Jelenlegi hely

Szilveszteri hagyományok, babonák

Az újévi szokások nem változtak az idők folyamán még mindig úgy tarják: ”amilyen az újév napja, olyan lesz az egész esztendő is”.

Szilveszterkor és újévkor a szokások és hiedelmek célja, hogy biztosítsa a következő esztendőre az emberek egészségét, szerencséjét, bő termést, az állatállomány szaporaságát, ilyenkor még a kevésbé babonás emberek is kaphatók egy kis varázslatra.


 
Tehát egy-két jó tanács a hagyományokhoz híven:
 
Szilveszter napján nem szabad teregetnünk, így mosnunk sem, mivel teregetés közben kirázzuk a gazdagságot és ne öntsük ki a szemetet sem, mert kiöntjük vele a szerencsét a házból! Pontosan a gazdagság miatt nem ehetünk szárnyast újév napján, hiszen azok hátrafelé kaparják a pénzt, sikert, míg a malacok az orrukkal túrják azt nekünk ki, hiszen a négylevelű lóherét tartó malac az egyik legfontosabb szerencseszimbólumunk, így ezen a napon malachús jár mindenkinek, a szárnyasokat pedig felejtsük el. De ne felejtsük el a legfontosabbat, a lencsét, a babot vagy bármilyen aprószemes étel fogyasztását, mert az sok pénzt és szerencsét hoz a házhoz, ezt éjfél után kell fogyasztanunk.

Szilveszter éjszakájára süssünk szerencse pogácsát, amibe egy érmét tegyünk bele, a mondás szerint, aki megtalálja annak nagy szerencséje lesz! Készítsünk rétest, a gazdagság hosszúságát a rétes hosszúsága határozza meg, de mind két vége érjen a tepsi széléig. A hallal is jobb óvatosnak lenni, mivel folyó menti vidékeken szerencsét hoz (ahány pikkely, annyi pénz), másutt viszont baljós állat, hiszen elúszik vele a szerencse.
 
Az óévtől mindig hangosan zajosan búcsúzzunk el, hogy elijesszük az ártó szellemeket, innen ered a duda fújása, ezért aki babonás fújja jó hangosan, hiszen régen is kereplővel, dudákkal, kolomppal próbálták elűzni a bántó szellemeket a legények! Az is nagyon fontos, hogy az év utolsó napján csupa jó dolgokkal vegyük körül magunkat – tilos a takarítás anyukák!!! Az év első napján pedig tartózkodjunk a veszekedésektől, családi viszályoktól, mert az egész évünket veszekedés fogja jellemezni! Újév napján ajándékozzuk meg gyermekeinket, de csak dióval, almával vagy pogácsával.
 
És óvatosan a fogadalmakkal, csak olyat fogadjunk meg, amit be is tudunk tartani!
 
Nagyon Boldog és Sikerekben Gazdag Új Évet Kíván Kicsiknek és Nagyoknak a Pécsimami!
 
Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Fagyi napja: idén se hagyd ki!

Fagyi napja: idén se hagyd ki!

Az Élmény és Szakértelem Alapítvány idén is május 8-án rendezi meg a Magyar Fagylalt Napját. A csatlakozott cukrászdák és fagylaltozók 50%-os akció keretében várják a fagyi szerelmeseit. A kedvezményes fagyiár legalább 4 különböző fagylaltízre és az ezekből vásárolt összes gombócra vonatkozik.
Maxoljuk ki a kávézást!

Maxoljuk ki a kávézást!

Gratulálunk mindenkinek, aki sikeresen teljesítette a nagy húsvéti kihívást: takarítás, sütés-főzés, dekorálás, ajándékvásárlás, bájolgás a rokonokkal. És arra gondoltunk, a tipikus háziasszonynak most pont úgy hiányzik valami jó kis háztartási hack, mint egy nekifutásból hátbavágás. Így a héten arra adunk tippeket, hogyan találhatunk több élvezetet a hétköznapok legegyszerűbb élvezetében: a kávézásban. Mert kávézni jó, pláne, ha valaki szereti.
A digitalizáció változásával az agyunk is jelentősen változott

A digitalizáció változásával az agyunk is jelentősen változott

Nálatok sem csúszik le a kötelező olvasmány, mint kerék az olajos lejtőn? Nem véletlen! Megváltozott a gyerekeink agya a miénkhez képest: nem is egy területen és nem is keveset. Csak az elvárások nem változtak. 
Bolondok napja: Tavaszi tréfák, amikkel a gyerekeket is megnevettetheted

Bolondok napja: Tavaszi tréfák, amikkel a gyerekeket is megnevettetheted

Április 1-je a tréfák és nevetés napja., Mi lehet jobb módja annak, hogy a gyerekeket is bevonjuk, mint egy kis családi móka?
Ugrás az oldal tetejére