, hogyan találhatunk több élvezetet a hétköznapok legegyszerűbb élvezetében: a kávézásban. Mert kávézni jó, pláne, ha valaki szereti.
A digitalizáció változásával az agyunk is jelentősen változott

A digitalizáció változásával az agyunk is jelentősen változott

Nálatok sem csúszik le a kötelező olvasmány, mint kerék az olajos lejtőn? Nem véletlen! Megváltozott a gyerekeink agya a miénkhez képest: nem is egy területen és nem is keveset. Csak az elvárások nem változtak. 
Ugrás az oldal tetejére