Jelenlegi hely

FÖLDTŐL AZ ÉGIG KIÁLLÍTÁS

A Berze Nagy János Alapfokú Művészeti Iskolában tehetséggondozó tevékenység keretében immár 10 éve innovatív tehetségműhely működik.

A Meseprojekt (1-11) programjain a kiválasztott tanulók magasabb szintű komplex tehetséggondozása folyt. A projektek kidolgozója Berényi Ágnes kézműves tanár, tehetségfejlesztő munkájáért 2021. szeptember 9-én a „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” díjat vehette át. A Meseprojektek foglalkozásain a művészetterápia módszereire épített metodika a művészeti és technikai tudás gyarapítása mellett nagy hangsúlyt helyez az önismereti,- és személyiségfejlesztésre.

A 2022/2023-as tanévben a 10. projekt zajlott. 2023.06.02-án a Pécsi Kulturális Központ (7633 Pécs Dr. Veress E. u 6.) emeleti galériáján került megrendezésre a tehetségcsoport idei kiállítás megnyitója.

A pályázat keretében megvalósult programra sok szülő, barát és ismerős volt kíváncsi. A megnyitón a művészeti iskola népzenei tanszakának oktatója Szentes Anett közreműködött citerás növendékeivel: Mikolovics Mátéval és Füri Dáviddal. A Berze AMI igazgatója Virág Rita rövid beszéddel nyitotta meg, majd szakmai nézőpontból Farkas Adrienn rajztanár, textil- és festőművész értékelte a kiállítást. A programban való kitartó, magas színvonalú részvétel és a szép alkotások elismeréseként Berényi Ágnes a tehetségcsoport vezetője végezetül dicsérő oklevelet adott át a gyerekeknek.

A 2022/2023-as foglalkozássorozat a Nemzeti Tehetségprogram keretei közt a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával valósult meg, a folyamat során a résztvevő gyerekek a Kárpát-medence sokszínű, gazdag madárvilágát dolgozták fel grafikai- és textiles módszerekkel. A sok csodálatos madárkép és textil alkotás mellett a családilag közösen díszített fatálcák és a főnixhez kapcsolódó tűzzománc medálok is megtekinthetőek a vitrinekben.

Az igazi különlegessége a kiállításnak a nagyméretű textilművészeti technikákkal készített függönyök jelenléte, melyek mintegy összegző műalkotásként jöttek létre, ezáltal tartalmazzák a gyerekek korábban alkotott egyedi madárfeldolgozásait. A függönyök középpontjában egy-egy fa áll – összekötőként - a Föld és az Ég között. A nyolc függöny más és más, mint ahogy az alkotó gyerekek személyisége és életkora (5.-11. osztályos tanulók) is igen eltérő. Ami viszont közös minden alkotóban az a képzőművészeti tehetség szemmel láthatóan és kézzel foghatóan nyilvánvaló megléte, mely átragyog, sugárzik az alkotásokon.

A kiállítás június 16-ig tekinthető meg. Mindenkit invitálunk a megtekintésére, mert valóban érdemes megnézni, akár egy családi program keretében. A művészeti iskola a 2023/2024-es tanévre szeretettel várja a beiratkozó gyerekeket kézműves, néptánc, népzene és színjáték tanszakára.

További információk az iskola honlapján és facebook oldalán: www.berzeami.hu, https://www.facebook.com/berzenagy.janosami   

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
10 tavaszindító családi bakancslista

10 tavaszindító családi bakancslista

Márciusban valami megmozdul bennünk. Több fény, enyhébb levegő, hosszabb délutánok – és hirtelen mindenki kimozdulna. A tavasz tökéletes alkalom arra, hogy családként is új ritmust találjatok. Nem kell nagy utazás, nem kell költséges program. Elég néhány tudatos, közösen megélt pillanat. Íme egy általános, bárhol megvalósítható tavaszi bakancslista, amelyből kedvetek szerint válogathattok.
Ugrás az oldal tetejére