Jelenlegi hely

Ne dobd ki: nyári táborok kreatív - és sportfoglalkozásaihoz gyűjtünk felajánlásokat!

Az Esztergár Lajos Család- és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ 2020 nyarán segíteni kíván a dolgozó gyermekek szüleinek azzal, hogy egész nyarat lefedő táborokat szervez, nagyon kedvezményes áron.

 11 féle tábort hirdettek meg a nyár során, emellett 4 Erzsébet tábort is tartanak, így

 összesen 15 táborba, több mint 350 gyermeket várnak szeretettel.

A meghirdetett, nagyon kedvező árú (heti 1500 Ft -tól heti 6000 Ft-ig) táboraikba még lehet jelentkezni!

Az ECSGYK célja, hogy a járványhelyzet után a gyermekek megfelelő élményeket, életkoruknak megfelelő elfoglaltságot kapjanak, méghozzá a saját korosztályuk közegében.

A szülőknek pedig szeretnénk biztosítani azt, hogy amíg dolgoznak: biztonságos körülmények között vigyáznak gyermekeikre.

A táborok minimál költségvetéssel rendelkeznek.

A szülőket nem lehet nagy kiadásokkal tovább terhelni, így a táborok lebonyolítása során csak a program belépőkre kértek szülői hozzájárulást, valamint a helyi közlekedés és az egész napi élelmezés biztosítását.

A kreatív- és sport foglalkozásokra rendelkezésre álló eszköztáruk azonban nagyon szegényes, az eszköztár bővítésére, pótlására nincs anyagi lehetőségük.

Kreatív - és sporteszközök, társasjátékok felajánlásával segíthetjük a táborok programjának színesítését

Így táboraikhoz örömmel fogadnak otthon már nem használt, de még jó állapotú / használható:

  •  színes papírt, kartont, ragasztót, színes ceruzát, zsírkrétát, ollót, temperát és ecseteket, gyurmát, gyöngyöket, egyéb kreatív eszközöket...
  • tollas-, ping-pong ütőket, labdákat, ugráló kötelet, hullahopp karikákat…
  • társasjátékokat.

A kezdeményezéshez nem csak eszközökkel, de olyan - önkéntesen  megtartott - program elemekkel (pl. kézműves foglalkozás) is lehet csatlakozni, ami színesíti a táborzó gyerekek mindennapjait.

A felajánlásokat  elsősorban az Esztergár Lajos Család- és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ központi épületébe várják, de lehetőség van leadni a többi szervezeti egységben is:

  • Pécs, Anikó u. 5.
  • Pécs, Tüzér u. 7.
  • Pécs, Megye u. 22.
  • Pécs, Hársfa u. 154.

Kapcsolattartó: dr. Szabóné Szalay Csilla, óvodai és iskolai szociális segítők csoportvezetője (tel.: +36 30 173 3212)


A kezdeményezéshez ismét örömmel csatlakozott a Pécsimami és a Pécsi Család - és KarrierPONT, valamint a  BT Regiment Kreatív Műhelyt megalapító Amrein Tamásné Miskolczi Boglárka, hiszen  a Családsegítő és e két szervezett tavaszi összefogásának eredményeként május 8-án hatalmas mennyiségű adomány gyűlt össze a vírushelyzet miatt nehéz helyzetbe került, rászoruló családoknak: 

Boglárka kreatív - és sporteszközök gyűjtése és adományozása mellett azzal szeretne adni a gyerekeknek, hogy a táborokban gyógynövényes kézműves foglalkozások tartását vállalja. Készítenek majd szappant, fűszersót, lesz gyógynövényismeret, esetleg levendulazsák készítés...

A Pécsimami felvette a kapcsolatot régi együttműködő partnerével, az Uránia Mozival, amely jól ismert társadalmi felelősségvállalásáról, hiszen minden évben vendégül lát rászoruló gyermekeket. Most annak lehetőségéről egyeztetnek, hogy a Mozi minden héten fogadja a táborozó gyermekeket egy-egy ingyenes vetítésre.

A Pécsimami emellett nagyobb mennyiségű gyurmát adományoz a kreatív foglalkozások megtartásához, és  szeretné minél több családhoz eljuttatni ennek a jó ügynek a hírét, hogy az összefogás eredményeként ismét a tavaszihoz hasonló, szép eredmény születhessen.

Ha teheted: segíts Te is!

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Válogatott segítség a nehéz napokra – válassz könyvet pszichológusi ajánlással

Válogatott segítség a nehéz napokra – válassz könyvet pszichológusi ajánlással

Egyre többen keresnek kapaszkodót a hétköznapi stressz, a bizonytalanság, a szülői kihívások vagy akár a belső feszültségek feldolgozásához – legyen az egy jó könyv, egy segítő társasjáték, ilyenkor jól jön egy megbízható forrás, ahol valódi szakértelemmel válogatták össze az ajánlatokat. Mostantól ilyen hely a Mindwell Pszichológiai Webshop is.
Fagyi napja: idén se hagyd ki!

Fagyi napja: idén se hagyd ki!

Az Élmény és Szakértelem Alapítvány idén is május 8-án rendezi meg a Magyar Fagylalt Napját. A csatlakozott cukrászdák és fagylaltozók 50%-os akció keretében várják a fagyi szerelmeseit. A kedvezményes fagyiár legalább 4 különböző fagylaltízre és az ezekből vásárolt összes gombócra vonatkozik.
Maxoljuk ki a kávézást!

Maxoljuk ki a kávézást!

Gratulálunk mindenkinek, aki sikeresen teljesítette a nagy húsvéti kihívást: takarítás, sütés-főzés, dekorálás, ajándékvásárlás, bájolgás a rokonokkal. És arra gondoltunk, a tipikus háziasszonynak most pont úgy hiányzik valami jó kis háztartási hack, mint egy nekifutásból hátbavágás. Így a héten arra adunk tippeket, hogyan találhatunk több élvezetet a hétköznapok legegyszerűbb élvezetében: a kávézásban. Mert kávézni jó, pláne, ha valaki szereti.
A digitalizáció változásával az agyunk is jelentősen változott

A digitalizáció változásával az agyunk is jelentősen változott

Nálatok sem csúszik le a kötelező olvasmány, mint kerék az olajos lejtőn? Nem véletlen! Megváltozott a gyerekeink agya a miénkhez képest: nem is egy területen és nem is keveset. Csak az elvárások nem változtak. 
Ugrás az oldal tetejére