Jelenlegi hely

Látványos fejlődés a felső tagozatosoknál - Félévet értékelt a MCC Fiatal Tehetség Programja

Pszichológusok és tanárok értékelték a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Fiatal Tehetség (FIT) Programjában részt vevő diákok félévi teljesítményét. Az eredmények mind az ötödikesek és hatodikosok esetében kiemelkedőek: a FIT-es gyerekekre nagyobb tájékozottság és magabiztosság jellemző, mint hasonló korú társaikra.

A tehetséges felső tagozatos diákoknak szóló, iskolán kívüli foglalkozásokat kínáló Fiatal Tehetség Program másfél éve indult útjára. A képzések két évfolyammal működnek az ország négy városában (Pécsett, Miskolcon, Szolnokon, Veszprémben), valamint tavaly ősztől már a fővárosban is.

A fejlődés mértékét leginkább a hatodikosokon látjuk, hiszen ők már másfél éve részesei a Programnak. Egyértelműen látszik, hogy a gyermekek bizonyos témakörökben jártasabbak, mint kortársaik, ami büszkeséggel és magabiztossággal tölti el őket. Ez kihat mindennapi élettevékenységükre is, hiszen a tanultakat beépítik és alkalmazzák a gyakorlatban: például a bolti vásárlások során, az internethasználattal kapcsolatban vagy épp a környezettudatos életvitel területén” – nyilatkozta Haraszti Tímea, a FIT Programot vizsgáló pszichológus.

A diákok olyan korban vannak, amikor testileg-lelkileg és mentálisan is folyamatosan változnak. A szakértő elmondta, hogy a FIT Programban való részvétel megtartó erő lehet a kamaszkor küszöbén. A szülők is visszaigazolták, hogy a gyerekek alkalmazkodóbbak, toleránsabbak, aminek hatására a csapatmunka terén is egyre ügyesebbek lettek. A diákok egy olyan közösség részévé válnak, amelyben jól érzik magukat és szívesen vannak együtt társaikkal: figyelnek egymásra és ösztönzik egymást a kreatívabb gondolkodásra.

Haraszti Tímea szerint a szeptemberben felvételt nyert gyermekek hasonló változáson mentek keresztül, mint a 2015-ös évfolyam diákjai. Nyitottabbá, önállóbbá váltak, valamint a rendszeres foglalkozásoknak és az otthoni feladatoknak köszönhetően fejlődött kötelességtudatuk és jobban beosztják szabadidejüket.

A FIT-alkalmak barátságos légköre lehetővé teszi, hogy a visszahúzódóbb diákok is lehetőséget kapjanak a képességeik kibontakoztatására. Megfigyelhető, hogy azok, akik kevésbé szeretnek a figyelem középpontjába kerülni, ötleteikkel ők is hatékonyan segítik a csoportmunkát. Hatodikosaink érzékelhetően határozottabbak, bátrabbak lettek és sokak tanulmányi eredménye is javulást mutatott az elmúlt másfél évben” – mondta Márfi Luca, a FIT Program pécsi régióvezetője.

A diákoknál tapasztalható pozitív irányú változásokhoz nagymértékben hozzájárul a FIT Programban alkalmazott élménypedagógiára építő oktatási módszer, amellyel a tanulás játékos formában, empirikus úton történik. Ennek a képzési módszernek az ismeretszerzésen túl a baráti kapcsolatokra is jótékony hatása van, hiszen az élmények elősegítik a szociábilis magatartást és a viselkedés demokratizálódását. Ugyanakkor a képzés a generációs sajátosságokat is figyelembe veszi, így a diákokat a kontaktalkalmakon túl online is megszólítják. Az E-fit feladatai elsődlegesen a gyerekek érvelési, fogalmazási készségeit fejleszti, amely által kommunikációjuk lényegretörőbbé válik.

 


A Mathias Corvinus Collegium Fiatal Tehetség (FIT) Programja speciálisan felső tagozatos diákoknak szóló, hagyományos oktatást kiegészítő tehetséggondozó képzés, amely jelenleg az ország négy vidéki városában (Szolnokon, Pécsett, Miskolcon és Veszprémben), valamint 2016 szeptemberétől már Budapesten is működik. A program célja, hogy nyitottan gondolkodó, tudatosan cselekvő, közösségükben aktív fiatalokat képezzenek, akik készek folyamatosan fejleszteni saját képességeiket. A képzés a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak támogatásával valósul meg, így a diákok számára ingyenes.

A program a szülőkkel és tanárokkal együtt segíti a gyermekek kibontakozását, látókörének szélesítését és az egyéni érdeklődési területek felfedezését, amely a későbbiekben a diákok tudatos pályaválasztását támogatja. A képzés különlegessége abban rejlik, hogy a diákok nonformális keretek között, hétvégi oktatási napokon, valamint az oktatók által kapott anyagokon keresztül sajátítanak el a mindennapi élethez sok szállal kötődő témákat (pl.: pénzügyi ismeretek, média világa, természettudományos kísérletek, egészségügyi tudatosság, robotika), amelyekkel a hagyományos oktatási rendszerben nem találkoznak.

http://www.mcc.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

5+1 Nem tucatajándék Valentin napra

Ha igazán egyedi és személyre szabott Valentin-napi ajándékot szeretnél, akkor érdemes olyat választani, ami nemcsak különleges, hanem érzelmileg is jelentőségteljes.
Nézzünk hóemberes filmeket!

Nézzünk hóemberes filmeket!

Tudtad, hogy január 18-án ünnepeltük a hóemberek világnapját? Ugyan igazi hó nem nagyon esett még idén, így elmaradt a hóemberépítés is, bekuckózni viszont ér. Remek választás olyan filmeket nézni, amelyek a hóemberekhez, a télhez és a téli csodákhoz kapcsolódnak.
Gyermekkori ekcéma: Okok, tünetek és kezelési lehetőségek

Gyermekkori ekcéma: Okok, tünetek és kezelési lehetőségek

A gyermekkori ekcéma, más néven atópiás dermatitisz, az egyik leggyakoribb bőrbetegség, amely már csecsemőkorban megjelenhet. Bár nem fertőző, a viszkető, száraz és gyulladt bőr jelentős kellemetlenséget okozhat a gyermekeknek és szüleiknek egyaránt. Az ekcéma hátterében genetikai és környezeti tényezők állhatnak, de megfelelő ápolással és életmódbeli változtatásokkal jól kezelhető.
Új lendület a második félévre: kreatív tanulási technikák, amiket érdemes kipróbálni otthon

Új lendület a második félévre: kreatív tanulási technikák, amiket érdemes kipróbálni otthon

Véget ért a tanév első fele, és már a szülők is kézhez kapták gyermekeik félévi értesítőjét az elért osztályzatokról. De mit tehetsz szülőként, ha a jegyek nem felelnek meg az elvárásaidnak? Hogyan támogathatod gyermekedet abban, hogy önbizalma és tanulási kedve kitartson a tanév hátralévő részében?
Ugrás az oldal tetejére